CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Holnap óraátállítás! Mikor törlik el?

2018. október 27. 12:04 - csú

oravisszaallitas-2.jpgVasárnap hajnali 3 órakor kezdődik a téli időszámítás, az órákat akkor hajnali 2 órára kell visszaállítani, ami a budapesti tömegközeledés és a MÁV menetrendjét is érinti.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közölte: az éjszakai járatok többsége 2 és 3 óra között a nyári és a téli időszámítás szerinti menetrendi időpontban is elindul. Emellett változik a 909-es, a 918-as, a 931-es, a 938-as, a 940-es, a 941-es, a 956-os, a 973-as, a 990-es, a 992-es, a 996 és 996A, valamint a 998-as busz menetrendje is. Ezen járatok esetében általában csak a téli időszámítás szerinti időpontokban indulnak vagy módosított útvonalon közlekednek.

Vasárnap kora hajnalban a közterületi Futár-kijelzők nem működnek majd.

Bár az óraátállítás eltörlése évek óta porondon van, sőt nem is olyan régen úgy volt, hogy akár már 2019-ben elbúcsúzhatunk tőle, ám a legfrissebb hírek szerint ez legkorábban csupán 2021-ben valósulhat meg. Amíg lélekben ráhangolóunk a dologra, elárulunk egy-két érdekességet az óraátállításról, melyekről

mostanáig talán nem is lehetett hallani.

A történészek között manapság is gyakori vitatéma, hogy vajon mi lehetett Benjamin Franklin valódi szándéka, amikor első ízben felvetette az óraátállítás gondolatát: a Journal de Paris 1784-es számában ugyanis megjelent egy szatirikus esszé, melyben a híres feltaláló lehetséges megoldásokat keres a világításon történő spórolásra.

Sokak szerint azonban Franklin irománya inkább kigúnyolása a franciák lustaságának, mintsem komolyan vehető értekezés. Hogy kik, és pontosan mikor vezették be elsőként az óraátállítást, korábbi cikkünkből megtudhatod.

A U.S Law Enforcement Assistance Administration korábbi tanulmánya szerint az Amerikai Egyesült Államok csaknem egész területén jelentősen kevesebb erőszakos bűncselekmény történik a nyári időszámítás során az év többi időszakához képest. Régebbi adatok 10-13%-os csökkenésről szólnak, míg egy 2015-ös kutatásban ez az arány 27 százalék. Az ok elég egyszerű: a sötétség feltételei kedvezőbbek a bűncselekménynek elkövetéséhez.

Az édességgyártóknak is meggyűlt a bajuk a törvényhozókkal, mivel az óraátállítás időpontja október utolsó vasárnapján, vagyis közvetlenül halloween éjszakája előtt volt esedékes, ami pedig érzékenyen érintette a tulajdonosokat. Hogy rávegyék a szenátus tagjait az óraátállítás időpontjának novemberi kitolására, volt, aki a megvesztegetés reményében egy-egy cukorkát csempészett a székükre. Mindhiába! Maradt és most még jó ideig marad az évi kétszeres óraigazítás...

Forrás: internet

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr1714325061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása