Blogunk olvasóival együtt meglepődtünk attól az engedékenységtől, amelyet Ungváry Krisztián történésztől kaptunk. Megengedte, sőt elfogadta, hogy február 13-át annak nevezzük, ami szerintünk 75 éve: Budapest felszabadulása napjának. Ehhez kellett az utóbbi három évtized náci masírozása, de elérkezett a nagy pillanat. Immár nemcsak a zsidó származásuk miatt üldözött és megmenekült magyar emberek, hanem azok a százezrek, milliók, és főként az ő gyermekeik, unokáik is felszabadulásnak nevezhetik a felszabadulást, akik a Horthy-rendszer és a nyilas uralom totális kiszolgáltatottjai, jogfosztottjai, ellenzői voltak. Hegyi Gyula most következő írásában hasonló tapasztalatokat oszt meg olvasóival:
Budapest már felszabadult! - a Drezda – A pokol napjai című német szuperprodukcióban mondja ezt egymásnak örömhírként egy drezdai házaspár, miközben körülöttük lángtengerré változik a szász város. 1945. február 13-a van, Drezdát aznap érte el a háború legrémesebb hulláma, de lakói a külföldi rádiókból már értesültek arról, hogy Budapestet bevette a Vörös Hadsereg.
Amikor meghallottam ezt a mondatot, egy pillanatra meglepődtem. Évek óta nem hallottam, hogy valaki nyilvánosan felszabadulásnak nevezte volna a náci csapatok kiverését Budapestről. A háború szörnyűségeiről, a zsidó lakosság üldöztetéséről, a nem zsidó polgári lakosság szenvedéséről és a Dunába robbantott hidakról persze sok szó esik. De a magyar média – és nem csak a jobboldali propagandagépezet – egyre kevésbé meri felszabadulásnak nevezni a pusztító háború befejezését a magyar fővárosban.
Pedig a náci hadsereg, az SS kommandók és magyar nyilasok nem önként távoztak, és
nem is az ufók győzték le őket, hanem a szovjet Vörös Hadsereg szabadította meg tőlük Budapestet. Ezt a tényt nem lenne szabad elhallgatni, ezt a napot illő megünnepelni. Az első vonalban érkező frontkatonák az életet hozták el a nácik és magyar csatlósaik által halálra ítélt város lakóinak. A Szabadulást, ahogy Márai Sándor írja hasonló című, szép regényében.
Aztán persze sok minden következett. Földreform, a faji törvények eltörlése, a nők és férfiak egyenjogúságának kimondása, a „törvénytelen születés” bélyegének megszüntetése, a magyar történelem első, valóban szabad választása egyfelől. Sok erőszak, újabb szenvedés, a diktatúra előbb lopakodó, majd egyre brutálisabb hatalomátvétele másfelől. Végső soron mindkettőt ugyanazon erő hozta el és tette lehetővé: a Vörös Hadsereg.
Mindez együtt a történelmünk. Párizs lakói felszabadultabban ünnepelhetik a felszabadulásukat, hiszen ők – a szövetségesek jóindulatából és látszatra – önmagukat szabadították fel. Nekünk keserűbb történelem jutott. De ez sem változtat azon a tényen, hogy a halálra ítélt, „bűnös városként” gyalázott, hidaitól megfosztott várost mégis a szovjet katonák szabadították meg a legrosszabbtól, a háborútól és a fasizmustól.
Van ideje az ünnepnek, és van ideje a gyásznak. Ezen a napon Budapest felszabadulását ünnepeljük, miközben tudjuk, hogy az utána történtekben öröm és gyász, szabadság és újabb elnyomatás egyaránt jelen volt.
HEGYI GYULA (Népszava)
