CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Kidőlt ablaktól sérült meg két diák Csepelen, a Jedlik gimnáziumban

2017. november 15. 14:01 - csú

jedlik_gimi_1.PNGA csepeli Jedlik Ányos Gimnázium vezetője szerda délelőtt megerősítette a hvg.hu-nak, hogy megsérült két diákjuk kedden az egyik óraközi szünetben. Bese Benő tájékoztatása szerint „a szellőztetés céljából nyitott ablak alatt ülő diák a székről felállva, fejét és vállát az ablakba ütötte, amely ettől a csuklópántokból kicsúszott és az asztalra, majd a mellette ülő társára dőlt”.

Az egyik diák agyrázkódást szenvedett, társának kézfején az ablaküveg vágásos sérüléseket okozott. Mindkettőjüket mentő szállította kórházba, a kezén sérült tanulót megműtötték. A diákok jól vannak, csütörtökön hazamehetnek a kórházból – tette hozzá.

Az intézmény álláspontja szerint „véletlen baleset történt”, amely „a rémhírekkel ellentétben” nincs összefüggésben a nyílászárók állapotával.

A hasonló balesetek elkerülése érdekében megtették a szükséges intézkedéseket – közölte az intézményvezető. Azt nem tudni, ez pontosan mit jelent.

A gimnázium közleményében valószínűleg a Momentum elnökségi tagjának szerdai közleményére céloztak. Dukán András Ferenc ebben azt írta: felháborodott szülők értesítették arról, hogy

a csepeli Jedlik Ányos Gimnáziumban, ahol korábban ő is tanított, komoly baleset történt. Az egyik ablak tokkal együtt rázuhant két diákra, beborítva őket üvegszilánkkal. A diákok elmondása szerint a folyosón vérfoltokat hagytak hátra, amikor a kötözőhelyre kísérték őket – állította a politikus.

Szerinte az iskolában évtizedek óta megoldatlan a nyílászárók cseréje, több ablakot kényszerből beszegeltek már, nehogy nyitás közben kiessenek a helyükről. Dukán András Ferenc hozzátette: a fideszes Németh Szilárd körülbelül másfél évvel ezelőtt nyilvános sajtótájékoztatón tett ígéretet az iskola felújítására. A közlemény végén a Momentum elnökségi tagja pártjának oktatással kapcsolatos ígéreteit hangoztatta.

Forrás: HVG.HU

(Csepel fideszes vezetésű önkormányzatának hivatalos hírportálja, a csepel.hu  ma délután két óráig egy sor információt sem közölt a Jedlikben történt balesetről, annak következményeiről, okairól)

További információk, vélemények a Jedlikes diákok balesetéről ITT

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr10013278275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tarjányi László 2017.11.15. 19:32:48

Az ablakszárnyat nyitott állapotban lehet leemelni. A diák felállás közben felfelé meglökte a nyitott ablakszárnyat, az ezért leesett. Biztosítani úgy lehet, ha az egyik ablakpánt fölé a felhelyezés után becsavarnak egy csavart, ütközőnek. Így az nem tud leesni, csak ha a csavart eltávolítják.
süti beállítások módosítása