Értem én, hogy Felcsút lánglelkű sámánjának nem szabad komolyan venni az ígéreteit, hiszen, ha jobban megfigyeljük, mindig csak egyre szebb jövőt ígér, ahelyett most tenné rendbe ezt az országot. Meglehet a magyar ugart is kevésnek tartja saját maga számára, mert szeretne Nagy Nemzetközi Machinátor szerepében tetszelegni, Európa meghatározó vezetőjeként és békegalambként villogni.
Ehelyett a szomorú valóság: kénytelen a nagyok asztaláról lesöpört morzsák, a padlón összegyűlt politikai hulladék között szemezgetni, amikor új koalíciót próbál összekovácsolni.
Neki szinte mindegy, hogy kire vagy kikre építi új, meglehetősen vékonyka hatalmi bázisát. Lehetnek köztük akár neo- vagy kripto-nácik, barna- és feketeingesek, a német újfasiszta alternatívától kezdve az osztrák, a szlovák és az olasz nacionalisták, a lényeg, hogy szóba álljanak vele.
Ez utóbbi egyre nehezebb, egyre szűkebb a pálya, mert
a náciknál már csak a leplezetlen putyinisták kevésbé szalonképesek Európában. Részben ez is lehetett az oka, amiért a korábbi lengyel „testvérpárt” (ugye még van, aki emlékszik erre a szóra!) a Jog és Igazságosság is inkább Giorgia Melonit és a konzervatívok és reformerek pártját választotta Orbánék úgynevezett patriótái helyett. A felcsúti törpe-Napóleon most még abban bízhat, hogy az olasz Ligás Salvinit sikerül magához édesgetnie, plusz igen sok függ attól is, hogy a hétvégén hogyan szerepel Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése a francia választások második fordulójában.
Akárcsak a magyar válogatott a foci EB-n, úgy az Európai Parlamentben is Orbánék politikai továbbjutása nem tőlük és a teljesítményüktől, hanem egy harmadik féltől, jelen esetben a francia választók józan eszétől függ. Az előfordulhat, hogy végül sikerül összekovácsolni Európa politikai söpredékéből egy ál-hazafi koalíciót, de hogy a későbbi nagy meccsekbe nemigen lesz beleszólásuk, az egészen biztosnak látszik. Ülhetnek a lelátón és nézhetik, amint a nagyok a pályán játszanak. Akárcsak a magyar válogatott focistái…
Forrás: Hardy Mihály (Klubrádió)
