A magyar labdarúgók évtizedek kemény munkájával javították föl annyira a magyar népet, hogy az utcakőhöz verje a fenekét a boldogságtól, ha nagy nehezen kiharcolják a döntetlent Izland ellen, és csak a 16 között esnek ki nagyarányú vereséggel az Európa Bajnokságból.

Egykoron világbajnoki ezüstérmektől támadt fel a fővárost felforgató népharag...

Párizs, 1938. június 19. VB-döntő: Olaszország-Magyarország 4:2

Tizenkét évvel korábban, 1924-ben, szintén Párizsban, de az akkori olimpia első fordulójában 5:0-ra vertük Lengyelországot, aztán 3:0-ra kikaptunk Egyiptomtól. A nép nem örült, hogy kijutottunk az olimpiára, és csak a második körben estünk ki. Hanem: "A csúfos vereség váratlan villámcsapásként hatott híre csaknem forradalmi hangulatot teremtett a főváros utcáin. A Iapok kirakatai előtt várakozó óriási tömegek eleinte nem akarták elhinni, hogy a jóformán ismeretlen, afrikai csapat megverte a magyar csapatot, később azonban, amikor az újabb táviratok megerősítették a fájdalmas hírt, vad elkeseredés vett erőt mindenkin." (Új Barázda, 1924. május 31.)

A csapatot fogadó elkeseredett tömegbe bevitte Sándor Pál az ő nagy filmjének, a Régi idők focijának hősét, Minarik Edét is.

Minarik Ede mosodás (Garas Dezső), a Csabagyöngye tulajdonosa 1924-ben, az "egyiptomi csapás" évében. (Forrás: Magyar Ifjúság)

Június 19-én lesz nyolcvan éve, hogy Párizsban világbajnoki döntőt vívtunk Olaszországgal. Sokkal könnyebb ágon jutottunk a döntőbe, mint Olaszország, melynek a

házigazda franciákat és a brazilokat kellett legyőznie. Akkor már 13 éve nem tudta megverni a magyar válogatott az olaszt. Tíz év alatt tíz mérkőzést játszott egymással a két válogatott, mielőtt a döntőben találkoztak volna. Ebből kettő lett döntetlen, a többi nyolcat az olaszok nyerték.

Az olaszok csapatát azonban csak másfél évtizeddel később sikerült "kinyírni", a VB-döntőt 4:2-re az olaszok nyerték, akik egyértelműen jobbak voltak, s Az Est szerint csak kitűnő kapusunknak, Szabó Antalnak és az olasz csatárok idegességének köszönhetjük, hogy nem kaptunk ki öt-hat góllal.

A Budapest Hírlap ekképp intette nyugalomra a csalódott magyarokat: "Álmunk, vágyunk nem teljesült: Olaszországnak jutott a győzelem, az eddigi világbajnoknak, a negyvenmilliós nemzetnek, a kis csonka Magyarországnak pedig be kellett érni a második hely dicsőségével és azzal a hódítással, amelyet a francia közönség rokonérzétében aratott. Ha már mi nem győztünk, örülünk, hogy Mussolini népének jutott a világ- bajnoki győzelem világsikere./.../ ...viseljük el férfiasán a vereség súlyát. Ne hajszoljunk bűnbakot, ne szorítsuk kezünket ökölbe és ne kiáltsunk halált a szövetségi kapitányra, aki oly sok nagy győzelemre vezette el csapatát."

Az Est karikaturistája, Byssa Róbert már sejtette, hogy ennek az intelemnek nem lesz foganatja:

A Pesti Hírlap tudósítása szerint ez történt, amikor a Keletibe befutott a csapattal a párizsi gyors: "A sporttársadalom és a labdarúgás számos vezetője gyülekezett, ott volt vitéz Tárczay Feticides Román kultuszminisztériumi tanácsos és Felkay Ferenc fővárosi tanácsnok is, és váratlanul hatalmas közönség lepte el a pályaudvar érkezési oldalát. A hivatalos fogadás a pályaudvar nagy előcsarnokában volt, itt sorakoztak fel a sportvezérek is, hogy szónoklatokkal üdvözöljék a hazatérő játékosokat. /.../ ...abban a pillanatban, amikor a hivatalos üdvözléseknek meg kellett volna kezdődniük, egyszerre riasztó füttykoncert hangzott fel és olyan fülsiketítő zajongás kezdődött, hogy Zsarnóczay János, az első szónok nem jutott szóhoz. Hiábavaló volt Usetty Bélának, a Labdarúgó Szövetség elnökének, valamint a többi sportvezérnek a közbelépése, a tömeget nem sikerült lecsillapítani. Kórusban kiabálták a szövetségi kapitány felé: — Mondjon le! Mondjon le! Ütemesen kiabálták a szerintük jogosulatlanul mellőzött játékosoknak a nevét is: — Turay, Toldi! Nem sokáig tartott a tüntetés, mert a sportvezérek belátva, hogy a fogadtatást nem lehet lebonyolítani, a rendőrök sorfala között a játékosokkal együtt kivonultak a pályaudvar előtti térségre. Itt azonban tovább folytatódott a tüntetés, mert a felsorakozott több mint ezer főnyi közönség még nagyobb zajongással fordult a szövetségi kapitány felé. A rendőrség most már közbelépett, hamarosan szétoszlatta a zajongókat, dr. Dietz Károly kapitány pedig a pályaudvar másik kijáróján rendőri fedezettel távozott. A tüntetés nem ült el egyhamar, mert a szétoszlatott sportrajongók egyes csapatai részben a Rákóczi úton, részben pedig a Fiumei úton újabb tüntetésbe kezdtek, de a rendőrök megjelenésére szétoszlottak."

Akkor is, máig is sokan úgy vélik, hogy azért változtattak a csapaton a döntő előtt, azért hagyták ki Turayt, a kiváló fedezetet és a gólvágó Toldit, hogy Olaszország sikerre éhes diktátorának, Mussolininek a kedvébe járjanak pár hónappal a Felvidék visszatéréséről rendelkező első bécsi döntés előtt. (Folytatjuk)

Forrás: Arcanum blog