A felcsúti páholyban meghallják, dekódolják, és értik a turult avató főnök igéit:"Orbán  nem kíván a nyugati, a demokratikus világ része lenni. Elutasítja azt a konszenzust amelyik hetvenöt éven át több-kevésbé fenntartotta a békét Európában. Ő alattvalókat akar látni, kiszolgáltatott embereket. A kegyencek új uralkodó osztálya szabad rablásra kap lehetőséget, mindenki másnak csönd. Kétségtelen, Orbán zsebei, a Mészáros és Garancsi csatársor jobban tud gyűjtögető életmódot folytatni ott, ahol nem divat a szabadság, ahol az állami média a politikai ellenfelek gyalázására szolgál, ahol a legfőbb ügyész a királyi páholyban szotyizik, ahol lopni kormánypártinak dicsőség, orbánistának kötelesség."

A világnak az a része, ahol még jelent valamit a szabadság, a demokrácia s talán az emberi jogok is, június hatodikán a normandiai partraszállás évfordulójára emlékezett.

Június hatodikán Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a szélsőjobb kisajátított jelképét, egy turul szobrot avatott, és a Normandiában partra szálló szövetséges hatalmakat gyalázta.

A D-day-jel új erőre kapott Európa felszabadítása a barbárság alól. A D-day pecsételte meg véglegesen a fasiszta Németország sorsát, s mi tagadás, valóban a vele szövetséges Magyarországét is.

Nem, nem történelmi eszmefuttatás következik, hogy

Magyarország csak ártatlan áldozata volt e az eseményeknek vagy a magyar uralkodó osztály politikája lökte oda az országot ahová került. Ez is fontos vita – gyorstalpalónak tessék elolvasni Ungváry Krisztián Horthyról szóló könyvét, s máris tisztább a kép, lehetett-e volna másként. Lehetett volna. Mert mindig lehet. És ha a geopolitikai helyzet olyan amilyen, akkor is sok múlik azokon, akik a döntéseket hozzák.

Lehet kelet felé nyitni és virtigli diktatúrák barátságát keresni és meg lehet maradni a nyugat szövetségesének is. Sejtjük, hogy az egyikből sok jó nem következhet nekünk, a másikból inkább. Kétségtelen, Orbán zsebei, a Mészáros és Garancsi csatársor jobban tud gyűjtögető életmódot folytatni ott, ahol nem divat a szabadság, ahol az állami média a politikai ellenfelek gyalázására szolgál, ahol a legfőbb ügyész a királyi páholyban szotyizik, ahol lopni kormánypártinak dicsőség, orbánistának kötelesség.

Választás kérdése.

Aki a D-day napján egy katonai díszőrséggel megerősített turul alatt „a gőgös francia és brit és az álszent amerikai birodalomról” handabandázik, az választott. Aki a nácikra emlékeztető kifejezéseket lopja be a beszédbe, az már egészen világosan állást foglal.

Orbán  a turul tövéből üzent: Nem kíván a nyugati, a demokratikus világ része lenni. Elutasítja azt a konszenzust amelyik hetvenöt éven át több-kevésbé fenntartotta a békét Európában. Ő alattvalókat akar látni, kiszolgáltatott embereket. A kegyencek új uralkodó osztálya szabad rablásra kap lehetőséget, mindenki másnak csönd.

Kis rasszista uszítás a hétköznapokra, szabadkőművesezés – ami, tudjuk jól, a zsidózás előszobája. A kulturális intézmények szétverése, a jogállam, a jogbiztonság felszámolása. A választások eredményének semmibevétele az önkormányzatok ellehetetlenítésekor.

Diktatúra – még ha nem is szuronyok hegyén, mert a diktatúrák egy jórésze a nép alázatos közreműködésével jön létre és marad a nyakunkon.

Mostanában az élet úgy hozta, hogy sok harmincas-negyvenes évekből származó újságot olvasgatok, így aztán nekem különösen ismerős ez a hang, amit most idézek a volt miniszterelnöktől, Boross Pétertől. S nem az Összetartás vagy az Egyedül vagyunk 43 évfolyamából van. „Sok egyetemi karon ugyanaz az álliberális, nihilista, bomlasztó szellem uralkodik, mint a Galilei Körben annak idején. A száz évvel ezelőtt megszületett pusztító felfogás mindig is itt lappangott körülöttünk, most pedig megint előretört.” Továbbá az ellenzék „nemzetbiztonsági kérdés”.

Mondhatjuk, hogy Boross Péter lejárt lemez, kit érdekel – de egyrészt jó arra, hogy kicsit fékezze azt a nosztalgiát, amely mostanában az Antall-kormánnyal kapcsolatban ébredezik bizonyos körökben. Hiszen Borosst Antall szabadította ránk, különben még mindig a vendéglátó-ipari vállalat november hetedikén kitüntetett vezetője lenne.

Másrészt Boross és társai a nyilaskás újságban (Andrassew Iván barátom találó meghatározása) mutatják, ki az új ellenség.

Az, aki gondolkozni szeretne. Aki mást gondol a világról.

Aki úgy hiszi, hogy június hatodikán a szövetségesek hőstettére kell emlékezni, s nem egy kétes és az országát tragédiába döntő rezsimet védelmezni.

Megjegyzés: Vajon Orbán orosz barátja, Putyin, az egykori szovjet KGB-s tiszt, mit szól mindehhez? Vagy egy atomreaktorért, az európai eszme elárulásért cserében már korpásodhat az ő haja is?

Csak nehogy megorroljon, aztán baj legyen azokkal a titkos számlákkal.

Forrás: Dési János (Klubrádió)