Az éjszaka közepén a szülők lakásába hazasettenkedő fiatal pár képe tipikus, de a reklám folytatása már nem. Egyre többen rekednek otthon, akiknek a szülők csak saját lakásuk egy szobáját tudják felkínálni, pénzt vagy örökölt ingatlant nem, s a hitelekhez sem egyszerű hozzájutni. A lakhatási szegénységgel foglalkozó Habitat for Humanity napokban megjelent tanulmánya azt mondja, a 25-34 éves korosztály majdnem fele még a szüleivel él. Pont azok, akikről a családpolitikai akciótervnek nevezett lózunggyűjtemény szól, s akiktől a magyar nemzet fogyatkozásának megállítását várjuk.

A kormány csokot meg falusi csokot kínál, hitelfelvételbe kergeti a következő generációt is, bölcsődéket ígér, ahol azonban nincsenek szakképzett gondozók, iskolákat, ahonnan eltűnnek a pedagógusok, meg adóelengedést a negyedik gyerek után. Csak épp azt nem mondja meg, hol neveljék az előző hármat, ha

a szigorú feltételek közül egynek nem felelnek meg, és nem veti fel őket a pénz. Szomorkodnak az államtitkárok sorban, hogy jaj, nagyon későn jön az első baba, az asszonyok nem vállalják másodikat. Nem is fogják, amíg egy kis lakásban zsúfolódnak a nagyszülőkkel.

Egyet nem ajánl fel a fiataloknak a kormány: egy átgondolt lakáskoncepciót, amiben az is talál megoldást, akinek nincs elég induló tőkéje, hogy elköltözzön a szülőktől. Amiben van szociális bérlakás, amihez nem csak akkor juthat hozzá egy család, ha vállalja annak felújítását nyolcmillióért (van ilyen fővárosi kerületi pályázat!), van szabályozott magánbérleti piac, vannak átmeneti otthonok, és csak egy lehetőség a sok közül a saját tulajdonú lakás megszerzése. Tíz év alatt fenekestül forgatták fel a közigazgatást, a támogatási rendszereket, de erre nem jutott idő. Pedig ha nem kellene éjszaka hazalopakodni a mama mellé a pároknak, talán az az első gyerek is hamarabb érkezne.

Gulyás Erika (Népszava)