CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Csepeli rablógyilkosságok: nem a szerb-macedón-magyar Varga László a gyanúsított

2011. augusztus 17. 21:33 - Szerkesztő73

A  HVG értesülése szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerda este nem kezelte emberölések gyanúsítottjaként a magát szerbnek mondó Varga Lászlót, akit azt követően fogtak el augusztus 4-én, hogy egy román állampolgárságú férfi arról számolt be a rendőröknek: megkötözték, és elásták a földbe, hogy elvegyék pár ezer forintját. A csoportos rablást Varga egy hajléktalan pár segítségével hajtotta végre Csepel északi részén. A tettesek őrizetbe vétele után a rendőrök négy ember maradványait ásták elő az egykori Duna Mezőgazdasági Termelőszövetkezet területén. Az NNI – ahogy hétvégi sajtóértekezletén el is hangzott – régóta tudott arról, hogy az észak-csepeli kolónia tagjai „súlyos bűntetteket” követnek el – áprilisban a HVG tudomása szerint operatív akcióban kapták el azt a három fedél nélkülit, aki csepeli kocsmákat és közérteket rabolt ki. Az NNI közleménye szerint „ebben a közegben a hagyományos bűnüldözési, bűnmegelőzési tevékenység érdemi folytatása gyakorlatilag lehetetlen”. (Forrás: HVG.HU)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr33161188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása