A káosz jó terep lehetne a Tiszával azonos számú fővárosi mandátumot begyűjtő Fidesznek. Szentkirályi Alexandra és a budavári farkasfalka agresszív ugyan, de nem több. Az önmagát a megegyezések bajnokának beállító Karácsony Gergelynek mint városvezetőnek láthatóan fogalma sincs, miként terelje legalább a fő kérdésekben közös mezőre a közgyűlési nyájat. 

Párhuzamos univerzumokban mozognak a Fővárosi Közgyűlésben helyet szerző politikai erők, amelyek között egyelőre nincs kapcsolat. Mindenki ragaszkodik a saját valóságértelmezéséhez, tudomást sem véve a másféle nézőpontról.

Karácsony Gergely bukással felérő győzelemmel a háta mögött próbál kapaszkodni a demokrácia hőse szerepbe, miközben az előző ciklusban több olyan húzása is volt, ami nem sokban különbözött az orbáni modelltől, lásd például a Nemzeti Konzultáció mintájára indított lakógyűlést vagy éppen az egyszemélyi döntéshozatalt, amelynek eklatáns példája volt a két kormányközeli üzletemberrel két közgyűlés között saját hatáskörben nyélbe ütött plakátszerződés.

Az új többség – részben ezekre hivatkozva – követeli a hatáskörök visszaadását a közgyűlésnek és a bizottságoknak. Nem is lenne ezzel baj, ha a görbe ujjak nem akarnának szinte mindent, kiszolgáltatott bábbá silányítva a főpolgármesterséget. Karácsony ebbe nyilvánvalóan nem mehet bele. Húzhatna persze

pajzsot, vértet, de ábrándos szemű lovagunk csak enerváltan csapkod a kötőfékkel hol erre, hol arra. Az se látszik, kit szeretne eltalálni.

A törvényes működés három kötelező kelléke közül az alakuló ülésen csupán a bizottságalakítást sikerült kipipálni, de se a működési keretet biztosító szervezeti és működési szabályzat (szmsz), se a főpolgármester-helyettes ügyében nem sikerült dűlőre jutni. Legyinthetnénk: üres formalitás, de nem az. A helyettesi poszt bizalmi pozíció, korántsem mindegy, ki áll az ember háta mögött, amikor mindenfelől éles kések villannak. Érthető, hogy Karácsony ragaszkodik az előző körben bizonyított Kiss Ambrushoz, akiből azóta főigazgatót csinált, valamint szürke eminenciásához, Tordai Csabához, ők azonban a régi világ vörös posztójaként lebegnek Magyar Péter előtt.

Az Orbán-rendszer ellen hadba induló messiás pedig eltörölné a múltat, legalábbis azt a részét, ami nem passzol a saját univerzumába. De közben úgy van ott, hogy nincs jelen. Magyar már az országgyűlési választásra készül, és még csak véletlenül se akar bepiszkolódni a fővárosi politika zavaros vizeiben. Az újjászületésre vágyó sokaság azonban kissé túltolta a szavazást, így a mandátumok csaknem harmadát szerezte meg a Tisza, holott se programja, se jelöltje a fővárosban. Áthidaló megoldásként megtalálták Vitézy Dávidot, aki kellő ambícióval és kimeríthetetlen ötletcsappal bír ahhoz, hogy belebújjon a trójai faló szerepébe. De Magyar még azt sem vállalja fel nyíltan, hogy őt jelölje a helyettesi posztra. Így egymást erősítve göndörgetik lefelé a vörös szőnyeget Sára Botond főispán előtt, aki közgyűlési megegyezés híján saját szája íze szerint jelölhet helyettest Karácsony mellé.

A káosz jó terep lehetne a Tiszával azonos számú fővárosi mandátumot begyűjtő Fidesznek. Szentkirályi Alexandra és a budavári farkasfalka agresszív ugyan, de nem több. A régi többséget adó DK–MSZP–Párbeszéd hármasa egymást lenyomva próbál a felszínen maradni, a fővárosi játszmába esélyük sincs beleavatkozni, nem mintha olyan nagyon akarnának. A Kétfarkúakat két kerület vezetése is húzza.

S közben inog az egész alapzat. A kormány vélhetőleg akkor se tudna lemondani a főváros sarcolásáról, ha politikai érdeke úgy kívánná. Egyszerűen szükségük van a fővárosi befizetésre. S egyelőre nem látszódik az a párhuzamos univerzum, amelyben mindebből egy szép új világot teremne.

Forrás: Szalai Anna (Népszava)