A KSH adatai szerint Ausztria felé  175 ezren, míg Jugoszlávia irányában csaknem 20 ezren hagyták el Magyarországot. Az ENSZ Menekültügyi Biztosságának adatai ettől kissé eltérnek, az általuk összesített létszám 197 ezer körül mozog. Hegyeshalomtól a Fertő tó környékén át Sopronig terjedt az a határszakasz, ahol a legtöbben távoztak hazánkból 1956 novemberében. Interjú Tischler János történésszel.

- Lehet-e megközelítőleg pontosan tudni, hogy 1956. november 4-ét követően hány magyar hagyta el az országot?

- A Központi Statisztikai Hivatal 1957-ben titkos felmérést készített arról, hányan hagyták el az országot a forradalom leverése után.

Az Ausztria és Jugoszlávia felé való menekülést az tette lehetővé, hogy az 1940-es évek végétől a két hosszú határszakaszon kiépített műszaki zárat (aknamezők, drótakadályok, őrtornyok, figyelő berendezések) 1956 nyarán a magyar kormány túlnyomórészt felszámolta.

Ráadásul a forradalom alatt

a határőrizet szétzilálódott, a szovjet csapatok pedig egy ideig ilyen jellegű feladatokat nem láttak el. Ezáltal a határ lényegében őrizetlen maradt, nyugaton egészen 1956. december közepéig-végéig, délen még 1957 első heteiben is.

A KSH adatai szerint Ausztria felé kerekítve 175 ezren, míg Jugoszlávia irányában csaknem 20 ezren hagyták el Magyarországot. Az ENSZ Menekültügyi Biztosságának adatai ettől kissé eltérnek, az általuk összesített létszám 197 ezer körül mozog.

A legtöbben Hegyeshalomnál és a Fertő tónál távoztak

- A hegyeshalmi vagy a soproni határnál emigráltak többen?

Mivel a nyugati határ egész hosszában nyitva volt, nehéz pontosan válaszolni erre a kérdésre. Az biztos, hogy a Hegyeshalomtól a Fertő tó környékén át Sopronig terjedt az a (zöld)határszakasz, ahol a legtöbben távoztak Magyarországról.

- Milyen büntetésben részesült, akit 1956 decemberétől, 1957 januárjától elkaptak tiltott határátlépésért?

- A szovjet csapatok véglegesen 1957 január végéig zárták le a nyugati és a déli határt, onnantól kezdve a töredékére esett vissza az országot elhagyók száma. 1957-ben még viszonylag sokan próbálkoztak, de őket túlnyomórészt elkapták, s őrizetbe vették.

Akit tiltott határátlépésen kaptak s más "bűnt" nem tudtak rábizonyítani, enyhébb esetben megúszhatta felfüggesztett börtönbüntetéssel, rosszabb esetben három évig terjedő letöltendővel, a kiszabott ítéletet jó (vagy a hatóságokkal együttműködő) magatartás esetén csökkentették.

"És sokan voltak, akik nem akartak ebben a diktatúrában élni"

- Valóban többségében értelmiségiek ("az ország krémje") hagyták maguk mögött Magyarországot a forradalom leverése után, s kerestek jobb életkörülményeket nyugaton?

- A menekülési hullám november 4-vel vette kezdetét, aminek oka a szovjet fegyveres beavatkozás és a kommunista diktatúra visszatérése volt. 1956-ig a magyar társadalom többsége úgy gondolta, hogy a Rákosi-féle rezsim átmeneti, s hamarosan megbukik.

1956 októbere ezt látszott igazolni, a forradalom leverése azonban végérvényessé tette, hogy mostantól hosszú ideig fog berendezkedni a restaurált kommunista rendszer. És sokan voltak, akik nem akartak ebben a diktatúrában élni; akár részt vettek tevőlegesen a forradalomban, akár a szabadság, vagy a jobb élet reménye vonzotta őket.

"Ez a legjobb minőségű bevándorló csoport, amely valaha is az USA-ba érkezett"

Ezzel magyarázható, hogy az 1956-os magyar exodus lett a legnagyobb menekültáradat Európában a második világháború vége és az 1990-es évek eleje (a délszláv háborúk kitöréséig) Európában.

Szociológiai értelemben valóban távozott a magyar értelmiség "színe-virága", ez alatt elsősorban a magasan képzetteket értem (orvosok, mérnökök, közgazdászok, szakképzett munkások), illetve az egyetemistákat, az értelmiségi utánpótlást.

Ez utóbbiak mobilisak voltak és teljes egzisztenciájukat valahol Nyugaton teremtették meg.

Nem véletlenül hangzott el az Egyesült Államok Szenátusában a következő mondat, amely az amerikai földön letelepült magyarokra vonatkozott: "Ez a legjobb minőségű bevándorló csoport, amely valaha is az USA-ba érkezett".

Igaz, ha a számadatokat nézzük, akkor a fizikai és mezőgazdasági dolgozók száma háromszorosa volt a szellemi dolgozókénak.

A gyermekeknek forró kakaót adtak az osztrákok 

- Ausztriában milyen körülmények fogadták a magyar "hősöket"?

- Miután Bécs volt a központja/elosztóhelye a Nyugatról Magyarországra küldött segélyszállítmányoknak - mint az utolsó állomáshely a "vasfüggöny" előtt - s a november 4-i szovjet intervenció hírére a bécsi és a kelet-ausztriai kórházak felkészültek az ellátásra szoruló magyar menekültek fogadására. Mondhatjuk azt, hogy Ausztria felkészülten és szívélyesen, együtt érzően fogadta a Magyarországról érkezetteket.

Ebben közrejátszott az is, hogy Burgenland, illetve Bécs egy része 1955-ig, az osztrák semlegesség aláírásáig szovjet katonai megszállás alatt volt, amiről nem voltak túl jó emlékei az érintett osztrák térségek lakóinak. Átérezték tehát, milyen lehet a helyzet ott, ahonnan a magyarok érkeznek.

Egyébként az osztrák határőrök és csendőrök - s az egyszerű határ menti osztrák lakosok is - segítőkészek voltak, rögtön pártfogásukba vették az érkező magyarokat, elkísérték őket a legközelebbi vöröskeresztes menhelyre, de az is előfordult, hogy először helyben megmelegedhettek, a gyermekeknek forró kakaót adtak.

Minderről egyébként megható tudósítások jelentek meg a nyugati sajtóban.

"1957 végéig az USA 35 ezer, Kanada 24 ezer, Ausztrália több mint 9 ezer magyart fogadott be"

- A nyugat miben tudta segíteni az '56-os magyarokat, milyen lehetőségeket biztosított számukra?

- A menekültek táborokba kerültek, ahol felkeresték őket egyes nyugati országok képviselői és felajánlották a letelepedés lehetőségét (felsőfokú továbbtanulással vagy munkahellyel).

Az ajánlatok különbözőek voltak; akadt olyan ország, amely például nem óhajtotta, hogy területén egykori párttag magyarok legyenek.

Az Egyesült Államok az érvényben lévő bevándorlási törvény kvótáit jelentősen megemelte, nagy aktivitást mutatott a korábban rendkívül merev kanadai kormány, de a menekültekkel szemben inkább elzárkózó svájci kormány is igen sok magyar előtt nyitotta meg határát.

1957 végéig az USA 35 ezer, Kanada 24 ezer, Ausztrália több mint 9 ezer magyart fogadott be. Ugyanekkor például Nagy-Britanniát 20 ezren, Nyugat-Németországot 14 ezren, Svájcot 12 ezren, Franciaországot 10 ezren, Ausztriát 19 ezren választották új hazájuknak. De kerültek magyarok Svédországba vagy éppenséggel Latin-Amerikába is.

Nagylelkű gesztus hosszútávon kifizetődött a nyugati államoknak

- Bár tudom, hogy ezt nehéz összegezni, de a nyugati államokban mennyire váltak sikeressé, elfogadottá szakmájukban az '56-os magyarok?

- Erre a kérdésre valóban nehéz válaszolni. Kétségtelen, hogy nem minden emigráns magyar találta meg a számítását és nem mindenki boldogult úgy, ahogyan elképzelte.

A túlnyomó többség azonban igen, és az 1956-os "magyar példa" éppen azt bizonyította szemléletesen, hogy a menekültek befogadása kezdetben ugyan pénzügyi és szociális terhet jelenthet a befogadó ország számára, ám ez a nagylelkű gesztus hosszú távon kifizetődik.

"A kamera mindig mosolygós és derűs hazatérőket mutatott a hegyeshalmi határátkelőhelynél"

- A győri Török István tragikus története - a forradalomban résztvevő fiatalember kijutott Amerikába, de honvágya hazahívta, mire elkapták és kivégezték - mennyire egyéni dráma? Hányan tértek vissza Nyugatról az ötvenes évek végen?

- A Kádár-kormány nagy erőfeszítéseket tett arra, hogy a Nyugatra menekülteket minél nagyobb számban hazacsábítsa, s így bizonyítsa a külvilág számára, hogy nincs terror és bosszúállás Magyarországon.

Kádár már 1957 elején amnesztiát ígért azoknak, akik engedély nélkül távoztak, de bizonyos határidőn belül hazatérnek. Amerikai adatok szerint 1957 végéig mintegy 11 ezren jöttek vissza Magyarországra, a regisztráció nélküli és későbbi visszaszivárgás legfeljebb még néhány ezer főt érintett.

A korabeli magyar filmhíradó kiemelt figyelemmel követte a hazatelepüléseket, a kamera mindig mosolygós és derűs hazatérőket mutatott a hegyeshalmi határátkelőhelynél.

"Kádár és társai nemegyszer megszegték a büntetlenséggel kapcsolatos ígéretüket"

Többeket meg is szólaltattak, akik engedelmesen felmondták a leckét a kapitalizmus szörnyű kizsákmányoló és nyomorba taszító voltáról, arról, hogy nyugaton sincs kolbászból a kerítés, meg hogy a nyugati kémszervek be akarták szervezni őket saját szülőhazájuk ellen.

A hazatérők általában azért szánták rá magukat erre a döntésre, mert semmilyen idegen nyelvet nem beszéltek, emiatt idegennek tartották magukat, akik képtelenek beilleszkedni vagy elegük lett a tábori létből vagy úgy érezték, hogy nem tudnák megszokni a befogadó közeget, mert ott más a mentalitás. Vagy egyszerűen honvágyuk volt - minden itthon tapasztalt szörnyűség ellenére.

Kádár és társai nemegyszer megszegték a büntetlenséggel kapcsolatos ígéretüket. Nemcsak az említett Török Istvánt vonták a legsúlyosabb ítélettel felelősségre, hanem meg kell említeni például Steiner Lajos Budapest VII. kerületi nemzetőr-parancsnokot, aki az NSZK-ból jött vissza és 1958 nyarán kivégezték, vagy Wittner Máriát, aki szintén bízott Kádár szavában, aztán halálra ítélték, s végül 1970-ben szabadult.

"Az állambiztonsági szervek szigorúan megfigyeltek a minden hazalátogatót"

- A Kádár-rendszer mikortól kezdve "nézte el", hogy egykori '56-osok hazalátogassanak Magyarországra, s találkozzanak rokonaikkal?

- Nagyjából az "ellenforradalom" tizedik évfordulója, azaz 1960-as évek közepe után kezdte a kádári vezetés engedélyezni a "disszidens" magyarok hazalátogatását.

Leginkább azok jöhettek, akik 1956-ban nem játszottak érdemi szerepet, "csak" elhagyták az országot. Persze az állambiztonsági szervek szigorúan megfigyeltek minden hazalátogatót.

Idővel enyhült a hivatalos szóhasználat is. Az 1970-es években már nem "disszidensek" voltak, hanem "idegenbe szakadt hazánkfiai".

A hazalátogatási engedékenység egyrészt politikai propaganda üzenetet hordozott a külvilágnak, azaz a Kádár-rendszer megszilárdulását volt hivatva igazolni ("hazalátogathatnak, ez nem rendíti meg a fennálló rendet").

Hazatérés három évtized után

Másrészt Magyarországnak égető szüksége volt a keményvaluta bevételre, és a hazalátogatókból igyekeztek is a lehető legtöbb dollárt vagy márkát kisajtolni (például a kötelező beváltás révén, nyomott árfolyamon).

Természetesen az 1956-ban fegyvert ragadók vagy vezetői szerepet betöltők túlnyomó része csak Nagy Imre és mártírtársai 1989. június 16-i ünnepélyes újratemetésekor léphetett ismét magyar földre - több mint három évtized után.

SZEGHALMI BALÁZS

Forrás: Kisalföld.hu