A Csepel újság 2007-es Csillagszóró című karácsonyi mellékletéből
Megint itt a karácsony, megint a szeretetről, a megértésről fognak szólni a médiák, ezt harsogja, üvölti fülünkbe a rádió, tv. Még a bulvárlapok és azok a politikusok is, akik eddig a gyűlölködésből, a kákán csomón keresésből éltek, most a békéről és összefogásról beszélnek majd ájtatosan. Meg a szolidaritásról.
S közben ott van lelkükben a szóbomba, szógránát, amely öl, amikor testet ölt. De a szeretetet nem lehet hosszú ideig hangoztatni, úgy, hogy ne vegye észre az olvasó, a hallgató, hogy valami nincsen rendben.
Mert a szeretet, a tett. Mert a szeretet gyűjtőfogalom, amely magában foglalja az udvariasság, tapintat, együttérzés, beleérzés képességét is. S a szeretni tudó ember egy idő után rájön arra a bibliai igazságra: „Ne ítélj, hogy ne ítéltess.” Amire Déry Tibor is, aki pedig egy türelmetlen évszázad türelmetlen embereként, mégiscsak rájött öregségében, hogy Ítélet nincs, pontosabban nehéz, bonyolult dolog megítélni embereket, cselekedeteket.
Ahogyan Reményik Sándor a papköltő figyelmeztet a távoli időkből, hiszen „A dolgok olyan bonyolultak” és a idő viszonylagossá teszi az igazságokat, tragikomikussá a komoly erőfeszítéseket. „És végül mégis mindenek kisimulnak / És lábaidhoz együtt hullnak. / Mi olyan együgyűn ítélünk / S a dolgok olyan bonyolultak.”
A mai közélet és valljuk be, sokunk magánélete is aktuálissá teszi, hogy
megértéssel forduljunk felebarátaink felé, ne ítéljünk elhamarkodottan. Ilyenkor karácsonykor nagyon is időszerűvé válik a másik két bibliai igazság: „szeresd felebarátodat, mint tenmagadat”, „ne kívánd másnak, mit önmagadnak nem kívánsz”. E két igazság a Ne ítélj figyelmeztetésével, a szeretet harmadik oldalát teszi ki. E három krisztusi tanítás, ugyanannak az eszmekörnek, fogalomnak más és más megfogalmazása.
Engedjék meg, hogy két verset tegyek a karácsonyfájuk alá. Az egyik a csendes szavú nagy erdélyi költő: Reményik Sándor Ne ítélj, a másik az érdesebb hangú, modern városi költő, Sumonyi Zoltán A vakmerő ítélet című verse. Mindkettő ugyanarról szól, Reményiké, szép, szelíd és megbocsátó, Sumonyié a rendszerváltás előttiek karcosan harcosa, a felháborodás hangján szól, de mindkettőt érdemes megszívlelni. Ezzel a két verssel kívánok önöknek, kedves olvasóim nyugodalmas karácsonyt, és boldog új esztendőt.
Udvarhelyi András
Forrás: Csepel újság, 2007 karácsonya, Csillagszóró melléklet
Sumonyi Zoltán: A vakmerő ítélet
Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
Ne tagadj meg: én vagyok az Élet.
Ahogy ítélsz, úgy ítéltetsz,
Ahogy te mérsz, neked is úgy mérnek!
Szálkát akarsz más szemében látni?
Ha tiédbõl egy gerenda áll ki.
Hogy mondhatnád: „atyámfia –
Hadd veszem ki szemedbõl a szálkát!”
S nem vagy képes meglátni, a
Magadéból meredezõ szálfát!?
Szálkát akarsz más szemében látni?
Hisz tiédbõl egy gerenda áll ki.
Igazságot vársz ebektõl?
Mintha disznók elé szórnál gyöngyöt!
Kiforgatják mindenestõl
s fellökik, mint egy moslékos vödröt,
majd fordulván, rád uszulnak, tépnek! –
Ahogy te mérsz, neked is úgy mérnek.
(Máté, 7.1–6.)
Reményik Sándor: Ne ítélj
Istenem, add, hogy ne ítéljek –
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységbõl a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek!
Istenem add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangban lássak –
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyûn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.
Istenem, add, hogy mind halkabb legyek –
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erõ
S mégis egyre inkább simogatás:
Ezer kardos szónál többet tevõ.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy
nem,
De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azon felül.
Forrás: Csepel újság, 2007 karácsonya, Csillagszóró melléklet
