Egy orosz elemző szerint Moszkva két dolgot titkol, a gyengeségeit, és az erősségeit. Ez a gyakorlat elég jelentősen emlékeztet a leárnyékolt valóság félhomályába visszahúzódó diktatúrákra, ahol mindent csak a központ tud.… Arról tehát, hogy Oroszországban mi a valós helyzet, egyre kevesebb fogalmunk lesz

Egy hírportálon olvasható cím szerint Oroszország alig érzi a szankciókat, működnek a kiskapui. Az olvasó rákattint, és a feltűnő cikk belső címében már azt látja, hogy Moszkva MÉG alig érzi a szankciókat, de elszigeteltségén Kína sem segít, ami azért nem ugyanaz, főleg, hogy az elemzés az ütésállóságot kizárólag az energetikai szektorra érti, ami köszöni jól van, viszont az orosz autóipar, gépgyártás, építőipar, a repülési szektor zuhanófélben van. Számítsuk még ide az

informatikát is.

A cikk szerzője, Bendarzsevszkij Anton Oroszország-szakértő ehhez hozzáteszi, hogy a nyugati áruk és alkatrészek hiányát azért enyhíti az úgynevezett „párhuzamos import”, vagyis az, hogy más országokból behozzák a nyugati autókat és elektronikát, vagy éppen márkajelölés nélkül, de persze drágán. Megfizetni kevesen tudják, a helyzeten ez alapvetően nem változtat.

Az elit viszont azért elit, hogy ne járjon rosszul.

Kétségtelen, hogy a címadó szerkesztő kissé túllihegte a szerző mondanivalóját, ám az is igaz, hogy a Nyugat az igazi, döntő csapásnak az olaj- és földgázvásárlások leállítását szánta, és ebben Moszkva aktuális bevételeit tekintve semmiféle sikerrel nem járt, sőt az oroszok rekordévet zártak.

Ugyanazon a portálon egy másik cikk arról szól, hogy a Kreml folyamatosan akadályozza a hozzáférést a gazdasági statisztikáihoz, titkosították a központi kiadásokat, cenzúrázzák az importadatokat. Vagyis az orosz gazdaság állapotát illetően a fenti elemzést hiteles adatok híján pár hónap múltán már nehéz lenne megírni. Egy orosz elemző szerint Moszkva két dolgot titkol, a gyengeségeit, és az erősségeit. Igaz, egy hivatalos ember azt mondta, az adatvisszatartás célja a spekulatív kereskedelem és „félreértések” megakadályozása, de hát ez a gyakorlat elég jelentősen emlékeztet a leárnyékolt valóság félhomályába visszahúzódó diktatúrákra, ahol mindent csak a központ tud.

Bár, ahogy Oroszország egy nem túl régi transzformációjában láttuk, a központ tényleg mindent tud, csak szinte mindent rosszul.

Egy friss elnöki rendelet előírja, hogy a vállalatoknak meg kell felelniük a hadsereg igényeinek, mint ahogy a munkásoktól is megkövetelhető a túlóra, ha a katonai igények ezt megkövetelik. Nem mondjuk persze, hogy ezzel Oroszföldön már megint kimúlt a piac, de hogy egy ismerős rendszer rátelepedőben van, az biztos. A hadigazdálkodásról beszélünk, vagyis a központi önkényről és az ettől elválaszthatatlan statisztikai terrorról és a félelem szülte adathamisításokról.

Putyin tehát azt fogja tudni, amit tudni akar, és nem azt, ami a valóság.

Arról tehát, hogy Oroszországban mi a valós helyzet, egyre kevesebb fogalmunk lesz, csak az biztos, hogy minden a hadsereget szolgálja. Vagy azért, mert annyira rossz a helyzet, hogy a haderőnek kell majd megtámasztani a rendszert, vagy azért, mert annyira rossz a helyzet, hogy csak újabb háborús eszkalációval támasztható alá a rendszer.

Egyik jobb, mint a másik.

Szénási Sándor