CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Milyen legyen Magyarország?

2023. október 26. 00:03 - csú

mikszath_kalman_1847-1910.pngMikszáth Kálmán (képünkön) Orbán  egyik történelmi példaképéról ezt írta: „Tisza Kálmán diktátori szerepet vitt, úgyszólván ő vitte mind a nyolc miniszteri tárcát, s ő gondolkodott, beszélt egész pártja helyett”.

„Magyarország olyan legyen, mint 1867-ben, a kiegyezés idején volt” – ez az óhaj Orbán Viktor kötcsei kinyilatkoztatásában épp az idén hangzott el – és mintha azt sugallná ezzel, hogy az ország ma még nem olyan. Hadd nyugtassam meg a miniszterelnök urat, semmi vész, kívánsága beteljesülésére nem kell beláthatatlanul sokat várni, sőt, számos tekintetben máris majdnem olyanok vagyunk, mint akkor.

Feltűnő hasonlóság mutatkozik például

abban (s ennek ecseteléséhez hadd hívjak segítségül kiegyezéskori szerzőket), például a tudósnak, írónak egyaránt kiváló Asbóth Jánost, aki a csaknem két évtizedig regnáló, akkori kormányfőről, Tisza Kálmánról tanúsítja: „Olyan minisztereket neveztetett ki, akiket ő csinált a semmiből, vagy legalább feltétlenül alárendelték magukat minden kívánságának .A párt, kormányrendszerének alkalmatos eszköze, minden szeszélyének vakon engedelmes közege, valósággal szavazógépe volt”.

Nincs ez másképp Mikszáth Kálmán szerint sem, aki úgy látta: „Tisza Kálmán diktátori szerepet vitt, úgyszólván ő vitte mind a nyolc miniszteri tárcát, s ő gondolkodott, beszélt egész pártja helyett”. Íme, már rá is leltünk valamire, amiben Magyarország már most is épp olyan, mint a követendő például szolgáló kiegyezést követő években. Asbóth János az akkor legnagyobb parlamenti pártról azt állapította meg, hogy nem más, mint “a miniszterelnök kormányrendszerének alkalmatos eszköze, minden szeszélyének bizalomteljes és vakon engedelmeskedő eszköze, valósággal szavazógépe”. Annál inkább fejet kell hajtanunk Asbóth éleslátása előtt, mivel a mostani kormánykoalíció létrejöttét mégcsak nem is sejthette, de azt kiegyezés idején is tökéletesen eltalálta, hogy a működőképes hatalomkoncentrációnak csakis ez lehet a megoldása.

Forrás: Nyerges András: Színrebontás – Milyen legyen Magyarország? című írása az Élet és Irodalomban.

A teljes cikk ITT érhető el

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr2018220881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása