Eddig sem volt sok kétségem afelől, hogy pártunk és kormányunk nagyjai nem járnak vásárolni – legalábbis oda, ahova a köznép néhány naponta biztosan. De ha lett volna ilyen kétségem, mostanra biztosan elenyészett volna. Ha járnának ugyanis vásárolni, akkor biztosan észrevették volna, hogy a kristálycukor több mint egy hónapja eltűnt az üzletek polcairól, ilyenre pedig több évtizede nem volt példa.
Abban a közepes méretű, egyébként jól ellátott ABC-ben, ahova sok éve járok, már a kristálycukor szokásos helye és árcímkéje is eltűnt, mintegy bizonyságául annak, hogy erre a mindennapi élelmezési cikkre a jövőben sem lehet számítani. Saját és ismerőseim tapasztalata alapján kijelenthető, hogy a helyzet minden üzletben hasonló – függetlenül attól, hogy szuper- vagy hipermarketről vagy kis boltról van-e szó.
Az ok nyilvánvaló: a kristálycukor
egyike annak a hét kiválasztott élelmiszernek, amelyre a kormány korábban „ársapkát” húzott. Úgy tűnik, hogy a kereskedők megelégelték azt, hogy beszerzési ár alatt értékesítsenek – szembe menve minden józan gazdasági szabállyal. És már az sem érdekli őket, hogy ugyanez a kormány előírta: az „ársapkás” termékekből állandóan készletet kellene tartaniuk.
Ha a döntéshozók járnának vásárolni, feltehetően nem jutott volna eszükbe az, amit novemberben bejelentettek, hogy tudniillik – nyilván a nagy sikerre tekintettel – tovább bővítik az ársapkás termékek körét.
Ezzel ugyanis nyilvánvalóan egy célt érnek el: tovább növelik a hiánycikkek számát. Márpedig a hiánycikkek – legyen bármilyen alacsony hatósági áruk – nem csökkentik az inflációt, hiszen mindegy, milyen olcsón nem lehet őket kapni. Épp ellenkezőleg: növelik azt, mert arra kényszerítik az embereket, hogy jobb híján a drágább helyettesítő terméket vegyék meg. Azaz a csodafegyver fordítva sült el. Visszatérve a cukor példájához: hiába van maximálva egy kiló (nem kapható) kristálycukor ára 261 forintban, helyette kénytelen voltam megvenni a barna cukrot, amelyből egy fél kiló 690 forint. Persze az előző példa ugyanígy illik az UHT-tejre és a „sapkás” cikkek közül feltehetően másokra is.
Más országokban a rászorulókat többnyire közvetlen állami juttatásokkal próbálják menteni az infláció következményeitől. Igaz, az ilyenek a költségvetést, nem pedig a vállalkozások pénztárcáját terhelik. Csakhogy a magyar költségvetésben – úgy tűnik – erre már nincs pénz. Erről a rendszerváltás utáni első miniszterelnökünk néhány emlékezetes szavát kölcsönözve ez jut eszembe: tetszettek volna választás előtt kevesebbet osztogatni…
Forrás: Hajdu Miklós (Népszava)
