CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

A Handa Banda irányítja Csepel tájékoztatását?

2010. december 30. 10:58 - Szerkesztő73

Túl sok kétségünk eddig sem volt, de most már bizonyos: a csepeliek azt a kevés információt is, amit a fideszes városvezetés cenzúrázva eléjük szór, valójában nem a polgármesteri hivatal illetékeseitől, hanem a Handa Bandától, vagyis a Fidesz helyi szócsövétől, a csepel.infótól kapják. A Csepel újság október 15.-ei megszüntetése után a Csepp tv mellett gyakorlatilag egyetlen fórum, az önkormányzati csepel.hu című internetes portál maradt meg a fontosabb információk közlésére. (A havonta megjelenő Csepeli Hírmondó a felgyorsult hírközlésre teljesen alkalmatlan.) December 30-án az önkormányzat fideszes vezetői a csepel.hu –t  arra használták fel, hogy szolgai módon, szóról szóra átmásoltassák vele a Handa Banda Orbán Viktortól idézett drámai bejelentését, amely szerint „A médiatörvény európai törvény”. A Handa Banda szerdán 13 óra 37 perckor tette közzé ezt a hazugságot. A fideszes önkormányzat honlapja, a csepel.hu a Handa Banda után loholva, 22 perccel később, 13 óra 59 perckor jelentette meg ezt a semmivel sem pótolható, „közérdekű” csepeli önkormányzati információnak minősített orbáni blöffölést. A késlekedés okait és következményeit egyelőre nem ismerjük, de úgy értesültünk, hogy az elkövetők felkutatása és felelősségre vonása érdekében Csepel két nagy mutyibányásza: mutyibányai Németh Szilárd polgármester és az ő trónjának döntögetője, a mentelmi jog mögé bújó, majrés Borbély Lénárd alpolgármester vizsgálóbizottságot hozott létre. Értesülésünket a Handa Banda, a csepel.hu, továbbá mutyibányai Németh Szilárd és majrés Borbély Lénárd eddig nem cáfolta.  

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr192547806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ave 89 2011.01.01. 09:55:52

Boldog új évet a Csepel Újságnak az egyik hűséges olvasójától

Fideszes Agymosottak Szövetsége Orbán Kör 2011.01.04. 22:47:28

Nem értem a felháborodást. Nincs kapkodás, nincs hiba. Nincs ellenőrizetlen "hír", nincs hiba. Tehát nem is fogja az új lapot megbírságolni Szalai "Miamipress" Annamária
süti beállítások módosítása