Mikor érti már meg ez az ország, hogy mi, mindannyian vagyunk a feketeruhás nővér, meg a kirúgott kölcseys tanárok, mi magunk vagyunk a három szál tűzifáért sittre vágott cigányok, a hatalom csahosai által patkánynak nevezett tüntető diákok?! Mi vagyunk a valóság felmutatása miatt utcára tett Népszabadság újságírói, az ellopott Index szerkesztői, meg a majdnem elhallgattatott Klubrádió munkatársai.

Nem tudom, elgondolkodtak-e mostanában a …szolidaritásról. Tudják, arra a szóra gondolok, aminek a jelentése együttérzés, összetartás, önzetlenség.

A szó eredete – egyes nyelvészek szerint – a középkori Itáliába nyúlik vissza, ahol a kereskedők egyforma, önkéntesen befizetett pénzösszegekkel támogatták és biztosították egymást. Méghozzá szilárdan, ami latinul a solid szóból ered. Lengyelül pedig egyenesen egy népmozgalom, a kommunista hatalom ellen lázadás viselte büszkén e nevet. Tudják, a gdański Lenin Hajógyár egyik villanyszerelője állt a mozgalom élére, akit úgy hívtak, hogy

Lech Walęsa. A többi, ahogy mondani szokás, már történelem.

A kelet-európai kommunista rendszer ugyan nem ettől és nem ekkor omlott össze, ehhez azért a Szovjetunió reménytelen agóniájára is szükség volt, de kétségtelen, hogy a Solidarność vagyis a Szolidaritás, a diktatúra elleni lázadás jelképévé vált egész Kelet-Európában.

Nyilván kitalálták már, hogy miért hoztam szóba a szolidaritást a tegnapi tanár- és diáktüntetések másnapján. Mert - attól tartok – éppen a szolidaritás vált hiánycikké az orbáni Magyarországon és a hatalom ezzel rútul visszaélve eddig nagyszerűen kijátszotta az embereket – egymás ellen. Mert nem ment mindenki az utcára, amikor Sándor Mária, a feketeruhás nővér a kollégáival együtt demonstrációt szervezett az egészségügy halálüggyé alakítása ellen. Pedig igencsak helye volt annak a nővéri fekete ruhának. Mert nem mentek az utcára, amikor a vasutasok sztrájkoltak, inkább autóba ültek és a dudát nyomogatták, ha bedugult az utca. És csak alig néhányan mentek utcára akkor, amikor a hatalom – ki tudja milyen titkos alku részeként – orosz kémbankot telepített a főváros szívébe, vagy amikor alamizsnával próbálja kiszúrni a nyugdíjasok szemét, amikor ellopja a nyugdíjpénztárakban lévő százmilliárdokat fényes nappal, amikor palotákat, vadászkastélyokat és stadionokat épít a saját hóbortjai kiszolgálásra, de a kórházakban fekvőknek meg nem jut lassan sem gyógyulás, sem szemfedél.

Mikor érti már meg ez az ország, hogy mi, mindannyian vagyunk a feketeruhás nővér, meg a kirúgott kölcseys tanárok, mi magunk vagyunk a három szál tűzifáért sittre vágott cigányok, a hatalom csahosai által patkánynak nevezett tüntető diákok?! Mi vagyunk a valóság felmutatása miatt utcára tett Népszabadság újságírói, az ellopott Index szerkesztői, meg a majdnem elhallgattatott Klubrádió munkatársai. Pontosabban, a Klubrádió és a hallgatóinak közös túlélése még ad némi reményt, hogy mégiscsak létezik egyfajta felismert és tudatos szolidaritás, van még igény a szabadság és az igazság felmutatására. Legfeljebb ki kell várni türelemmel, mire mindenütt megértik.

Addig is a legújabb lecke fel van adva, ezúttal rajzból, tessék szépen otthon és másutt gyakorolni! A feladat egyszerű: egy kör és benne a felkiáltójel!

Hardy Mihály