CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Baloldali szövetséget alakítottak a Fidesz leváltására

2012. február 18. 09:27 - csú

Szövetségre léptek a magyar baloldal pártjai, hogy leválthassák a Fideszt a hatalomból. A Baloldali Kerekasztal a Változásért (BAKA) névre keresztelt szövetség nyitott: bárki csatlakozhat, aki egyetért az alapelvekkel.

A BAKA alapítói  a budapesti Parlament Caféban ültek össze. Információink szerint az alapítók között a Magyar Szociáldemokrata Párt, a Magyar Szocialista Párt, a Munkáspárt 2006, a Zöld Baloldal és a Magyar Kommunista Munkáspárt képviseltette magát.

Az MSZP részéről Balogh András (képünkön), a párt elnökhelyettese vett részt a megbeszélésen, aki a STOP kérdésére elmondta, hogy

a BAKA nem valamiféle hivatalos választási szövetség. Megállapodást sem írtak alá, csupán megegyeztek, hogy ideológiai ellentéteiket félretéve valamennyi megjelent párt közösen törekszik arra, hogy - természetesen a demokrácia szabályai szerint - leváltsák a jelenleg kormányzó Fidesz-KDNP koalíciót.

- Négy fő szempont van, amit a BAKA tagjai közös munkájuk során mindenképpen figyelembe vesznek: ezek a demokrácia, az antifasizmus, a szociális érdekek előtérbe helyezése, valamint a nemzeti érdekek és értékek képviselete - jelentette ki Balogh, hozzátéve, hogy az új szövetséghez bárki csatlakozhat. Várnak a kerekasztalhoz mindenkit, aki az elnökhelyettes által felsorolt alapvetésekkel egyetért - pártokat, civil szervezeteket, de akár magánszemélyeket is.  (stop.hu)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr134128995

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása