Megpróbálják elhitetni velünk, hogy  semmi más dolgunk nincs, csak rájuk szavazni, illetve az ő tanácsaiknak megfelelően alakítani az életünket.

Maradj otthon, tarts be a járványügyi szabályaimat, és nem kapod el a vírust, mondj le a gyors utazásról, vásárolj drágább élelmiszert, és nem melegszik tovább a Föld, szavazz rám, építek kerítést és nem lesznek bevándorlók – hazudták, hazudják nekünk folyamatosan.

Itthon alighanem nagyon sokan elhitték Orbán Viktornak, hogy nem lesznek bevándorlók, pedig amikor a miniszterelnök erről hazudott, már nőni kezdett, azóta pedig

 megsokszorozódott az országban dolgozó külföldiek, nem ritkán harmadik országbeli melósok száma. Nem vehetik el a magyarok munkáját, ez állt a plakátokon, miközben egyre több nem magyar dolgozott olyan pozíciókban, ahol a magyarok annyira nem akartak, vagy nem voltak hozzá elegen, és miközben az állam embertelenül bánt azokkal, akik menedéket kértek, dolgozni jönni lehetett.

Ez utóbbi rendben is van így. A bevándorlás ugyanis megúszhatatlan.

Nem csak azért, mert a világ legtermészetesebb dolga, hogy az ember (munkaerő) áramlik ide-oda, ahol éppen munkát és élhető életet talál, hanem azért is, mert míg a világ szegényebb része fiatal és túlnépesedik, a gazdag, de öregedő és munkaerőhiánytól szenvedő Európának szüksége van a GDP-t termelő, a szociális rendszert fenntartó munkás kezekre.

Magyarország sem lehet kivétel, ezen a gyűlöletkeltő kormánypolitika sem tudott, és az ellenzéki migránsmunkásos közlemények sem fognak tudni változtatni, ártani viszont mindkettő árt, a bevándorlás ugyanis nem egyszerű és nem kényelmes dolog, az pedig biztosan nem segít, ha a kék plakátokon szocializálódott, a házaik mellé épülő gyárak miatt egyébként is ideges polgárokban bárki tovább fűti a gyűlöletet.

A nagy migrációs hullám idején itt a rádióban sokat beszélgettünk arról, hogyan kellene hivatkozni adásban az érkezőkre. Az addigra plakátokra került migráns szó helyett a bevándorló, a menekült, a menedékkérő kifejezés is felmerült, aztán az egyik kollégánk bedobta, hogy milyen jó lenne néha azt mondani rájuk, hogy emberek.

Forrás: Selmeci János (Klubrádió)