CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Mit dugdostak Csepel városvezetői? Kibújt a szög a zsákból

2018. március 08. 05:59 - csú

penzszoras_1.PNGA február 22-én késő este (húsz órára) összehívott képviselő-testületi ülésen kiderült, hogy a Németh Szilárd által belengetett nagy ívű bejelentéseknek, és fejlesztéseknek az égvilágon semmilyen valós alapjuk nincs!
Ezen az ülésen tárgyalták ugyanis a képviselők a kerület költségvetését.

Hiába mesterkedett Borbély, hogy a képviselők olyan későn kapják csak meg az írásos előterjesztéseket, hogy érdemben ne tudjanak felkészülni, mégis kibújt a szög a zsákból. Kiderült, hogy az, ami a számokban fekete-fehéren megjelent, és az amit Németh Szilárd a Csepeli Hírmondó, és a csepel.info hasábjain hirdet, köszönő viszonyban sincsenek egymással.

Az önkormányzati újság minden lapján Németh Szilárdot dicsőítik, és mást sem tesznek, mint várható jótéteményeinek sorát sorolják. Ehhez képest a beharangozott Weis Manfréd program, (Csepel Művek újraindítása) és a nagyarányú fejlesztések (utak, hidak, vasutak) egy petákkal sem szerepelnek a költségvetésben. Pedig az elképzelhetetlen, hogy ilyen nagyarányú fejlesztés Csepelen úgy valósuljon meg, hogy annak nincsen helyi költségvetési vonzata. Példaként említem a tavalyi év botrányát, amikor

Németh Szilárd magánlakására bejelentett alapítványra utaltak kétmilliárd forint állami pénzt, azért, hogy birkózócsarnokot építsen Csepelen.

Az állami pénz megjelenésével párhuzamosan azonnal landolt a rezsibiztosnál közel negyvenmilliós kerületi költségvetési érték is. Ez azt bizonyítja,hogy egyrészt Németh gazdagításából Borbély és a helyi Fidesz is ki kívánja venni a részét,másrész, hogy nincs olyan kerületi nagy beruházás, amink ne lenne itteni költségvetési vonzata. A vásárlások, kisajátítások, vagyonelemből való kivonások, hatósági eljárások, szervezési feladatok stb. mind-mind a költségvetésben megjelenítendő mozgásokkal járnak. Olyanokkal, amiket a költségvetés nem hagyhat figyelmen kívül.

Nem kétséges, hogy a csepeli költségvetés egy lelketlen, céltalan, és koncepció nélküli összevisszaság, ahol csak az ad-hoch ötletek, a luxusköltések, meg a határon túliak és egyházak támogatása tetten érhető. Ezen túlmenően már csak a Fidesz újraválasztásának pénzben kifejezhető összegeit lehet megtalálni. Egyáltalán nem lehet látni viszont az ezerrel hírdetett óriás-beruházásokhoz kapcsolódó helyi kiadásokat és bevételeket! Nem lehet látni azt sem, hogy milyen bevételeket terveznek 2018-ban a Szent Imre téren kivágott fák helyére épített pavilonsor értékesítéséből. A leírt költségvetésből úgy látszik, hogy vagy nem tudják, vagy nem akarják értékesíteni. De, akkor miért tették tönkre a közparkot és miért ölték bele a temérdek közpénzt?

Az, hogy a csepeli költségvetés ilyen alapvető hiányosságokkal terhelt, annak két oka lehet. Az első az, ami Csepelen gyakran előfordul; szakmai hiányosságok, az elégtelen együttműködési és ellenőrzési rendszerek,(lásd. 2 milliárd pénzmaradvány) vezetői beosztások párthűséges, de hozzá nem értő Fidesz-pártkatonákkal való feltöltése, tekintélyelvű despotikus politikai irányítás,és a hozzá tapadó megfélemlítés!

A második ok sokkal egyszerűbb: sose akart Németh Szilárd Csepelen semmilyen országos jelentőségű fejlesztést megvalósítani, az Imre téri pavilonok meg örök mementóként üresen demonstrálják a világnak, a Fidesz irracionális, narcisztikus betegességét!

Az, hogy a költségvetésben még morzsája sincs a giga-beruházásoknak, annak csak az lehet az oka, hogy Németh Szilárd becsapja, átveri a választópolgárokat. Azok az ígéretek, amik az Ábel Attila, Vida István által kézi vezérelt, és szigorúan ellenőrzött újságokban megjelennek nem mások, mint szemenszedett hazugságok!
Elkövetőjét, a hazug embert pedig könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát!

HORVÁTH GYULA

Forrás: A szerző Facebook oldala

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr8513713124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tarjányi László 2018.03.08. 21:06:43

Ezzel az emberrel fényképezkedik a csepeli keresztény értelmiség, például a Jedlik felújításának tanácsadó testületének fényképén! Egyikük se mondja, nem tudja ki Németh Szilárd, s mégis erkölcsi tekintélyüket adják az ámokfutásához!

Hogy nem lehet tudni, hogy egy gimnázium felújítása nem kerül ötmilliárdba! Szerintem három újat lehetne belőle építeni, mások szerint meg öt középiskolát! Németh Szilárd megvette a csepeli keresztény értelmiséget az évente tömegesen KIOSZTOTT/KIUTALT? CSEPEL DÍSZPOLGÁRA CÍMMEL!

Már szégyellem magam, hogy az 1956-os forradalom 50-dik évfordulójára én javasoltam NÉGY KIVÉGZETT KATONÁT/NEMZETŐRT POSZTUMUSZ CSEPEL DÍSZPOLGÁRA CÍMRE!

Csepeli hatalomváltás után zárolni kell a Csepel Díszpolgára címek kiadását! Nem lehet senkit megszégyeníteni azzal, hogy a Németh Szilárd által KIUTALT csoportos díszpolgári címmel egyező kitüntetést kapjon! S PERSZE A CSEPELI TEMETŐBEN KIALAKÍTOTT DÍSZSÍRHELYEKRE SEM SZABAD SENKIT ELTEMETNI! Németh Szilárd főzte, egye is meg!
süti beállítások módosítása