Néha jó dolog visszaemlékezni a boldog békeidőkre. Még, ha háborús emlékek is előjönnek olykor. Mindjárt a hős Orbán villan elő az archívumból, amint a Nagy Imre temetésen kizavarta az oroszokat. Azután meg hozzájuk rohant, egyenesen Putyin érdekszférájában igyekszik ma is fészket rakni.

No, de volt anno jó is, amikor Nagy Imrét és az ’56-os szabadságharcot éltette, az már más kérdés, hogy éppen az ő irányította NER csapta el a mártír miniszterelnök szobrát eredeti helyéről. Ja, és az igazán szép idők, amikor a cseperedő Fiatal Demokraták a Soros alapítvány támogatását élvezve válhattak rendszerváltó párttá. Hát igen, a képbe azért némileg belerondít, a STOP SOROS meg stop CEU, de hát van ilyen.

Meg olyan is volt, hogy éppen Orbán lett a Liberális Internacionálé alelnöke. Nem lehet könnyű dolga ma tükörbe nézni, amikor

ő az illiberalizmus zászlóbontója. No, de nem ezért szeretjük vagy nem szeretjük, mert van még tovább is. Amikor az Európai Néppárt családtagja lett a Fidesz az Európai Parlamentben, a legnagyobb frakcióban, a legerősebb között, ki hitte volna, hogy onnan kisodródva ma éppen Orbán a legdurvább ellenfele lett ennek.

És azok a szép március 15-ikék, amikor lengyel barátok tolongtak a Nemzeti Múzeum előtt, hogy őt hallhassák, éltessék. Azt sem hittük volna akkor, hogy eljön az az idő, amikor az új kormányával együtt Orbán ellenségként tekint Lengyelországra. Eljött ennek is az ideje.

Valaki azt írta egy elemző cikkben, hogy a magyar kormány Orbánnal az élen az ország teljes nemzetközi kapcsolatrendszerét annak rendelte alá, hogy hol működik vele rokonszenvező, az ő ízlése szerint muzsikáló kabinet. És mindenki ellensége szegénynek, aki nem feltétlen híve neki. Más nem számít. Végül is semmi sem számít, mindig a pillanat embere volt. Most is, amikor már egyre többen látják, közeleg az utolsó pillanata is a hatalomban. Azért ez igazán nem lehet számára ismeretlen, hogy egyszer így-egyszer úgy. Egyszer hatalmon, egyszer – hamarosan azon kívül.

Forrás: Rózsa Péter (Klubrádió)