Az elvakult düh és a szekunder szégyen szakadékába csalogató demeteri manipuláció talán kicsit túl van gondolva, és félve. Talán csak annyi az egész, hogy Demeternek vannak gondosan gyűjtött pozíciói, van pénze, tud embereket venni, akiknek a lojalitása pont addig tart, amíg az ő hatalma: ha azt elveszik tőle, láthatatlan lesz.
Ez most kavarja, vagy nem kavarja? Rejtő Jenő hőse, Fülig Jimmy tépelődik ezen a kérdésen mindig, ha az öreg manipulátor Piszkos Fred elé vetődik. A ballib értelmiség Demeter Szilárddal kapcsolatban szokta magát kínozni azzal, hogy a kultúrfelelős baromságai csupán agytartalmának kényszeres és ciklikus emanációi-e, vagy ördögi, tehát orbáni ravaszság csalétkei.
Ez utóbbi meggyőződés szerint Demeter felsőbb sugallatra azért beszéli azt, hogy Európa Soros György gázkamrája; hogy a magyar irodalom 80 százalékát kukázni kéne; hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum főnökeként utálja a színházat; vagy hogy Parti Nagy Lajos mostanában szarokat ír, stb., hogy ezen a ballibek elképedjenek, átkozódásba törjenek ki; majd egy fél évig fel sem hagyjanak az eléjük vetett
gumicsont nyalogatásával.
Közben pedig nem figyelnek oda a hatalom újabb gazságaira, hanem inkább eltévednek a saját pszichológiai konstrukcióikban.
Nekem azon súlyos kétségeim vannak, és éppen a dolog hasznát illetően.
Nemcsak azért, mert Vidnyánszky Attila most kicsit dühöng, hanem mert Demeter éppúgy alarmírozza az orbánista, de nem szélsőjobbos elitet, ahogy korábban Szakács Árpád tette cikkeiben a kulturális őrségváltás bozótharcosaként. Őt akkor L. Simon László tette helyre, rögtön közölve persze, hogy jutna eszébe, Parti Nagy Lajos nem jó író, baja van a nyelvvel.
Mert hát PNL utálata azért vörös fonálként köti össze ezt az elitet, amin nem is csodálkozunk.
Demeter ellen most egy államtitkár, és egy korábbi fideszes képviselő kelt ki, az utóbbi egyenesen a leváltását kérte. Két ember persze nem sok, de megmukkanni nem merőkkel együtt ez bőven sok is lehet, másrészt a demeteri trágyában szántó ballibek se töltik ezzel a munkával minden idejüket.
Hol van mindebben az a rettentően nagy haszon?
Az elvakult düh és a szekunder szégyen szakadékába csalogató demeteri manipuláció talán kicsit túl van gondolva, és félve. Talán csak annyi az egész, hogy Demeternek vannak gondosan gyűjtött pozíciói, van pénze, tud embereket venni, akiknek a lojalitása pont addig tart, amíg az ő hatalma: ha azt elveszik tőle, láthatatlan lesz. A magyarországi valósághoz egyébként egyetlen szál köti, az is csak az Orbán iránti imádat madzagja. Egyedül van, de az ő túlfújt egója nem tűrheti, hogy csak egy pénzes senki legyen, ő, aki állítása szerint az őt gyalázó írók többségénél akkor is jobban ír, ha álmából ébresztik.
L. Simon László közben Parti Nagy-verseket igyekszik költeni, de a dolgot maga sem érti.
Demeter pedig időnként jelzi, hogy él, jelen van, tessék őt észrevenni. És úgy közli ezt, hogy amit mond, abban minimum fel lehessen bukni. Élvezi, ha támadják, a létezése bizonyítékának tartja, és a tehetsége jelének, hogy foglalkoznak vele.
És közben retteg, hogy ha vége a szerepnek, le kell ülnie, hogy megírja az ígért novellát. Egy PLN-t. Vagy jobbat. Vagy valamit. Egy demetert.
Szénási Sándor (Klubrádió)
