Csepelen rossz idők járnak a gyermekintézményekre. Az elkeseredést tükröző felirat szerint az Iskola téren, a 65 éves Füstifecskék óvodánál végeztek 46 fecske fészkével. A polgármesteri hivatalban az óvodabezárásokat ellenzők petíciójával végeztek. Most már a bezárásra vagy/és az összevonásra több helyi általános iskolának kell felkészülni. Közben a kerületi főhivatalosságok egyáltalán nem beszélnek a Kis-Duna – választási kampányban ígérgetett – iszapkotrásáról. A csepelieknek be kell érniük a Németh-Borbély-féle iszapbirkózással. Na, ebből aztán a mögöttünk hagyott héten szinte minden napra jutott újabb menet fröcsköléssel, taposással.
A héten folytatódott a nemtelen szabadfogású iszapbirkózás, a politikai hatalmi harc a csepeli „főispán” címéért a Borbély-Németh duó között. Egy kis összegzés a történtek sorrendjéről, a tisztánlátás érdekében:
> Február 28-án a képviselő-testület ülésén, az érintettek megjelent képviselői és a kisebbségben lévő ellenzék tiltakozása ellenére, a Borbély-csapat szeptembertől bezár öt óvodát, a Fenyves óvodának pedig két év haladékot adott. https://csepeliek.blog.hu/2025/03/02/egy_het_csepelt_mergezi_a_nemeth-borbely-fele_hatalmi_acsarkodas_hazugsag_felrevezetes_felturbozva_t#more18807268
Ezt követően a Kölcsey Ferenc Általános Iskola felújítását tartalmazó javaslatnál a polgármester összeugrott a Dél-Pesti Tankerület igazgatójával. aki szerinte meg akarja akadályozni az iskola felújítását.
> Az ülés után Borbély levelet írt az igazgatónak, amelyben kérte
„…annak a megfontolását, hogy mint Vagyonkezelő valóban meg kívánják-e akadályozni az Iskolafelújítási Program folytatását!”
> Közben Ábel Attila, Borbély úr magyar hangja azonnal elindította a támadást Németh ellen – mondván, hogy Csepelen minden rossz okozója Németh Szilárd, mindenért ő a hibás. Ábel, mint Goldoni: Két úr szolgája c. darabjának címszerelője, korábban csapattagként tudatosan, később kirúgott mártírként, akarva-akaratlanul két urat szolgált/szolgál, azzal a különbséggel, hogy róla mindkét gazda tud, ismeri szolgai erényeit, hátrányait, sőt ki is használja….
> Hétfőn a tankerület igazgatója nyílt levelet írt Borbélynak, melyben pozitív választ adott,”… A Kölcsey iskola felújítását támogatom…”, írta, majd kifejezte bizalmát, hogy az önkormányzat Gyermeksziget programja keretében, együttműködésük eredményeképpen folytatódni fog az iskolák felújítása. Utóiratában hozzájárult levele nyilvánosságra hozatalához, ami egyébként nem történt meg.
> Kedden délután Borbély saját civil csapatával együtt utcafórumra hívta a csepelieket március 5-ére, sőt petíciót is indítottak, Összefogás a Csepeli iskolákért címmel. Arról elfelejtkezett, hogy a február 28-án a pedagógusok által benyújtott több mint 700 aláírást tartalmazó petícióra reagáljon. Azt nem ő indította. Az utcafórumon egyébként, Borbély fb oldala szerint, részt vett a tankerületi igazgató is, aki hozzászólt, s állítólag „… megváltoztatta álláspontját.”
Erdősi Éva írta a Csepeli vagyok közösségi oldalon kedden: az iskolafelújítás körüli műbalhé Borbély Lénárd és Németh Szilárd politikai erőfitogtatásának színtere!...Nem a gyerekek az elsők, hanem hogy ki lesz a Főnök Csepelen!!! Szabó Szabolcs, a kerület országgyűlési képviselője hozzátette: „…elhűlve nézem, hogy az óvodabezáró önkormányzat most éppen az iskolabezárásra készülő tankerülettel (illetve ezen keresztül közvetve Németh Szilárddal) hadakozik, kígyót-békát kiáltva egymásra (mert ugye erről szól a Kölcsey felújítása körüli vita, amivel ráadásul kiválóan el lehet terelni a figyelmet a lényegről), de a gyerekekkel, a pedagógusokkal, a szülőkkel nem foglalkozik senki….” Blogunkon csütörtökön jelent meg újabb cikk a témában, Csepeli favágók eszelős háborúja, ártatlan áldozatokkal címen. https://csepeliek.blog.hu/2025/03/06/csepeli_favagok_eszelos_haboruja_artatlan_aldozatokkal#more18810978
Megjegyzések, kérdések:
> Az önkormányzat és a Dél-Pesti Tankerület 2016 decemberében vállalkozási szerződést kötött egymással, amely szerint:
„Az Nkt. 99/G. § (1) bekezdése értelmében a tankerületi központ által fenntartott, települési önkormányzat által működtetett köznevelési intézmény 76. §-ban meghatározott működtetésével kapcsolatos jogviszonyokból származó jogok és kötelezettségek a tankerületi központot 2017. január 1- jétől illetik meg, illetve terhelik.” (csepel.hu)
> A szerződés sikeres végrehajtása, az együttesen meghatározott szabályok betartása mindkét fél kötelessége. A ki kit győz le vagy a másik eltörlése jegyében szervezett sokmilliós polgármesteri kampányesemények nem erről szóltak, a csepeli szavazók megosztását, szekértáborok kialakulását eredményezték. Ezért, szerintünk, méricskélés nélkül, mindketten felelősök. A kerület jövője érdekében érdemes lenne elgondolkodniuk: mi akadályozta meg, hogy a végrehajtás során normális és korrekt együttműködés alakuljon ki az önkormányzat és a tankerület között? Meddig mérgezi a Borbély és Németh urak közötti politikai hatalmi harc a csepeli közéletet, meddig akadályozza a kerületi intézményhálózat és a kerületi infrastruktúra fejlesztését, s meddig rontja Csepel külső megítélését?
**********
Óvodabezárások után iskolabezárások Csepelen! Hetek óta nyílt titok már, a jelentős mértékű iskolaérett gyereklétszám- és pedagógus létszámcsökkenés miatt, hogy a Pesti Tankerülethez tartozó iskolák következnek. Ősszel, több csepeli általános iskola bezárása, esetleges összevonása, költözése várható. A Nagy Imre Általános Iskola megszűntetéséről hetek óta pletykálnak, most pedig a kerületi, illetve a tankerületi vezetés helyett Szabó Szabolcs Csepel országgyűlés képviselője fb oldalán hozta nyilvánosságra a titokban folyt előkészületek eddigi eredményét:
> A Nagy Imre Általános Iskola megszűnik, a diákokat az Arany János iskolába, az ugyanott működő Alapfokú Művészeti Iskolát a Karácsony Sándor Általános Iskolában helyezik el, Az iskola helyére a Mészáros Jenő Speciális Általános Iskola és az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény költözik. Összevonásra kerül a Vermes a mellette lévő Mórával, stb.
Jelenleg nem ismerjük a döntéshez vezető okokat, a lényeg mégis nehezen vitatható. Fogy az iskolába járó diákok száma, kevés a pedagógus. Az már más kérdés, hogy ezek-e legjobb megoldások, vagy, hogy miért hallgattak eddig az előkészületekről, hogyan jutottunk ide, ki ezért a felelős? Mi az oka, hogy a Csepelen, a Borbély Lénárd által tavaly kezdeményezett jelentős csepeli „béremelés” ellenére is romlanak, pl. pedagógus létszámadatok, sokan hagyják el a pályát, mennek más intézménybe, illetve nyugdíjba. Mikor jutnak el oda az érintett vezetők, hogy egy nehéz helyzetben szükséges döntés előtt, kiálljanak az emberek el? Egyrészt tájékoztatni, másrészt, hogy bejelentsék: érdemi, nyilvános megbeszéléseket fognak folytatni minden érintett réteggel, civil- és szakszervezetekkel, a kerületben működő pártokkal s közösen munkálják ki az intézményekre, csoportokra, személyekre szabott tennivalókat? Mikor veszik észre, hogy minden óvoda-és iskolabezárás előtt tételesen át kell vizsgálni az önkormányzat kiadásait, egyes, nem önkormányzati feladatok esetleges feladását? Mikor veszik tudomásul, hogy óvoda és iskola ügyekben elkerülhetetlen a két, témáért felelős fél közötti párbeszéd, korrekt együttműködés?
Kérdéseink: Kivel egyeztetett a tankerület vezetése, kikérte-e az intézmények vezetőinek, pedagógusainak véleményét? Mennyibe kerül mindez az államnak, a kerületnek és a csepelieknek? Miért nem szólalt meg ebben az ügyben eddig a polgármester? Talán nem tudott róla? Mi a véleménye az eddigi előkészületekről, a már megszületett, döntésekről, hogyan akar segíteni az érintetteknek a végrehajtás során keletkező feszültségek csökkentésében? Mi lesz a megürülő Mészáros Jenő iskola épületével?
**********
Már megint az önkormányzatok zsebében turkálnak – írta Karácsony Gergely főpolgármester, kedden fb oldalán, válaszul az újabb állami pénzintézkedésekre. További milliárdokat von ki az önkormányzatok zsebéből a kormány, derült ki Navracsics Tibor miniszter hétfőn, Gödöllőn, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége által szervezett konferencián. A gazdálkodás szigorításán túl, a döntés értelmében „…az 50 millió forint feletti fejlesztési célú támogatás kizárólag a kincstárnál vezetett számlára folyósítható…” https://mti.hu/hirek/2025/02/03/navracsics-tibor-2025-os-koltsegvetes-szigoritja-az-onkormanyzatok-gazdalkodasat A főpolgármester fb oldalán az alábbiakat írta:
„Ez egy újabb lépés az önkormányzatok függetlenségének, autonómiájának felszámolására, hiszen a települések korábban hitelt sem vehettek fel, majd elvonták bevételeiket a szolidaritási hozzájárulással, és most már a megmaradt pénzüket sem kezelhetik szabadon. „…ragaszkodunk, hogy az önkormányzatok maguk dönthessék el, hol érzik biztonságban a pénzüket. Dönthessék el maguk, hogy vajon annál az államnál van-e biztonságban a pénzük, amely újra és újra megpróbál arra rátenyerelni.”
A csepeli polgármester pedig, eddigi szokását követve, hallgat. Pedig a kerület is sokat veszíthet: a támogatások jelentős nagysága nem a kerületi költségvetésbe, hanem a kincstárba érkezik majd, csökkenhet a polgármester SZMSZ-ben biztosított jogköre, s még az is előfordulhat, hogy fejlesztési elképzeléseit sem tudja önállóan megvalósítani. Szóval, ideje lenne a kiállásnak, Csepelért!
**********
Kitekintés – egy mondatos hírek a magyar médiában:
1) Kéz kezet mos ebben a beteg rendszerben: így hagyja cserben az állam a bántalmazott nőket és gyerekeket. (444.hu, 2025. március 8.)
2) „A Samsung gyár környékén élők nincsenek biztonságban” – Bodnár Zsuzsa a Klubrádióban. (atlatszo.hu, 2025. március 6.)
3) Dollárpapa. (nepszava.hu, 2025. március 8.)
V.-a.