Nem sokkal azután, hogy Orbán Viktor bejelentette a teljesen értelmetlen, gyermekvédelminek elnevezett népszavazást, vitába keveredtem egy fideszes önkormányzati képviselővel. Szóvá tettem ugyanis, hogy egyszerűen nem tudom komolyan venni azt a színjátékot, amit a kormány népszavazás címén művel, mert ha a Monty Python újra összeállna, akkor sem tudna olyan kérdést kitalálni, hogy „támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek nemátalakító kezelések?”. A képviselő biztosított róla, hogy ez egy húsbavágóan komoly népszavazás, és hogy ő mindenféleképpen elmegy voksolni, mert egyáltalán nem mindegy, hogy a gyermeke milyen „edukációs környezetben” nő fel.

Most álljunk meg egy pillanatra, és ízlelgessük ezt a két szót: „edukációs környezet”. Megvan? Akkor lássuk, jól értem-e: a fideszes családapukának a magyar „edukációs környezetben” a legnagyobb félelme jelenleg, hogy egyszer csak mintegy a semmiből megjelenik Brüsszel bácsi, aki aztán majd jól megpróbálja rábeszélni gyermekét a nemváltoztató műtétre.

Biztosan léteznek szülők, akik emiatt valóban rettegnek, de fordítsuk komolyra a szót.

A NER féltő apukája amiatt esetleg nem aggódik, hogy nem lesz (lakóhelytől függően talán már nincs is) olyan tanár, aki angolt, kémiát, fizikát, biológiát, matekot tanítson a gyermekének? Nem tart attól, hogy az iskolában a diákokra ráhullik a vakolat, súlyosabb esetben leszakad a plafon az informatika- vagy tornateremben? A fideszes apukának teljesen természetes, hogy vannak olyan intézmények, melyek épületét az állam helyett különböző multik alapítványainak támogatása és az odajáró gyerekek szüleinek önkéntes munkája tartja még egyben?

Ez mind költői kérdés csupán, mert úgy tűnik, azzal sincs probléma, hogy tanáraink döntő többsége úgy érzi, a hatalom semmibe veszi őt, és nincs megbecsülve sem anyagilag, sem morálisan. Ahogyan nyilván az is természetes, ha egy 15 éve tanító, aktív korú pedagógus 180 ezer forintot keres, valamint azt is evidensnek vesszük, hogy lelkiismeretesen és szakszerűen bánik egy 30 fős osztállyal, és a benne ma már egyre növekvő számban megtalálható sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekkel. Teljesen rendben van a mindennapos testnevelés terhe mellett a heti egy informatikaóra is, amely esetében már akkor is örülhetünk, ha olyan ember tanítja, aki a Word és az Excel mellett látott már más, kifejezetten gyermekeknek fejlesztett programkörnyezetet is.

Ráadásul megint csak azok rettegnek a nemváltó műtétet népszerűsítő Soros-ügynököktől, akik szerint nincs abban semmi kivetnivaló, ha a hittanórát tartó egyházi személy félmeztelenre vetkőzve sündörög a diákok öltözőjében. Ez nyilván erényes cselekedet. Istennek tetsző férfimunka.

Nem lehet persze általánosítani, de a fentebb említett problémákat mind olyan esetek kapcsán hoztam föl, amelyek az elmúlt időszakban a közvetlen környezetemben történtek. Transzvesztita LMBTQ-agitálóval viszont még nem találkoztam. De legalább a NER-től már tudom, hogy léteznek.

Balkó László Gergő (Népszava)