CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Gőgös bojkott nyögvenyeléssel

2012. május 14. 00:01 - csú

Csepel: "Egyre másra hallani történeteket arról, hogy azok, akik az irányítás centrális rendszerét birtokolják egyre magabiztosabbak és ebből követően egyre gátlástalanabbak is. Rendszerük bebetonozására, utca és intézmény neveket változtatnak saját ideológiájuk és nem a valóság alapján....Szégyenszemre bojkottálták a centenáriumi Csepel SC ünnepséget, vagy lesöpörték a szintén 100 éves csepeli HÉV megünneplésére szolgáló indítványokat. Hosszan lehetne sorolni, a központosításon alapuló agresszivitás gőgös megjelenésének hibás, néha nevetséges dolgait. Úgy néz ki, mintha a helytörténet perifériára szorításával már a tények megállapítása is a hatalom privilégiuma lenne! (Ezt igazolja a Csepel újjáépülésének 300. évfordulójának nyögvenyelős erőltetése is. Itt ugyanis nem annyira a történelmi tények, mint a hatalmi kívánalmak szolgáltatják az alapokat) Mindent központilag kívánnak ráerőltetni a lakosságra" -írja Horváth Gyula  május 12-i Májusi hangok című blogbejegyzésében, amit a következőkben közlünk: 

 

MÁJUSI HANGOK

A minap vásárlás céljából betértem az Auchan áruház parkolójába. Mivel szemerkélt az eső igyekeztem a bejárathoz legközelebb lévő kocsibejáróba parkolni. Találtam is egy jó helyet. Beálltam a két gépkocsi között megüresedett parkolóba. Nem voltam elégedett a beállásommal, mert átlósra sikeredett. Kitolattam kissé, majd korrigálva a helyzetemet szabályos módon beálltam. Közben észrevettem, hogy színtea semmiből előviharzott egy taxi, amelyiknek igen útjában voltam. Nem vagyok egy Schumacher, de a vezetés hétköznapi dolgait elég nagy rutinnal megoldom. A taxis azonban agresszíven dudált, ablakot lehúzva ökölbe szorított kezének középső ujját kiemelve mutogatott és eltorzult arccal ordított. Nem cifrázom: anyázott! Tudom, hogy hasonló történeteket mindenki tudna mondani. Azért is veszem a bátorságot, hogy foglalkozzak ezzel a jelenéggel, mert nem egyedi, hanem mondhatni, általános.
Idegesek az emberek!

A társadalmi feszültségek az egyéni érintkezésben öltenek testet!
Verbálisan, majd tettlegesen reagál a társadalom a kisebb és nagyobb közösségek problémáira.
Egymást bántják azokért a sérelmekért, melyeket nem a polgárok okoztak egymásnak, hanem a hatalom okozott nekik.
Egyre másra hallani történeteket arról, hogy azok, akik az irányítás centrális rendszerét birtokolják egyre magabiztosabbak és ebből követően egyre gátlástalanabbak is. Rendszerük bebetonozására, utca és intézmény neveket változtatnak saját ideológiájuk és nem a valóság alapján.
Eddig még itt-ott látható volt a szövetséges keresése, de mostanra már csak a felsőbb utasítás, a jutalmazás és elvonás maradt. A lakosok kisebb csoportjainak önálló kezdeményezését még akkor is lesöprik, ha az szinte minimális anyagi ráfordítást jelent, akkor, ha nem rendelkezik közvetlen a hatalmat szolgáló tartalommal. Ez történt Csepelen, amikor szégyenszemre bojkottálták a centenáriumi Csepel SC ünnepséget, vagy lesöpörték a szintén 100 éves csepeli HÉV. megünneplésére szolgáló indítványokat.
Hosszan lehetne sorolni, a központosításon alapuló agresszivitás gőgös megjelenésének hibás, néha nevetséges dolgait. Úgy néz ki, mintha a helytörténet perifériára szorításával már a tények megállapítása is a hatalom privilégiuma lenne! (Ezt igazolja a Csepel újjáépülésének 300. évfordulójának nyögvenyelős erőltetése is. Itt ugyanis nem annyira a történelmi tények, mint a hatalmi kívánalmak szolgáltatják az alapokat)
Mindent központilag kívánnak ráerőltetni a lakosságra.
Csoda, hogy a társadalmi reakciók megjelennek?

Egyelőre még az emberek az ingerültségüket egymáson vezetik le.
Durván, agresszíven viszonyulnak egymáshoz.
Úgy gondolják, hogy ebben az elvadított világban az egonak van kiemelkedő szerepe. Azt hiszik eredményes lehet, ha megkísérlik szétválasztani a saját világukat a közösség világától. Még nem látják, hogy az ellenfél nem a másik emberben lakozik. Nem látják, hogy az egyéni küzdelmek éppen hogy kedvére vannak a hatalomnak, mert az egymással viaskodó, megosztott emberek, nem képesek egyenként alternatív erőt mutatni a centralista diktátummal szemben.
Az az erő, mely az indulat látványos megjelenésében tör felszínre teljességgel haszontalan!
Annak az erőnek van csupán hatása, mely racionális célok érdekében egy kialakult rossz helyzet megváltoztatására irányul. Ehhez azonban össze kell fogni!
Csak akkor lehet a hatalom erejével konkurálni képes erőt létrehozni, ha az egyének által biztosított számtalan vektort becsatornázva, és a közös szándék irányába egyesítve, hatékony eredőerő létrehozásával állítunk gátat. Ne a hatalom jóindulata legyen az, amelyik enged, vagy tilt valamit, hanem az a helyzet, amelyben a közösség megkerülhetetlen akarata a követelő erő. A közösségnek nem engedmény, alamizsna, meg jótétemény kell, hanem az, ami jár neki, amihez jussa van!
Ott ahol ez a vezetésnek nem evidens, ott erre nyomatékkal figyelmeztetni kell!

Lelőhely: Horváth Gyula blogja
 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr154506197

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása