Felkiáltójelek lettek a kihűlt kémények és üzennek: "A Csepel Művek valamikori nagyságát  akkor lehetne ápolni, ha azokat az intézményeit, szellemi alkotásait, erényeit, amit évszázados fennállása alatt létrehozott megőriznék, fejlesztenék. Ennek, most éppen az ellenkezőjéből adnak példát azok, akik megszervezték ezt a találkozót." (Részlet H.GY. írásából)

Korábban hírt adtunk arról a találkozóról, amelyet az önkormányzat vezetői szerveztek az egykori Csepel Művek dolgozóinak. Sokan voltak a rendezvényen. Nem kevesen voltak azok sem, akik nem mentek el a találkozóra. Az okok különbözőek. Horváth Gyula a saját szempontjait így foglalta össze publicisztikájában:

Találkoztam egyik kollégámmal az Auchan-ban. Rég nem láttuk egymást, nagyon megörültünk. Péter kisvártatva megkérdezte tőlem, hogy miért nem mentem el a Csepel Művek volt dolgozói számára rendezett találkozóra? Vártunk! –mondta.

Elgondolkodtam a kérdésen és fájdalmasan hiányoznak a régi ismerősök. Bizonyára vidáman emlékeztem volna velük a műhelyekben, öltözőkben, szerzett élményekről, vidámságokról, ugratásokról, a munkában elért sikerekről, szomorúan a bajokról, tragédiákról. A kirándulások, somlyói táborok páratlan és vissza nem térő felszabadult hangulatáról. Mert nem csak fiatalok voltunk akkor, hanem szabadok is! Nem éreztük a diktatúra szorítását, csupán azt, hogy enged bennünket a munkában kiteljesedni, a tanulásban fejlődni, az életben lakással, óvodával, orvosi rendelővel, nappali- és éjszakai otthonokkal regenerálódni.

A munkavédelmet akkor nem sokra becsültük, és csak ma látjuk, hogy milyen jelentősége volt a védőruháknak, védőételeknek, szociális építményeknek az ellátásunkban. Egy ma már teljesen kihalt szemléletet takart: azt, hogy a dolgozót, mint embert, értékelték és védték.

A mostani hatalom pedig nem azért szervezi ezeket az összejöveteleket, hogy a dolgozó ember alkotóerejének emléket állítsanak, eredményeit és vívmányait erősítse és továbbfejlessze, hanem, hogy leépítse! Azért, hogy saját újraválasztási esélyeit növelje. 

Azt hiszem keserűen, hogy az ilyen eseményeket nem a hagyományok tisztelete, vagy a dolgozó ember alkotási sikereinek megbecsülése miatt hívják össze, hanem azért, hogy egy kevés közpénz bevetésével egyszerű, és irányítható szavazópolgárokká változtassák a résztvevőket. Nem is vagyok biztos benne sajnos, hogy ebben nincsenek eredményeik. 

Azt itt egy évszázadnyit működő Csepel Művek formálta a települést, és formálta az embereket is. Az új munkakultúra által alkalmazott tudomány és technikai haladás fejlesztette, az embereket, öntudatossá tette a népet. Láthatóvá vált, hogy a mai hatalom által „kommunista fészeknek” titulált gyár egy élő organizmus volt. A gyár Csepelen (nem csak a CSM) nem csupán termelő egység, pénzkereseti lehetőség, hanem kultúrateremtő intézmény is volt.

A gyár sikeres évszázada, Csepel felemelkedésének, és dinamikus fejlődésének évszázada is volt! Ez az ipartelep puszta működésével kitermelte magából a tudásvággyal, alkotóerővel rendelkező, kreatív autonóm tehetségeit! Ez a vertikum nem csak pénzkeresetet jelentett, hanem az utánpótlás, oktatás, az egészségügy mellett minden dolgozója számára azt a legfontosabb perspektívát tudta biztosítani, hogy a maga helyén minden embere fontos, és pótolhatatlan egyénisége a rendszernek!

Ez pedig olyan minőségi változást generált, ami öntudattal, és büszkeséggel töltötte el a benne alkotó embert! A minőség, a szépség, a hasznosság olyan értékek voltak, amik nem csak a gyárkerítésen belül, hanem azon kívül is érvényesültek. Építettek templomokat is a lelkek megnyugvására. De építettek hidakat, utakat, víz és elektromos hálózatot, valamint HÉV-et is azért, mert a minőség ezt is megkövetelte. A szellem, és a test fejlesztéséért a dolgozók létrehozták a Munkásotthont, iskolákat, kutató intézeteket, klubokat, sportpályákat, amiket mára megszüntettek a hatalom emberei, vagy éppen szétverésén munkálkodnak! 

A gyári technikai fejlődés minősége tehát a dolgozók emberi fejlődés minőségét is nagymértékben javította. Az itt dolgozó emberek, a vezérigazgatótól a szakmunkásig mindannyian az egyetemes tudomány speciális mesteri alkalmazói lettek. Megtanulták a fizika, matematika, mechanika, elektrotechnika, kémia, és gazdaságtan egyénre vonatkozó ismérveit. A gyári ember kultúrája, pedig a település kultúráját is növelte. Fejlődtek a csepeli társadalomtudományok, művészetek, önképző körök kialakult az igény az önszerveződő társadalmi, politikai csoportok, szakmai szervezetek megteremtésére. 

A Csepel Művek valamikori nagyságát tehát akkor lehetne ápolni, ha azokat az intézményeit, szellemi alkotásait, erényeit, amit évszázados fennállása alatt létrehozott továbbfejlesztenék. Ennek, most éppen az ellenkezőjéből adnak példát azok, akik megszervezték ezt a találkozót. Nem egy tál gulyással kell a csepelieket levenni a lábukról, sokkal inkább azzal, hogy alkotásait, munkáját, eredményeit, de legfőbbképpen emberségét megbecsülik. 

Nyomát sem találom ennek a törekvésnek! Sőt, ennek sajnos az ellenkezője történik. 

A Munkásotthont tönkretenni, a sport klubot lerohasztani, a büszke csepelit 5 kiló krumpliért sorakoztatni az, ami törekvésükből meglátszik! Az öntudatos, képzett, a maga tudásában biztos dolgozó ember gerincét így próbálják megtörni. Itt a hatalom nem egy jó estét akar adni, hanem az egyéniségét, büszkeségét, és a saját magába vetett hitét kívánja elvenni a gyárak embereitől. Azt akarja, hogy felejtse el a dolgozó az előző évszázadban elért eredményeit és megalkuvó, a magában nem bízó, a hatalmasságoknak hajbókoló, egyre többet felejtő alattvalókká váljon. A gyárak megszűnésével a mostani hatalom az önálló, kreatív ember megszüntetését kívánja elérni. Most még csak mézesmadzaggal: bulikkal, etetéssel! De, ez csak a kezdet…

Forrás: Horváth Gyula Facebook oldala