CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Végre marad idő komoly ügyekben is nyomozni!

2025. július 10. 00:02 - csú

matolcsy_gyorgy_grimasszal.jpgMint ismeretes, a rendőrség közölte, hogy a több százezres budapesti tüntetés  résztvevői ellen mégsem indít eljárást. Ez mindenképpen egy jó hír, mert a tekintélyes Nemzeti Nyomozó Irodának marad ideje komoly ügyekkel is foglalkoznia. Több idő marad például  Matolcsy György korábbi MNB elnök sok száz milliárdos alapítványi ügyeinek vizsgálatára.

Ha valaki azt hinné, hogy a Magyar Nemzeti Bankból elrabolt 600-650 milliárd forint ügyében indul nyomozás, akkor az semmit sem tud a magyar viszonyokról. Ez a pénz ugyan el lett lopva, el lett gazdálkodva, illetve az úgynevezett Matolcsy klán kézen-közén luxustáskává, egzotikus helyeken házakká és autócskákká vált, de sebaj. A kecskeméti egyetem létrehozására szánt 127 milliárd sincs meg egyelőre, de zakson – mondják arrafelé. Van ilyen, nem sikerülhet minden.

Persze sok minden sikerül és a fejedelmi vő felesleges ingatlanjait szintén vagy 600 milliárdért megveszi az állam, nehogy a nyakán maradjon. De ezzel sem érdemes foglalkozni. Ahogy azzal sem, miként lehet, hogy egy pesti kórházban

– Uzsoki – sok éves sorok alakulnak ki bizonyos beavatkozásokra. Kivéve, ha egy fideszes fickón keresztül befizettél egy jelentősebb összeget és máris a sor elején találod magad – és a példákat még hosszan lehetne sorolni. Van egy Nemzeti Nyomozó Iroda nevű rendőrségi részleg. Ennek a dolga például a jelentős gazdasági bűncselekmények, a szervezetten elkövetett gazdasági bűncselekmények és a határon átnyúló gazdasági bűncselekmények kinyomozása.

Furcsa mód napvilágra került pár hete egy állami számvevőszéki jelentés, amely elég alaposan feldolgozza ezt az MNB ügyet. A derék nyomozóknak elsőre talán elég lenne az is, ha ezt szépen elolvasgatnák, sárga filctollal kijelölnék a vadabb részeket és a Matolcsy klán főbb tagjait erről kérdezgetnék, aztán majd csak kialakul a dologból valami. Egyelőre úgy tűnik, hogy effajta ügyekkel az erre szakosodott nyomozórészleg nem foglalkozik. Ha egyszer a lopás maga a rendszer lényege, akkor nehéz elvárni egy rendőrtől, hogy ő a rendszer ellen tegyen. (Mindközönségesen ahol így működik, azt a rendszert diktatúrának szokás nevezni, ha ez bármit is számít.)

Most tehát erre is marad idő. Szépen utánanézni annak, amit a XII. kerületi polgármester mond, hogy mióta igazi közbeszerzéseket írnak ki, azóta egy csomó minden ára a felére csökkent – s kiderült, még Fidesz-közeli vállalkozóknak is megéri így – nyilván ők továbbra sem abból élnek, hogy szombaton zárva tartanak.

De akad itt régről még Elios-ügy meg batidai kastélyhoz kinövő út meg a már szinte feledésbe ment őrületes rablás, amikor a trafikokon keresztül lapátolnak száz- és százmilliárdokat a haveroknak. És sorolhatnánk napestig.

Ma Orbán egy kérdésre jó szakembernek nevezte Matolcsyt, bár tett egy érdekes megjegyzést, hogy persze a jogi eljárás az más.

Szóval sok minden történhet még itt. Egy biztos, Dubaiban ma nem volt vihar.

Dési János

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr1618904668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása