A Fenyves óvoda épülete az egyik legértékesebb ingatlan a bezárásra kijelölt hat gyermekintézmény közül. Úgy látszik Borbély Lénárd semmit sem tanult, és semmit sem felejtett Németh Szilárd kerületi karrierjéből
Az óvodai bezárások körül kialakult vita erősen cenzúrázott ismertetése található az önkormányzatinak nevezett kommunikációs nyomtatott és internetes felületeken. Cenzúrázott, mert a bezárások elleni felszólalások közül egyetlen ellenvéleményt sem ismertetett/ismertethetett a CSH tudósítója. Így a kt-ülés összefoglalójából kimaradtak az ellenzéki képviselők, az óvodapedagógusok, szülői munkaközösségi vezetők kritikai megjegyzései, a bezárásokat ellenzők hozzászólásai. Az ülésen benyújtott, sok száz aláírást tartalmazó tiltakozó petíciót is elhallgatta a szerző. Ezzel szemben tág teret kaptak a polgármesteri javaslat elfogadása érdekében mozgósított intézményi, tagóvodai vezetők (nem igazgatók) véleményei.
Mindez bizonyítja: Borbély Lénárd eddigi felfogása tényleg nem változott. Civil polgármesterként is folytatja még fideszesként alkalmazott módszereit. Továbbra is uralma alatt tartja a helyi sajtót, amely
változatlanul, elvtelenül kiszolgálja őt.
Ami pedig a testületi vitát illeti, Borbély alkalmazott vitavezetési módszerével sem mindenben értünk egyet. Hosszas bevezetője után még hosszabb vezetői támogatói érvek következtek, s csak ezután kaphattak szót a bezárásokról másképp gondolkodók. Ezért öviden idézzük a testületi üléssel korábban foglalkozó írásunk lényegét:
„Sok szenvedélyes, komoly felkészülésre, az óvodapedagógusok, szülők támogatására utaló hozzászólás hangzott el, leginkább a Fenyves óvoda ügyében. Többségük nem értett egyet a bezárással, a majdnem teljes kihasználtságra, az óvoda, szülők körében kivívott rendkívüli népszerűségére, a környezetre, a természetvédelmi területre…hivatkoztak. Voltak, akik a számokból is más következtetéseket vontak le. A javaslatot ellenzők… helyálló érvekkel vitatták pl. a Napsugár és a Bóbita óvodák összevonásának szakmaiságát.
Elhangzott,…hogy….a bezárásokkal nem oldódik meg a helyzet, mint ahogy a jelentős béremelés sem oldotta meg. Sőt,...egyáltalán nem biztos a pedagógus létszám szinten tartása sem. Hiányolták más döntési lehetőségek felvázolását is, pl. a kimenő rendszer lehetőségével számoló óvodabezárás lehetőségét, vagy annak elismerését és beépítését a fejlesztési tervekbe, hogy kisebb, 8-10 fős csoportok esetében lehet igazán jó nevelőmunkát végezni.
Három ellenzéki képviselő szólalt meg a vitában. Most sem szólaltak meg a Borbély csapat tagjai, de a 2 fős, ellenzékben lévő Fidesz-frakció sem… Dukán András a hosszú távú tervezést, az átfogó, komplett gondolkodást, a felszabaduló ingatlanok hasznosításának elveit rögzítő állásfoglalást hiányolta a javaslatból. Kiss Kornél az igazi értékek védelmének hiányára hívta fel a figyelmet. Takács Krisztián…korainak tartotta a téma napirendre tűzését, javasolta, hogy csak a hivatalos egyeztetések után tárgyalja a testület,…amit az ellenzék mellett a Borbély csapat egyik tagja is támogatott…”
https://csepeliek.blog.hu/2024/12/01/egy_het_csepelen_hallhatatlan_kozmeghallgatas_harc_az_ovodakert_borbely_csapata_titkolni_akarja_vagy#more18742008
e.-s.