Emlék 1989-ből. Ennek a szavazásnak súlyos, a mai napig ható néplélektani következménye van. Elszabadult a pokol, megszűntek a korlátok, a kimondott szavaknak súlytalanná, a tényeknek elhanyagolhatóvá váltak.
A Klubrádióban Rózsa Péter vezetésével az évforduló kapcsán beszélgetett Kónya Imre, és Pethő Iván a négy igenes választásról. Mint emlékezetes ezen a szavazáson, alig haladta meg az ötven százalékot a leadott szavazatokban az igenek száma a köztársasági elnök parlament általi megválasztásával kapcsolatban. Az akkori szavazásnak mégis az egész magyar demokráciára kiható, sorsdöntő jelentősége lett. A kérdések: 1, vonuljon ki a párt a munkahelyekről 2, oszlassák fel a munkásőrséget, 3, számoljon el az MSZMP a vagyonával, valamint 4., a parlament válassza a köztársasági elnököt.
Ebből a négy kérdésből már hármat az akkori parlament korábban eldöntött és Németh Miklós kormánya intézkedett, csak a negyedik, a köztársasági elnök megválasztásának módja volt kérdéses. A magyarok többsége azt akarta, hogy
az elnököt maga a nép választhassa. Tudták ezt a népszavazás kezdeményezői is, és azért tették negyedik helyre (szinte elbújtatva) ezt a kérdést. Úgy vélem arra számítottak, hogy az indulatból szavazó lakosság nem veszi észre a csapdát, és „lendületből” beszavazza a három evidens mellé a negyediket is igennel. Emlékeim szerint a hatvan százalékos részvételből alig néhány ezer szavazat biztosította az országban a győzelmet, ami valljuk be igen vékonyka többség.
Nem csak a sovány győzelem miatt volt kesernyés a győzelem, hanem azért is, mert az emberek nagy része ennek a választásnak a következtében jött rá, hogy a demokráciában is át lehet verni a szavazót! Jó témákkal, a megfelelő sorrenddel, és számtalan körmönfont manipulációval el lehet érni, hogy a lakosok saját érdekeik, és meggyőződésük ellen is szavazhatnak. A négy igenes győzelem után ugyanis óriási csalódással értesültek arról, hogy döntésük következtében a köztársasági elnököt nem ők, hanem a parlament fogja megválasztani. A népszavazás kezdeményezői évekig megpróbálták ezt az alantas trükközést sikerként kezelni. Ők maguk is sejtették,(azóta már tudják) hogy nagy-, és több hibát is vétettek. Csak a kisebbik büntetés, hogy pár ciklus után a nép kiszavazta őket az országgyűlésből. Ez azonban csak egy politikai szervezet, és vezetőinek bűnhődése volt. Bűnhődik érte a rendszerváltás utáni egész magyar politikai berendezkedés. Ennek a szavazásnak súlyos, a mai napig ható néplélektani következménye van. Elszabadult a pokol, megszűntek a korlátok, a kimondott szavaknak súlytalanná, a tényeknek elhanyagolhatóvá váltak.
A valóságnak semmilyen kapcsolata nem volt az egymásra licitáló ígéretekkel. Huszonéves srácok verték a mellüket, hogy hazazavarták a ruszkikat, akkor, amikor azok a világ egyik legerősebb hadseregeként nálunk állomásoztak! A szemlélődő emberek egyre nagyobb része kezdte megkérdezni magától, hogy valóban ezt akarta, és valóban ilyen értéktelenséget vizionált, amikor a rendszerváltásról gondolkodott? Csoda, hogy a rendszerváltás igazi szavazása nem is hozta azt a frenetikus eredményt, amit a reformfolyamatok alapján várni lehetett volna tőle. A rendszerváltási szavazási hajlandóság bizony (szerintem a négy igenes átverés miatt) jócskán alulmúlta a várakozásokat. Egyesek pedig megtanulták belőle, hogy manipulációval, átveréssel, (ha kell körmönfont jogászkodással) sokkal jobb és gyorsabb eredményeket lehet elérni, mint folyamatosan végzett, tapasztalatra, és tudásra alapozott sziszifuszi munkával.
Néhány európai országban mostanában, - amikor Orbán a populizmus diadalaként kijelenti, hogy megvétózzuk az EU költségvetését - odáig is elmennek, hogy „hülye magyarokról” beszélnek. A magyarok egyáltalán nem hülyék! A magyarok sokkal inkább csalódottak, és kiszolgáltatottabbak, mint nyugati társaik. Nem is Európával van bajuk, /sőt, tőlük várják a reményt/ hanem saját elitjükkel. Arra akarták felhívni a nemzetek figyelmét, hogy itt érdem, ha átverik, kizsigerelik orruknál fogva vezetik az állampolgárokat. A nincstelen, az iskolázatlan, a beosztotti rétegek biztonságérzete, egészsége megőrzésének lehetősége, pénzügyi, gazdasági kilátása bizony rosszabb, mint a legvidámabb barakkban volt. Nem ilyen rendszert akartak, nem ilyen viszonyokat képzeltek maguknak, amikor a szabadság, egyenlőség élharcosai, a testvériség, és a szolidaritás vágyakozói voltak. Nem mi – a magyar, meg a lengyel nép – vagyunk a hülyék! Mi azt szeretnénk, ha ezt a csalódottságot, végre megértenék és orvosolnák!
Horváth Gyula
Forrás: Facebook
