Közpénzből, végtelen felületen és műsoridőben, a nyílt hazugságtól sem visszariadva. Tizedik éve, 2014 óta minden választás arról szól, mennyire hiszünk még a – Fidesz által egyre inkább leuralt – hagyományos, azaz szerkesztett hírcsatornáknak.
A 2022-es esetet, vagyis azt, hogy miért nyert akkor annyira a kormánypárt/miért kapott ki olyan csúfosan az ellenzék, sokféle szempontból elemezték már, talán egyet kivéve: a médiát. Pedig biztosan a döntő tényezők közé tartozott, hogy addigra a NER begyűjtötte a legnagyobb hírportált, az Indexet is. És használta is, a maga módján nagyon hatékonyan – emlékezzünk csak az utóbb minden elemében hamisnak bizonyult, vesztes sajtóperek sokaságát eredményező „Városháza-ügyre”, amelynek elindítója és konzekvens napirenden tartója az Index volt. Illetve arra, hogy a
legolvasottabb híroldal, és nyomában a teljes rezsimsajtó a magyar nyilvánosságban addig példátlan módon heteken át hiteles hírforrásként kezelt egy Anonymus-maszkos, minden bizonnyal a Rogán-Habony kreatív stúdióban készült videomémet.
Az évtizedes folyamatnak a mából nézve két tanulsága van. Az egyik, hogy az EU – ne feledjük: az orbáni álvalóságban a legfőbb antagonista, amelynek folytonos beavatkozásai ellen az Orbán-kormány magányos hősként vívja a szabadságharcát – tétlenül, minimális érdeklődést sem mímelve figyeli, ami történik, holott elvben a sajtóra vonatkozó szabályai, meg a versenypiacot érintően kemény beavatkozási eszközei is lennének. A másik, hogy ez manipulációs stratégia, amelyre Orbán Viktor a hatalomgyakorlását építi (sokkal inkább, mint például a „jó kormányzásra”), 2024-ben elkezdett kételyeket ébreszteni a saját mindenhatósága iránt.
Pedig a fő elemei továbbra is megvannak. Az állami média az M1-gyel és a Kossuthtal, az összes rádiófrekvencia, a TV2, a megyei lapok serege, a Szabad Föld, az Origo, az Index, a Metropol stb. továbbra is a Fideszé, és idén is a Fidesznek kampányol – döntően közpénzből, végtelen felületen és műsoridőben, a nyílt hazugságtól sem visszariadva és a majdani büntetéseket szintén a mi pénzünkből fizetve. Csakhogy az áru, amit ez az adóforintokkal etetett marketingmasina kínál, ezúttal messziről láthatóan-érezhetően romlott. Romlott volt már februárban is, amikor kiderült, hogy amit a gyerekek megvédéséről szajkóznak, az pont annyira őszinte, mint a homoszexualitással (Szájer) vagy a keresztény családideállal (Borkai) kapcsolatos üzeneteik. És az sem sokat javított az állagán, amikor Magyar Péter engedett egy kis bepillantást a hazai igazságszolgáltatás, meg úgy általában az államigazgatás működésébe, miközben – az ő szándékaitól függetlenül, viszont a kormány akaratával megegyezően – egy, a kirakatból épp csak az imént visszavett fideszes mintacsalád életébe is beleláthattunk.
A júniusi választás fő kérdése tehát az lesz: el lehet-e adni a nyilvánvalóan lejárt szavatosságú, fogyasztásra alkalmatlan terméket is az eddig legyőzhetetlennek bizonyult gépezet segítségével. Másképp, egyértelműbben fogalmazva: hogy továbbra is a zombimédiának hiszünk, vagy ezúttal inkább a szemünknek.
