Mancika, lehet, hogy nem Mancika, de vannak személyiségi jogai, ha nem jogosít fel a nevének közlésére, akkor nem közlöm a nevét, pedig a mai világban, ha hozzá fordulnánk, többet segíthetne rajtunk, mint Müller Cecília, és az ő törzse.

Ami a legfontosabb, hogy Mancikának is van törzse, a köznyelv szerint dereka, azzal hajladozik minden reggel fél 6 és fél 7 között a mi utcánk környékén. Mancika nézése, meg a járása maga a folklór, jobb helyeken csápolni lehetne rá, hajladozása pedig a nap nélkülözhetetlen része, a délelőtt kezdete.

Mancika egy jelenség, önmaga szobra, a táj nevezetessége. Múltja nincs, csak egy kis retikülje, maszk, kesztyű nuku, politikailag Mancika nem vádolható, de nyitott szemmel közlekedik, és ha valami neki tetszőt lát, azt lenyúlja. Nem tudni, hogy

Mancika korábban miből élt, ma már vélhetően nyugdíjas, és csikkszedő.

 Őt nem érdekli a Covid járvány, a vírusokkal rendszeresen érintkezik, a felszedett cigarettavégek egy részét még a helyszínen elszívja, a maradék megy a retikülbe, hosszú a nap, a reggeli munka gyümölcse este is élvezhető. Mancika nem javasolja a tojások fertőtlenítését, a babák szellőztetését, és azt sem ajánlja, hogy csak annyian legyenek betegek, „amennyit a rendszer képes ellátni”.

Mancika maga az immunitás, a szegénység oltalmazója, a nemzet ellenállója, a járvány támadhatja külföldről, belföldről, rajta nem fog a baj, a kutyapisis, a lehányt, a szén-monoxidos csikkek egészsége védelmezői.

Mancika nem jár kórházba, kormányülésre, a boltokat ritkán látogatja, eszébe sem jutna egyetemeket elfoglalni, a rendeleteket pedig csak azért nem tartja be, mert nem ismeri őket. Mancika maga az egyszerűség, felőle döröghet az ég, zuhoghat az eső, kurta életében mindig talál kaparni valót, néha a boldogságot is, egy alig szívott száltól már azt érzi, hogy jó helyre született, körülötte minden rendben van…

Horváth Kálmán

Forrás: Facebook