Sokat puhult Schmidt Mária. 2002-ben egy Orbán Viktorról szóló könyv szerzőjéről még azt mondta, hogy "tisztességes helyen az ember ilyenkor lecsatolja a fegyvert, és lelövi, mint egy kutyát". Jean-Claude Junckerről ellenben, akit, mint a kormányfőtől tudjuk, a Fidesz nem támadott meg, már csak azt írta, hogy "legszívesebben odamentem volna, és lekevertem volna neki egy hatalmas taslit".

Tekintsünk el attól, ki mit tenne a legszívesebben Schmidttel. Sokan bizonyára meghívnák egy tortára a Gerbaud-ba, és nyilván olyan is van, aki adna neki még pár milliárdot a közösből, hadd költse, amire akarja. Inkább azon érdemes elmerengeni, honnan ez a hatalmas indulat. Miért ennyire frusztrált ez a nagyhatalmú, néhol a rendszer főideológusaként emlegetett, dúsgazdag asszony? Talán csak nem attól, hogy

2006-2007 telén nem sikerült végleg eltüntetnie mostani ajnározott hősét a politikából? Akkor az éppen első orbánsimogató időszakában járó Magyar Nemzet szerint Schmidt Mária egy vadonatúj jobboldali párt szervezésén dolgozott, s ehhez még Áder Jánost is megkörnyékezte. Ugyanis, mint egy másik cikkből, amit a Népszabadságnak írt Schmidt, kiderült, úgy vélte, hogy Orbánnal többé nem lehet választást nyerni.

Ebben sem volt igaza, mint oly sok minden másban sincs, de ez nem akadályozza abban, hogy újra és újra nagyszabású vállalkozásokba fogjon. Akármihez kezd, kudarcot kudarcra halmoz, legyen szó történelemről, ideológiáról, múzeumról, emlékévről vagy pártpolitikáról. Az egész ország egyik legkártékonyabb embere, sajátjainak sem hoz hasznot.

Illetve, egy valamit ért: Orbánnak az tetszik, minél nagyobbat ütnek a mondatok, minél durvábban küldik el melegebb éghajlatra az ő soros ellenlábasát. Schmidt Mária pedig mindig kész megtenni, amit a főnök úr elvár. Vezekel 2006-2007 teléért.

Horváth Gábor (Népszava)