Azt mondja Szűcs Lajos valami interjúban, hogy Ildikóval véletlenül találkoztak egy bárban. Színházi újságíróknak mindent be lehet adni, az lett volna véletlen, ha nem ott találkoznak. A hatvanas években a pesti bárok voltak a színészház. Ahová előadás után menni lehetett és maradni, ha nem is próbakezdésig, de majdnem. A ripők nép éjszakai menedékhelye. Konyakos busongó. Még Tordai Teri is oda érkezett haza, amikor NSZK-ból hazavillantotta a BMW-jét és hajnalban kifizette a haverok számláit. Pécsi Ildi az élet császárnője volt akkoriban. A trafikban kapható fotóját, a Filmvilágból kivágott címlapképeit megannyi férfiak lakta műhelyek, javítók bádogszekrényei őrizték. Ő volt a káközépeurópai szexszimbólum, a Nő, akiről Fellini lemaradt, mert honnan is ismerte volna. Ha ismeri, tuti átszabódik a filmtörténet.
Nem volt megközelíthetetlen, nem volt művésznős, nagyságosasszonyos, azt tartotta magáról, hogy éppen olyan, mint bárki az Alföld közepéről. Dolgozik, szórakozik, gondolkodik, beszél és
az egészből nem csinál valami rémesen nagy ügyet. Hozza az élet, adja, ő meg hagyja és hálás. Anyja karriervágyának, a főiskolai tanárainak, Gertler Viktornak, akitől Noémit kapta és a közönségnek, aki most is Noémiként tartja számon. Holott közben eltelt az élet, a női és a szakmai is.
A legnagyobb női szerepeket játszhatta el és meghatározó filmszerepek kötődnek hozzá. Noémitől a hónaljkutyás lompos tehenekig mindent tudott oda és vissza, tragikusan vagy röhögve, oda és vissza, erotikusan és prolin, ahogy rendelik. Akár rétest nyújtva is. Pontosan tudta micsinál. Gondolatai voltak és plebejus indulatai hozzá. Hivatalt vállalt, politikai szolgálatot, kitaposott a kollégainak amit csak tudott, amit aztán az utána jövők, mind visszavettek tőlük. Pécsi anyu, így hívták szakmaszerte. A bártündér gondoskodó mániásra vénült. Cekkereiből hol ajándékozott, hol eladott, függően attól kit sodort elé a szakma, jól fizetett vagy kihasznált színészalkalmazottat.
Keresztül kasul játszotta az országot, színházakban és egyébként is. Mindenütt fellépett ahol egy színpadot tettek alá a végén mégis a lába mondta föl a szolgálatot. Az nem bírta tovább, ő ment volna még. Alig van az országnak olyan zuga ahol ne suttogta volna el az Őrizem a szemedet-et. Öregen is búgva az egykor szép fegyverkovácsné minden fájdalmával.
Villon is lemaradt róla nem csak Fellini. Az irodalomtörténetet is megváltoztatta volna. Így csak a mi káközépeurópai senki szigeti álmunk marad, ha hihetünk abban, hogy a kéziratok és a celluloidok sem égnek el.
SÁNDOR ERZSI
Forrás: Facebook
