Óvodák kálváriája tisztességtelen körítéssel – Háziorvosok hiánya és túlterhelése (képünkön a Vénusz utcai rendelő) – Hagyományos bálozás - Mit visz az Orbán-kormány Csepelről?
Ami a Csepeli Hírmondó (CSH) február 12-én megjelent idei 3. számából kimaradt, azt mi közzétesszük, ami megjelent, arról elmondjuk véleményünket.
A lap idei 3. száma bizonyítja civil vezetés ide, civil vezetés oda, az előző fideszes kurzushoz képest, a lap semmi sem változott. A polgármester is régi, aki populista módszereivel változatlanul nem a csepeliekért harcol, de a lap szerkesztősége is, amely, az újságírás valódi céljait rég feladta, s megjegyzése sincs a kerület életét, jövőjét meghatározó ügyekről. Tétlenül nézi, hogy a vezetés mélyen hallgat pl. a napjainkban egyre több gondot okozó helyi légszennyezettségről, a kerületi közbiztonság fokozatosan erősödő negatív jelenségekről, a közlekedési feszültségekről, a korábban elfogadott tervek megvalósulásának elmaradásáról, a lakosság megélhetési gondjairól, szociális és egészségi helyzetéről.
Idén is megtartották a hagyományos csepeli sváb bált. Erről fényképes riportot közöl az újság.
Véleményünk a lap további néhány írásáról: