Ilyen még nem volt! Csepelen a tűző nappal is dacoltak azok, akik részesei voltak az első előválasztásnak
Leírhatja akárhányszor az alkotmányjogász, hogy közjogi kamu az előválasztás, és hogy az előválasztási kampány nem volt több, mint politikai marketing és személyre szabott show. Leírhatja, de ettől a lényeg nem változik. Mert hogy lenne közjogi kamu az, ami – eddig példa nélküli lévén – új közjogi aktus?
Az ilyesmi nem lehet törvényesített, hiszen éppen magának szorítja ki a saját kereteit. S hogy célja a népszerűsítés, azt az ellenzék büszkén vállalta: politikai marketing volt és önfelmutató show, amiről az ellenzék az utóbbi évtizedben alaposan elfeledkezett, miközben állandóan fogást keresett a Nemzeti Együttműködés Rendszerén. (Amely maga is nehezen titkolhatná, hogy a médiapolitizálás terméke.)
A hatalmi fanyalgást persze elintézhetnénk egyetlen kérdéssel: mennyiben közjogi kamu egy ellenőrzött előválasztás és mennyiben nem az, ha a Fidesz pártelnöke a saját nyaralója konyhájában beszélget el pártjának képviselőjelöltjeivel, hogy maga válassza ki az esélyes mamelukokat? És még egyetlen sprőd megjegyzés:
mi a fene köze van a kormánypártoknak ahhoz, amit az ellenzék csinál? Miért gondolja a kormánypárt, hogy dolga az ellenzék milyenségének meghatározása?
A tengernyi kormánypárti pocskondiázás, amely a főpolgármester-jelöltek kiválasztásának közvetlen, ha tetszik, bázisdemokrata kijelölési módszerét érte, s az a hang, amely a jelöltek személyét támadta, csak azt igazolja: az ellenzék rátalált valamire, ami nagyon böki a hatalom csőrét. Ha egy fodrászüzletben kinézik az esti delikvenst, arra hivatkozva, hogy mennének már „előszavazni”, akkor lehet szórakozni azzal, hogy a fővárosiak 97,5 százalékát nem érdekelte az „ellenzéki kutyakomédia”. Enyhén szólva aránytévesztés kutyakomédiásoknak minősíteni a maradék két és fél százalékot – csaknem hetvenezer embert.
És ez még csak az előválasztás, amelynek mechanizmusa teljesen új a magyar politikában. Hagyománya, kiforrott formája nincs, de az első olyan próbálkozás, amely – látható és nehezen tagadható sikerrel – megpróbálja összefésülni a parlamenti demokrácia NER-maradékát a közvetlen demokrácia óhajával. Azzal, hogy a választóközönség közvetlenül akarna beleszólni, ki vezesse a közösséget.
Ráadásul az előválasztást, amely évtized óta az első politikai innovációja az ellenzéknek, senkinek sem sikerült meghekkelnie. S ha már sikerült végre rátalálni valamire, akkor az eljárásban részvevő pártoknak illene felismerniük azt a felelősséget is, amit saját innovációjuk rájuk ró: most, hogy megvan az előválasztások győztese, Karácsony Gergely, mindannyiuknak be kell állniuk mögé, és azt az őszinte politikai aktivitást, amit felkeltettek, nem szabad hagyniuk elveszni azzal, hogy pártjuk vélt vagy valós érdekét félhomályban zajló szkanderezéssé egyszerűsítik le.
Nem feledhetik, hogy a valódi választás csak ősszel lesz, a főváros visszavétele Tarlós legyőzésével pedig csak egyetlen, bár hatalmas lépés lenne a valódi cél felé. Ami nem kormányváltás, hanem a NER eltörlése és a IV. Köztársaság megszervezése. Rendszerváltás.
