Virslit, kenyeret és cirkuszt is gyakran adtak ingyen ezen a tavaszon Csepelen. Képünkön a retro majális, amely csak egy rendezvény volt a sok közül, amelyre Borbély Lénárd kampánycsapatának egy fillért sem kellett költeni, mégis remekül szolgálta az aktívan kampányoló, virslit osztogató polgármesterjelölti csapat kampánycéljait.
A Csepeli vagyok közösségi oldalon jelent meg a Független Kerekasztal név alatt a kerület jegyzőjének levele, amelyben válaszolt a kérelmező, többek között az önkormányzat kerületi rendezvényeinek kiadási költségivel kapcsolatos, Közérdekű adatigénylésére.
Vadai Attila hozzászólásban reagált, hogy
a válasz egy része a kimittud.hu-n már olvasható. Megnéztük. A Csepeli Városkép Kft pl. a május 1-én megrendezett Retro Majálissal kapcsolatosan 16 céggel kötött szerződést, ezek teljes összege. 13.494.750.- Ft, (!) amelyből ~7,5 milliót tett ki az Edda együttessel kötött szerződés.
A szerződések között nem volt fellelhető, hogy az önkormányzat gazdasági társasága, a Városgazda Zrt. mennyit költött a rendezvény előkészítésére, illetve mibe került a rendezvény reklámozása, majd a terület rendezvény utáni rendbetétele. Ez csak egy rendezvény volt a sok közül, amelyre Borbély Lénárd kampánycsapatának egy fillért sem kellett költeni, mégis remekül szolgálta, a természetesen megjelent és aktívan kampányoló, virslit osztogató polgármesterjelölti csapat kampánycéljait.
e.-s.