A Fidesz országlása odáig jutott, hogy a legrosszabb minőségű emberállománnyal töltöttek fel minden pozíciót. A köztársasági elnökét is. Sulyok Tamással. Ezek már nem az eszmét védik, de nem is elsősorban a zsákmányt. A rendszert. És ezzel áll szemben mindenki, aki ennél többre tartja magát és a hazáját.

Közismert, hogy Magyarországon nem könnyű az újságírók élete. Az ember békésen tesz-vesz otthon, épp átadná magát a keresztrejtvény izgalmának, amikor a barátai bombázni kezdik ugyanazzal a videóval. Mi lehet olyan rohadt sürgős, ami Sulyok Tamás? Hiszen ő az, aki akkor is unalmas lenne, ha elvinnék és megtermékenyítenék az ufók.

Aztán kiderül: a köztársasági elnök amiatt dörmög duzzogva, hogy őt egy szatyor fingnak nevezte valaki a Facebookon, történetesen én.

Bár rajta kívül senki sem kérte ezt számon, de ha már

belefingta magát a történelembe, legyen meg az utókornak a szent kontextus, amit emleget. Nem derült égből jött ez a gáztámadás.

Sulyok szó szerint eljátszotta a régi, még Schmitt Pálra kitalált viccet, amikor takarítás közben belibben egy darab használt klotyópapír az elnöki iroda ablakán, és késő visszaszerezni: az elnök úr már alá is írta. Azt a törvényt hagyta jóvá, amihez még át sem ment az alkotmánymódosítás, és amely ettől függetlenül is ocsmány egy meló. Egyetlen célja a megbélyegzés, a feszültségkeltés és a gyűlölet. A Pride betiltásának magyarázatai sehogy sem állnak meg. Az az elképzelés is nyilvánvaló baromság, hogy egy 17 éves nem tudhat a melegekről; az meg pláne, hogy a fiatalok majd az évi egy Pride-ból fognak értesülni róluk. Mert pont arra sétáltak.

Igen, de megnézik TikTokon! – vakkantja erre valamely másik szatyor, de szigorúan csak akkor, amikor senki se kérdez vissza, hogy mi van, ha most majd megnézik a tavalyit? Nem kell ahhoz alkotmánybírónak, se hősnek lenni, hogy ezt a rakás szemetet ne írja alá lóhalálában.

Ahhoz Sulyok Tamásnak kell lenni, és pontosan ezért van ő ott, semmi másért. Azért, hogy észre se vegyék, hogy gondolni se kelljen rá. Sólyom László láthatatlan alkotmánya helyett megérkezett a láthatatlan ember; a szatyor azért kell rá, hogy a nézők lássák, merre jár.

Ezzel le is zárulhatott volna a dolog: a senkiházi báb teljesíti a parancsot, az ország épeszű fele kiköp és megmondja a véleményét: magyar hétköznap. Ám a szatyor öntudatra ébredt, dúlt-fúlt, puffogott és gomolygott. Aztán zseniális ötlete támadt. Tesz még egy szívességet a gazdinak, és elmagyarázza, hogy nem baj, ha a fél országot kiirtandó poloskának nevezi, mert tessék, ő meg le lett szatyrozva, egy-egy, ping és pong. Ahhoz is hülye volt, hogy ha már ezt dobta neki a gép indián névként, akkor ne tegye az ablakba.

A többi történelem, márkajelzés és sírfelirat. Az első elnök, akit a nép nem a szájára vett, hanem a seggére.

Ebből a látszólag lényegtelen, könnyed közjátékból mégis kirajzolódik, mekkora pusztítást végzett az országban tizenöt év teljhatalom.

Sulyok Tamás nem az egyetlen szatyor, csak az elnöki székben a legfeltűnőbb, mennyire gáz az ilyen ember. Ezek egyáltalán semmit sem hoznak az asztalra, csak azt lesik, hogyan szolgálhatnak. Nincs hozzáadott értékük. Ha volt valaha saját munkásságuk, azt gondosan elfelejtik, nehogy visszamenőleg valami ellentmondjon a hatalom pillanatnyi akaratának. Ha melegek, titokban csúszkálnak az ereszen, ha jogtudósok, akkor tökhülyét játszanak. Ha értenek a művészethez, akkor lesunyt fejjel kussolnak, hiszen ez a giccs királysága. Ha olvasnak igazi újságokat, titkolják egymás elől is. A tudós hallgat a valóságról, a diplomata arról, amit odakint visszahall. A helyi erők pedig megcsinálják, amit Rákosi alatt a téeszek: lejelentik, hogy tizennyolc malac született, aztán remélik erősen, hogy nem kell leadni négyet, mert pont annyi van.

Magyarország kiürült. Még az eleve kontraszelektált, gyenge képességű, világéletében ügyeskedő fideszes elit sem tudja hozzátenni a magáét a közöshöz, mert visszacsatolásra, vitára nincs igény és lehetőség, sőt ezek ideje, ugye, lejárt. Karriert azok a janicsárok csinálnak, akik a leghangosabban mondják fel a központi tantervet.

Hát most lehet nevetni az elnökön, örülök, ha ebben segíthettem. De ő fent lakik a hegyen. Amit érzünk, az nem ő. Egy fingszagú szatyor az egész országunk, tankerülettől a kórházon át a gazdasági csúcsvezetésig. Ugyanilyen senkivé pofozott alakoknak kellene dönteniük – ezért nem döntenek semmiről. Csak próbálnak túlélni és elkerülni mindent, ami eredeti, ami értelmes, ami helyes. Mert az biztosan ütközni fog valami olyan bornírt baromsággal, mint a Pride ügye.

És közben tudjuk, látjuk napról napra, hogy élnek dolgozók itt. Megvan még Magyarország jobbik arca. Kiszorítva, alámerülve, külföldi pályázatokra vadászva, de itt vannak. Napok alatt tudnák nemcsak átvenni ezeknek a szatyroknak a helyét, de jobban csinálni mindent.

A Fidesz országlása odáig jutott, hogy mostanra a legrosszabb minőségű emberállománnyal töltöttek fel minden pozíciót. Ezek már nem az eszmét védik, de nem is elsősorban a zsákmányt. A rendszert, amiben minden Meseországnál perverzebb népmesei fordulattal nem a legkisebb királyfiból lesz elnök, hanem egy szatyor fingból. És ezzel áll szemben mindenki, aki ennél többre tartja magát, és a hazáját.

Forrás: Tóta W. Árpád (HVG)