CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Habzó monológ Kövér Lászlótól

2011. november 06. 21:37 - Szerkesztő73

Az Országgyűlés elnöke szerint "néhány idióta" döntött Strasbourgban a vörös csillag kitűzésének engedélyezéséről. Kövér László a HírTV Péntek 8 című műsorában adott hangot véleményének.  A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságnak a vörös csillag viselésével kapcsolatban hozott engedélyező ítéletéről szólva azt mondta: nem kellene sokat foglalkoznunk azzal, hogy mi van Európában és Strasbourgban. Reményét fejezte ki, hogy a magyar tiltó törvény ezen túl is hatályban lesz, az eljáró hatóságok pedig ezen túl is büntetnek a jelkép viseléséért. „Strasbourgban néhány idióta, fogalma sem lévén arról, hogy az országban mi zajlott 50 éven keresztül (…) úgy gondolja, hogy a szabadságjoghoz tartozik, hogy valaki a vörös csillaggal demonstráljon” - tette hozzá a politikus. 

Az Országgyűlés elnöke nem tartja méltányolhatónak, ha egy képviselőcsoportból kilépők más politikai irányba akarnak menni, mint amire felhatalmazást kaptak választóiktól. Kövér László a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció frakcióalakítási szándékával kapcsolatban nem fejezte ki véleményét, hogy elkerülje az alkotmányügyi bizottság döntésének befolyásolását, de általában a képviselők kiválásáról és új frakcióba lépésükről azt mondta: „ha tiszta helyzetet akarnánk teremteni, akkor ezt Magyarországon meg kellene tiltani”.

Kövér László hibának tartja, hogy az ’56-os forradalom leverése és a 40 éves szocializmus ideje alatt elkövetett bűnök a rendszerváltozás után következmények nélkül maradtak, mint fogalmazott, ebben a tekintetben mindenki felelős, aki 1990-ben bekerült a parlamentbe. „A forradalmat nem követte a forradalom lezárása, ezt a november 4-ei beavatkozás elrekesztette, és ezek a feszültségek lappangtak 1990-ig” – mondta.

A politikus ezzel kapcsolatban beszélt Dániel Péter ügyvéd Wittner Mária fideszes képviselőt, ’56-os halálraítéltet ért vádjairól, megemlítve, hogy az ügyvéd maga is elmondta: felmenői között vannak olyanok, akik nem a forradalom oldalán álltak, hanem a leverők között. A Dániel Péter-féle jelenségről szólva azt tartotta figyelemre méltónak, hogy az ügyvéd egy valóban létező társadalmi csoport hangján szólal meg, és mint mondta, „ennek a hangnak az agresszivitása, a gyűlölettartalma az, ami riasztó”.

„Dániel Péter, ha tehetné, ugyanúgy belénk taposna a vasalt csizmájával, a pufajkájában ugyanúgy szétverné a fejünket a puskatussal, mint ahogy az ő szellemi, politikai elődei ezt a mi elődeinkkel, sokak felmenőivel megtették ’56 után” - idézte Bayer Zsolt publicista egy gondolatát Kövér László.

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságnak a vörös csillag viselésével kapcsolatban hozott engedélyező ítéletéről szólva azt mondta: nem kellene sokat foglalkoznunk azzal, hogy mi van Európában és Strasbourgban. Reményét fejezte ki, hogy a magyar tiltó törvény ezen túl is hatályban lesz, az eljáró hatóságok pedig ezen túl is büntetnek a jelkép viseléséért. „Strasbourgban néhány idióta, fogalma sem lévén arról, hogy az országban mi zajlott 50 éven keresztül (…) úgy gondolja, hogy a szabadságjoghoz tartozik, hogy valaki a vörös csillaggal demonstráljon” - tette hozzá a politikus.

Az Európában az elmúlt években zajló gazdasági és politikai változásokról szólva azt mondta: a demokráciák kezdik hitelüket veszíteni, „mindenféle idióta pártok lépnek fel és szereznek akár mandátumot is” - utalt Kétfarkú Kutya Párthoz hasonló jelenségekre a házelnök. Ezzel kapcsolatban - jelezve, hogy véleménye sokakban nemtetszést fog kiváltani - azt mondta: „az LMP-t és a Jobbikot nem sokkal tartom komolyabb pártnak, mint a Kétfarkú Kutya Pártot. Semmit nem mutattak másfél év alatt, ami alapján azt kellene gondolnom, hogy őrájuk lehetne bízni az ország sorsát”.

Mint mondta, hasonló problémákkal 20 éve bajlódik az Országgyűlés, ezért szerinte a Ház működését törvényi szinten kellene szabályozni, és a házszabály minden elemét felül kellene vizsgálni.

Forrás: INDEX.HU

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr1003359578

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Schiffer: Kövér kérjen bocsánatot! 2011.11.07. 16:58:01

Az LMP szerint Kövér Lászlónak bocsánatot kellene kérnie, amiért leidiótázta a strasbourgi emberi jogi bíróságot. Kövér kijelentései szerinte azt tükrözik, a magyar politikai vezetés nem hajlandó tiszteletben tartani az európai normákat és intézményeket.

Trackback: Szarni Európára, szarni a demokráciára 2011.11.07. 10:51:58

Kövér László péntek este a HírTV Péntek 8 című műsorában szerepelt, és mondott néhány dolgot, amelyet érdemes megvizsgálni. Beszélt többek között a Demokratikus Koalícióról, a Jobbikról, az LMP-ről, és volt néhány gondolata Európáról is....

Trackback: Szarni Európára, szarni a demokráciára 2011.11.07. 10:51:58

Kövér László péntek este a HírTV Péntek 8 című műsorában szerepelt, és mondott néhány dolgot, amelyet érdemes megvizsgálni. Beszélt többek között a Demokratikus Koalícióról, a Jobbikról, az LMP-ről, és volt néhány gondolata Európáról is....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.07. 22:17:22

miért is van 3x az idiótás idézet?

"Kövér László hibának tartja, hogy az ’56-os forradalom leverése és a 40 éves szocializmus ideje alatt elkövetett bűnök a rendszerváltozás után következmények nélkül maradtak, mint fogalmazott, ebben a tekintetben mindenki felelős, aki 1990-ben bekerült a parlamentbe"

lesz akkor min dolgozni lacikán, ideje akkor dolgozni, h a mostani bűnősok oa kerüljenek ahova valók.
tudod a zsidók elleni atrocitásokat se zárták le 45-ben, hanem a mai napig is keresik őket és állítják bíróság elé, de te ezt nagyon jól tudod.
csak a szándék hiányzik

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2011.11.07. 22:30:57

Üzenet a hajósnak meg a szeleknek!

Nekem nem lenne pofám, miután a dédapám a Magyarországot megszálló szovjet páncélosok által fenntartott moszkovita judeo-bolsevik diktatúra első számú közméltósága volt, bármilyen pártban vezető szerepet betölteni és arrogánsan okoskodni, másokat kioktatni!
Miért nem maradt ügyvéd?
Döbbenetes ez a virulens bolsevik-zsidó eklektikára épülő és génekbe ágyazott a kiválasztottsági hóbortra épülő, messianisztikus küldetéstudat!

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2011.11.07. 22:37:13

Üzenet a szeleknek!

Nekem nem lenne pofám, miután a dédapám a Magyarországot megszálló szovjet páncélosok által fenntartott moszkovita judeo-bolsevik diktatúra első számú közméltósága volt, bármilyen pártban vezető szerepet betölteni és arrogánsan okoskodni, másokat kioktatni!
Miért nem maradt ügyvéd?
Döbbenetes ez a bolsevik-zsidó eklektikára épülő génekbe ágyazott és virulens és impertinens, a kiválasztottsági hóbortra épülő, messianisztikus küldetéstudat!
süti beállítások módosítása