CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Lopni bűn! És megfagyni?

2018. január 13. 04:24 - csú

rozsehordo_tolvaj_2.PNGKevés a szociális tűzifa, túl nagy a szegénység

Hiába növelték meg négymilliárd forintra a szociálistüzelőanyag-pályázaton elnyerhető összeget, ez az igényeknek csak töredékét elégíti ki. A települések több mint 6 milliárd forintnyi tüzelőt igényeltek volna, pedig nagyon szigorúak a feltételek. Még így is 2255 ötezer lakosnál kisebb lélekszámú településen osztottak fát vagy lignitet.

A program 2011 óta fut, és szinte minden évben emelnek az összegen a döntéshozók – akik furcsa módon sikerként kommunikálják mindezt. Pedig csupán annak a bizonyítéka, hogy folyamatosan nő a rászorulók száma. A Belügyminisztérium által lekötött tűzifa pedig a vásárlóknak kedvezőtlen folyamatokat indít be a piacon. Vagy hiány keletkezik belőle, vagy

egekbe szökik az ára.

És bár Pogácsás Tibor, a programot fel­ügyelő államtitkár szerint ez a fajta támogatás „érdemi segítséget” jelent „a legrászorultabbaknak, legelesettebbeknek, a krí­zishelyzetben lévőknek”, azért ennél bonyolultabb a helyzet. Ennek legfőbb oka, hogy a nyertes önkormányzatoknak saját rendeletben kell szabályozniuk, hogy a tü­zelőanyagot milyen módon osztják szét.

Ahány polgármesteri hivatal, annyi szokás. Nyírbogáton szinte mindenki nevetett, amikor megkérdeztük, hogy kitart-e a tél végéig az önkormányzat által kiutalt mintegy 0,75 köbméternyi akác. Egy-két hétre tippeltek válaszadóink, attól függően, hogy mennyien laktak egy háztartásban.

Forrás: nyomtassteis.hu

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr8213564171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása