MUK, vagyis Magyarországon Újra Kezdik? Csepelen még sokan emlékeznek hasonló képekre: a Szabad Európa Rádió magyar nyelvű adásának hallgatói 1956 októberében, novemberében egy pincében. Lehet, hogy az internet világában is szükség lesz rá újra?
Újraindítja Romániának, illetve Bulgáriának szóló híradásait a Szabad Európa Rádió. Ennek kapcsán a Nyomtass te is! mozgalom aláírásgyűjtést kezdeményezett, hogy Magyarország is kerüljön be ebbe a programba, hiszen felmérések szerint nálunk még az említett két országnál is rosszabb a helyzet.
Egy évtizedes szünet után idén újraindítja Romániának, illetve Bulgáriának szóló híradásait a Szabad Európa Rádió (SZER), a két ország médiakínálatának erősítése érdekében – jelentette be a SZER. Az erről szóló közleményük felidézi, hogy nemcsak kínálatbővítésről, hanem visszatérésről van szó, hiszen az Egyesült Államok törvényhozása által felajánlott pénzalapból működő intézmény korábban is jelen volt a két kelet-európai országban.
A Bulgáriának szánt adásait 2004-ben, a Romániának szólót pedig 2008-ban szüntették be, a két ország európai uniós csatlakozása kapcsán. A civil társadalom és a sajtó képviselői mindkét országban aggasztónak tartják a félretájékoztatást, a korrupciót és a társadalmi megosztottságot, amely szerintük a demokratikus politikai berendezkedést veszélyezteti.
A hamis hírek leleplezése és a közéleti szerepvállalást bátorító projektek erősítése érdekében indul újra a SZER 2018 decemberétől a két országban. „Reméljük, hogy szolgáltatásunk, amelyben helyi újságírókra támaszkodunk, hozzájárul majd a szabad sajtó fejlődéséhez, a demokrácia értékeinek és intézményeinek népszerűsítéséhez, és információkkal igazolja, hogy e két országnak a NATO-ban, az Európai Unióban és más nyugati intézményekben van a helye” – nyilatkozta Thomas Kent, a SZER elnöke.
Megbízható elemzések szerint hazánkban még az említett két országnál is rosszabb a helyzet. Már tavaly így írt rólunk a Freedom House nevű nemzetközi szervezet, amely évente ad ki jelentéseket a sajtószabadság helyzetéről a világban: „Magyarország az egyike azoknak az országoknak, ahol egy év alatt a legtöbbet romlott a sajtószabadság” – írja 2017- es elemzésében a Freedom House. Azon a skálán, ahol a 0 jelenti a tökéletes szabadságot, a 100 pedig az abszolút nem szabad sajtót, 44 pontunk van, ami 6 ponttal rosszabb Romániánál, 2-vel Bulgáriánál. Ezért kezdeményezett aláírásgyűjtést a Nyomtass te is! mozgalom azzal a címmel, hogy: „Induljon újra Magyarországon a Szabad Európa Rádió!”
Itt lehet csatlakozni a követeléshez: https://www.peticiok.com/induljon_ujra_magyarorszagon_a_szabad_ europa_radio
Forrás: www.index.hu