Akikért minden évben harang szól: Hirosima és Nagaszaki halottjai. Tokió olimpiája egyszerre a jelen és a velünk élő történelem. Az élet   friss produkciójaként kegyetlen párhuzam szakadt ránk: a tokiói olimpiai játékok egybeesnek Hirosima és Nagaszaki 1945-ös atomtragédiájának évfordulójával. Hiszem, hogy a békét szimbolizáló olimpia japán szervezőinek tiszteletet érdemlő szándékából (az olimpia eredetileg tervezett időpontja 2020. július 21. – augusztus 8.-a volt, vagyis a tragédia 75.évfordulója).

A világ jórésze – hiszen a Föld gömbölyű – augusztus 5.-ét emleget. A negyedik megválasztását követően röviddel később elhunyt    Roosevelt   helyére lépett Truman elnök parancsára, japán idő szerint viszont 1945. augusztus 6-án reggel 8 óra 15 perckor dobott le) atombombát Hirosimára az Amerikai Egyesült Államok légierejének egy B–29-ese, az Enola Gay, amelynek Paul W. Tibbets ezredes volt a parancsnoka (a gépet Tibbets anyjáról nevezték el). A bombát az amerikaiak Little Boy-nak, vagyis kisfiúnak nevezték el. Urán 235-ös izotópon alapuló fissziós (maghasadás) elvű, 15±20% kilótonna TNT-egyenértékű robbanó erővel

rendelkező atomfegyver volt, „puska” típusú bombának megépítve. A vakító villanással és jellegzetes formájú, gomba alakú füstfelhő („gombafelhő”) kialakulásával kísért atombomba-robbanás a halottak és a romok városává tette Hirosimát. Az atomtámadás az utólagos becslések szerint 90-140 ezer ember életét követelte, 70 ezer ember azonnal meghalt, a többiek pedig később, a sugárzás okozta betegségek következtében vesztették életüket. És az atomtámadásra visszavezethető betegségek, halálok számai még mindig növekednek: ma 166.000 áldozatot emlegetnek…

  Vajon kik, hányan gondolnak erre – főként azok közül, akiknek a kezében van a világ sorsáról, jövőjéről döntő gazdasági, katonai, politikai hatalom, – hogy éppen az emberiség legpusztítóbb tragédiájának évfordulóján törekednek „az olimpia atyjának” tekintett Pierre de Coubertin bárónak tulajdonított jelszó jegyében a legjobbak   sportágak sorában „gyorsabban, magasabbra, erősebben” a győzelmekért a (az idézet valójában Henri Didon domonkos pátertől, Coubertin barátjától származik.)

A tokiói program naptárján augusztus 5-6.-án asztalitenisz, atlétikai, birkózó, gördeszka, gyeplabda, kajak-kenu, karate, műugrás, nyíltvízi úszás, öttusa, ökölvívás, kerékpár sportmászás, strandröplabda labdarúgás, torna döntők szerepelnek.

Az olimpiai záróünnepség időpontja pedig augusztus 8. A tokiói stadionban – a Covid-19 pandémia sötét árnyékában, üres nézőtér előtt – özönli el a gyepet a barátság és béke álmát erősítendő sportolók tömege, s alszik ki az olimpiai láng a 76. évforduló előestéjén annak, hogy 1945. augusztus 9-én atomtámadás érte Nagaszakit. Az amerikaiak a Fat Man nevű bombát dobták a városra. A bomba elsődleges célpontja Kokura városa volt, az ottani kedvezőtlen időjárás, a vastag felhőréteg miatt választották a másodlagos célt, Nagaszakit. A hirosimai atomtámadás után három nappal Nagaszakira ledobott atombomba azonnal csaknem 80 ezer halálos áldozatot követelt, és további 75 ezren szenvedtek sugársérülést.

Japán az atombombák hatására – a náci Németország tavaszi összeomlását követve – néhány nappal később kapitulált. Véglegesen befejeződött a 2. világháború.

Nézem a „pandémiás” olimpiai közvetítéseket. És: gyanakvó bizakodással reménykedem Tokió folytatásában az 1922-ben Pekingben tartandó téli olimpián és 1924-ben, a párizsi nyári játékokon.  S nem kevésbé a 2028-as Los Angelesben és a 2032-es Brisbane-ben is. Mert  hatalmi, politikai, gazdasági, katonai játszmákból ma bárhol, bármikor kirobbanhat az emberiség egészét fenyegető világválság;

–          bárhol, bármikor pusztíthatnak minden korábbinál súlyosabb természeti katasztrófák;

–          bármikor, bármikor támadhatnak pandémiák, olyan és más járványok, amilyennel most volt kénytelen megismerkedni a világ.

            De Hirosima, Nagaszaki   soha, sehol nem eshet meg újra!

Kocsis Tamás (ÚJNÉPSZABADSÁG)