Csepeli Szabó Béla
FELELJ FOLYÓM
1.
Felelj folyóm:
ez a szakállas, idegen arc,
mely víztükrödből visszanéz rám,
az én arcom?
Hiszen alig-alig néhány éve még,
fütyörésző vidám legénykeként
kószáltam itt e parton.
Felelj, folyóm:
ez az elfáradt két nehéz láb,
itt alattam az út porában,
az én lábam?
Hiszen alig-alig néhány éve még,
könnyed, friss léptű férfiként
gyönyörű lányok után jártam
itt e tájban,
s a szél húrjain addig citeráztam
ifjúi vágyaimról,
míg a városszél nyárfái között,
a dombok hajlatán,
elébem jött a szerelem,
mint harmatos zöld saruban a föld,
egy fényben fürdő kis fonóleány,
2.
Igen, folyóm:
persze, hogy hihetetlen!
Ez a dércsípte öregember,
aki fehéren,
itt jár-kél életem telében,
aki itt nyög, itt toporog
már-már minden reményét feladva
szárnyaszegetten a parton,
nem én vagyok!
Én sosem adom fel a harcom!
- Menj hát, ne kísérts engem
öregember!
Íme, bennem,
égi és földi háborúkkal
teleírt vénülő szívemben,
mint réges-rég, ma is
hatalmas nyarak énekelnek,
s ifjúságom lelke lobog!
Hisz' láthatod:
ha a rám hajló esti ég
holdfénybe vonja a folyót,
mint lágyan ringató habok,
megölelnek az asszonyok...
Életszomj I.-II. kötetből (1999.)
Fotó: Zorinácz Gábor Csepel, kis Duna part
Szerkesztőségünk megköszöni Szabó Béla fáradozását, aki az internetet is felhasználja édesapja emlékének és munkássága értékeinek a megőrzésééért
