Az Orbán-kormány  végtelenül lebutított, primitív EU-ellenes kommunikációval rohanta le és tartja fogságban a lakosságot. Ennek következtében jelentős tömegek számára az Európai Unió nem jelent mást, mint egy nagy pénztárcát, s ezzel egyidőben Magyarország ellenségét.

Az utóbbi öt évben Magyarországon az életszínvonal az EU-s átlaghoz képest olyannyira visszaesett, hogy ma hátulról a második legrosszabb helyen állunk. Az utóbbi öt évben tovább csökkent az oktatásra és az egészségügyre fordított pénz az uniós átlaghoz képest. Az utóbbi öt évben újra emelkedni kezdett a tartósan külföldre költözők száma.

Az utóbbi öt év két legnagyobb kormányzati hazugsága pedig az, hogy

az inflációt Brüsszel okozta, és hogy mi már kevesebbet kapunk az EU kasszájából, miközben többet fizetünk be oda. Ennek ellenére – teszem hozzá, hála Istennek – a lakosság többsége továbbra is uniópárti, ha kissé csökken is a szövetségbe vetett bizalom. Vagyis a többség még nem hülyült el teljesen, és nem hisz ezeknek a hazugságoknak. Ha csak a pénzről van szó, hiszen sokaknak csak ez a fontos.

Éppen ez az egyik legnagyobb hiba, hogy az elmúlt húsz évben a kormányok mindegyike szinte kizárólag az anyagi előnyök szempontjából értelmezte az európai uniós tagságot. Ezt a Fidesz-kormány azzal fejelte meg, hogy végtelenül lebutított, primitív kommunikációval rohanta le a lakosságot, ennek következtében jelentős tömegek számára az EU nem jelent mást, mint egy nagy pénztárcát, s ezzel egyidőben Magyarország ellenségét. Ez a hazudozás már önmagában zavarossá teszi a szövetségről való gondolkodást, ugyanakkor olyan légkört teremt, hogy emiatt lehetetlen az Európai Unióról értelmes közbeszédet folytatni. Ha az Orbán-kormány retorikáját nézem, és nem mérnék a közvélemény-kutatók rendszeresen az EU valódi támogatottságát, elfogadottságát a lakosság körében, akkor kész csoda, hogy még egyáltalán bent vagyunk. Ha a népbutító reklámokat és nemzeti konzultációnak nevezett cirkuszt nézem, már nincs is EU. Mintha már túl lennénk a Huxiton, oszt annyi.

Mi következik ebből? Ebből egyenesen következik, hogy  a belépésünk huszadik évfordulóján csak a magyar kormány nem tartott megemlékezést, nem ünnepelt, hanem hallgatott. Persze, mint minden válsághelyzetben, a hallgatás maga a valódi beszéd, vagyis, akinek vaj van a fején, nem megy a napra. Akik akár csak egy percre is megemlékeztek a csatlakozás pillanatáról, ezzel is húztak egyet azon a képzeletbeli hajókötélen, ami Európa kikötőjéhez rögzít bennünket. És azt se feledjék, hogy a parton nem csak kassza van, hanem szabad, kellemes környezet is, ami a jóléthez legalább annyira fontos, mint a pénz.

Forrás: Rózsa Péter (Klubrádió)