Németh Szilárd a Jedlik Ányos Gimnázium romjai között
Sok izgalmat ígért a Csepeli Hírmondó cikke, amelyik ezt a címet kapta a szerkesztésben, hogy „Zajlik az új Jedlik építése”. Cinikus újságírók az ilyen címre szokták mondani: ha ettől nem nő a lap példányszáma, akkor semmitől sem…A CSH-nak már mindegy: ígyis-úgyis megkapja az apanázst a gazdáitól, de a diákoknak, szüleiknek és a tanároknak korántsem közömbös mi, miért történik a 20 milliárdos költözéssel, rombolással, építkezéssel.
Nézzük csak! A Csepeli Hírmondó még 2019. szeptember 4-i számában az írta, hogy a gimnázium ideiglenes elhelyezését biztosító Fodor iskola rendbehozataláról, hogy a „magyar kormány nettó 770 millió forintot szánt a teljesen lerobbant oktatási intézmény felújítására…”. A 770 millió nettó bruttó ~978 milliót jelent, mert az ÁFÁ-t azért valakinek meg kellett fizetni. Most a CSH azt írja, hogy a Fodor iskola felújítása 800 millióba került. A csepel.hu-n fellehető „Beszámoló XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 2019.évi költségvetésének végrehajtásáról” szóló rendelettervezetében, az iskola felújítására és a gimnázium átköltöztetésére, a következő tételek kerültek elszámolásra:
„Jedlik Ányos Gimnáziummal kapcsolatos felújítási munkálatok (Fodor Iskolában felújítások) 918.138.947 Ft., ...Jedlik Ányos Gimnáziummal kapcsolatos beruházási munkálatok (Fodor iskolában berendezési tárgyak 225.438.893 Ft,… Jedlik Ányos Gimnázium költöztetése 3.386.898 Ft.”
A Jedlik átköltöztetése tehát eddig összesen, illetve a felújítás megkezdéséhez szükséges munkaterület biztosítása összesen ~ 1,147 milliárdba került. Ez jóval több a 800 milliónál.
(csepel.hu – Önkormányzat – Rendeletek – Rendeletek évenként – 2020. évi rendeletek –
10/2020. (VII.13.) ör.)
A kérdés tehát jogos: miért kell csúsztatni, miért nem lehet bevallani, hogy a kormány által eredetileg adott 5 milliárdból csaknem 1,2 milliárd elment a gimnázium átköltöztetésére?
Igaz, akkor azt is ki kellett volna mondani, hogy a költözésre fordított összegből felújíthatták volna a gimnázium nagy részét, az ötmilliárd forint pedig elég lett volna a teljes felújításra.
A több mint 20 milliárdos felújítás valódi szükségessége tehát erősen megkérdőjelezhető, de pazarlásnak is minősíthető. A felelősség kérdésének felvetése előbb-utóbb megkerülhetetlen lesz.
E.-S.