Ungváry Rudolf szerint a rendszer nevén nevezése rendkívüli dinamikát kölcsönözne az ellenzéki magatartásnak. A hatalom ugyanis azonnal sárba tiporja azt, aki kritizálni meri a fennálló rendszert
Megbuktam azzal, hogy megfogalmaztam ennek a rendszernek a politikai lényegét – mondta Ungváry Rudolf. Szerinte semmi haszna nem volt annak, hogy könyveiben és publikációiban fasiszta mutációként jellemezte az Orbán-rendszert, hiszen a széles közvélemény a nyilvánvaló ellentmondások ellenére is elfogadja a NER-t nemzeti konzervatívnak.
"Én vagyok nemzeti, és én vagyok konzervatív. Egész életemben az voltam. Ennek a rendszernek annyi köze van a nemzeti konzervatívizmushoz, mint a nyilaskereszteseknek volt anno" – fogalmazott az író.
Szerinte az "illiberális demokrácia" megnevezés is abszurdum, hiszen ez nagyjából olyan, mintha
"forró-hideg vizet" mondanánk. A demokráciában mindenki egyenlő politikailag, ebben a rendszerben nem vagyunk azok, mivel a hatalom azonnal sárba tiporja azt, aki kritizálni meri a fennálló rendszert – tette hozzá. "Az ellenzéket a választókerületek átrajzolásával ellehetetlenítik, a választókat a kamupártok indításával megtévesztik, az agymosással pedig mindenféle ellenvéleményt ellehetetlenítenek" – sorolta a rendszer antidemokratikus jellemzőit Ungváry.
Hogy ha az ellenzék professzionális erői kimondanák, hogy ez a rendszer a fasizmus visszatérése álcázott, aljas formában, akkor nem terminológiai változás történne, hanem egy lelki átállás – véli Ungváry. Szerinte ennek kimondása rendkívüli dinamikát kölcsönözne az ellenzéki magatartásnak, mivel első alkalommal ők kezdeményeznek valamit, ami alapvető és lényeges – tette hozzá.
A teljes beszélgetés itt ismerhető meg
Forrás: Klubrádió