„Taglóütésként ért a hír! Ezek olyan döntések, melyeknek megsemmisítő hatása felülmúl minden ellenséges ármánykodást, támadást és intézkedést. Ez -ha igaz- az utolsó lökés a szakadék szélén ingónak!.... A kivárás azt jelenti náluk, hogy ’nem kell itt semmit sem csinálni csak meg kell várni, míg a Fidesz lejáratja magát, aztán mivel úgysincs más a politikai palettán jöhetünk újra mi! Csak tartsunk ki, őrizzük meg magunkat a jobb időkre!’ Természetesen ez az idő sosem jön el! Ma már minden eredményért alaposan meg kell küzdeni, minden eredményért keményen dolgozni kell.”
Ezek a kiragadott mondatok Horváth Gyula egyik legfrissebb, Erikát nem című blogbejegyzéséből származnak. Kétségtelen: süt belőlük az indulat. De az is nyilvánvaló: baloldali tetteket, változtatást sürget Csepel korábbi alpolgármestere, az MSZP csepeli szervezetének kizárt tagja. Vitatható, vitatandó írás. Mindenkinek lehet róla gondolata. A Csepel újság azért teszi közzé teljes terjedelmében Horváth Gyula írását, hogy aki olvassa, maga alakítsa ki saját véleményét. Rövid az írás, de hosszú az árnyéka, nem könnyű olvasmány:
Erikát nem!
A közelmúltban számomra megmagyarázhatatlan hírrel kerültem szembe. Azt hallottam, hogy az MSZP Csepeli Szervezete elköltözik a régi helyéről, részlegesen bezárja az irodáját és elbocsátja irodavezetőjét!
Taglóütésként ért a hír! Ezek olyan döntések, melyeknek megsemmisítő hatása felülmúl minden ellenséges ármánykodást, támadást és intézkedést. Ez -ha igaz- az utolsó lökés a szakadék szélén ingónak!
A csepeli párt mai vezetői, az ezt megelőző időszakban már mindent megtettek azért, hogy elüldözzék, vagy perifériára szorítsák mindazokat, akik gondolkodásukkal, emberi kapcsolataikkal, tapasztalataikkal segíteni tudtak volna abban, hogy, hogyan lehet egy bajban lévő szervezetet talpra állítani. Az elüldözöttek visszacsalogatása, azonban az ő számukra igen veszélyes lett volna. Netán kiderül, hogy a kirúgottak jobban értenek hozzá, van már ilyen gyakorlatuk, elkötelezettebbek, ügyszeretők, talán hitelesek is. Megvan a kapcsolatuk a lakossággal és a (túlnyomórészt már csak a volt) párttagsággal. Mivel már a töltelék emberek nem legyeskednek a pártvezetők körül, lehet, hogy az alulról jövő kezdeményezés egy baloldali többséggel elsodorná a maiakat a vezetésből, és így nem tudnák a kivárási stratégiájukat folytatni.
A kivárás azt jelenti náluk, hogy "nem kell itt semmit sem csinálni csak meg kell várni, míg a Fidesz lejáratja magát, aztán mivel úgysincs más a politikai palettán jöhetünk újra mi! Csak tartsunk ki, őrizzük meg magunkat a jobb időkre!"
Természetesen ez az idő sosem jön el! Ma már minden eredményért alaposan meg kell küzdeni, minden eredményért keményen dolgozni kell. Az a nagy baj, hogy a párt rendelkezésére álló eszközök mozgósítása helyett, annak felégetésébe fogtak mai vezetőik. Az MSZP nagy előnye mindig a szervezetében és a jól működő hálózatában volt. Erika elküldésével és az iroda (részleges) bezárásával ezt a rendszert semmisítik meg. Erika nem egyszerűen irodavezető volt, hanem egy becsületes empatikus teremtés, akihez nem csak a politika operatív ügyeivel, hanem a magánélet kisebb, nagyobb bajaival is lehetett fordulni. Meghallgatta, vigasztalta a hozzá fordulókat, ha lehetett segítséget keresett a bajok orvoslására.
Erikát nem lehet kirúgni!
Nem elsősorban azért mert egy szeretetre méltó lélek, hanem azért, mert egy intézmény fűződik a nevéhez. Az emberi kapcsolatok intézménye, amit körmük szakadtáig védenie kell mindenkinek, akár tagja, akár nem ennek az őrült ámokfutásba kezdő pártnak. Az ő távozásával a remény távozik a kerületi MSZP-ből! Sajnos nem csupán az MSZP-ből, hanem a demokratikus baloldalról is.
Taglóütésként ért a hír! Ezek olyan döntések, melyeknek megsemmisítő hatása felülmúl minden ellenséges ármánykodást, támadást és intézkedést. Ez -ha igaz- az utolsó lökés a szakadék szélén ingónak!
A csepeli párt mai vezetői, az ezt megelőző időszakban már mindent megtettek azért, hogy elüldözzék, vagy perifériára szorítsák mindazokat, akik gondolkodásukkal, emberi kapcsolataikkal, tapasztalataikkal segíteni tudtak volna abban, hogy, hogyan lehet egy bajban lévő szervezetet talpra állítani. Az elüldözöttek visszacsalogatása, azonban az ő számukra igen veszélyes lett volna. Netán kiderül, hogy a kirúgottak jobban értenek hozzá, van már ilyen gyakorlatuk, elkötelezettebbek, ügyszeretők, talán hitelesek is. Megvan a kapcsolatuk a lakossággal és a (túlnyomórészt már csak a volt) párttagsággal. Mivel már a töltelék emberek nem legyeskednek a pártvezetők körül, lehet, hogy az alulról jövő kezdeményezés egy baloldali többséggel elsodorná a maiakat a vezetésből, és így nem tudnák a kivárási stratégiájukat folytatni.
A kivárás azt jelenti náluk, hogy "nem kell itt semmit sem csinálni csak meg kell várni, míg a Fidesz lejáratja magát, aztán mivel úgysincs más a politikai palettán jöhetünk újra mi! Csak tartsunk ki, őrizzük meg magunkat a jobb időkre!"
Természetesen ez az idő sosem jön el! Ma már minden eredményért alaposan meg kell küzdeni, minden eredményért keményen dolgozni kell. Az a nagy baj, hogy a párt rendelkezésére álló eszközök mozgósítása helyett, annak felégetésébe fogtak mai vezetőik. Az MSZP nagy előnye mindig a szervezetében és a jól működő hálózatában volt. Erika elküldésével és az iroda (részleges) bezárásával ezt a rendszert semmisítik meg. Erika nem egyszerűen irodavezető volt, hanem egy becsületes empatikus teremtés, akihez nem csak a politika operatív ügyeivel, hanem a magánélet kisebb, nagyobb bajaival is lehetett fordulni. Meghallgatta, vigasztalta a hozzá fordulókat, ha lehetett segítséget keresett a bajok orvoslására.
Erikát nem lehet kirúgni!
Nem elsősorban azért mert egy szeretetre méltó lélek, hanem azért, mert egy intézmény fűződik a nevéhez. Az emberi kapcsolatok intézménye, amit körmük szakadtáig védenie kell mindenkinek, akár tagja, akár nem ennek az őrült ámokfutásba kezdő pártnak. Az ő távozásával a remény távozik a kerületi MSZP-ből! Sajnos nem csupán az MSZP-ből, hanem a demokratikus baloldalról is.
