CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Kiűzött csepeliek, civilektől rettegő XXI. kerületi hatalmaskodók

2012. június 23. 11:35 - csú

Kiűzetés-Csepelen.jpgBetiltották a szalonnasütést a saját pecsenyéjüket sütögető városvezetők

Megölik a csepeli civil kezdeményezéseket a XXI. kerület jelenlegi fideszes városvezetői. Na, ebben aztán profik a jól megfizetett helyi fülkeforradalmi vezérek! Nincsenek tekintettel gyerekekre, idősekre, családokra! Gyereknapi játékosokat üldöztek el a megszokott helyszínről, természetvédők hagyományos programját lehetetlenítették el kitartó szorgalommal. Most pénteken sem számított az ő érdekük. Miként beszámoltunk róla, június 22-én közterület-felügyelőket vezényeltek ki a Rákóczi-kertbe, hogy meghiúsítsák a 3. Csepeli Civil Piknik című – szalonnasütéssel és beszélgetéssel egybekötött – rendezvényt. A civileknek - az önkényuralmi gyakorlatot alkalmazó kerületi fideszes városvezetőkkel ellentétben – nincs magánhadserege. Nekik csak szalonnájuk volt, amit már ki sem csomagolhattak. Kellett a hely a fülkeforradalmárok által kijelölt kegyelteknek. Úgy tudjuk, ők nagyon kevesen voltak, de van hatalmuk, jogkörük, amellyel – majd kiderül – éltek vagy visszaéltek. Gazdáik meg egymás között sütögetik a saját pecsenyéjüket…

Nagy Szilveszter, a meghiúsított 3. Civil Piknik egyik szervezője a saját blogján VIDEÓRIPORTTAL EGYÜTT tette közzé a felháborodást kiváltó eset előzményeit és részleteit. Változtatás nélkül közöljük az írást:

Nagy Szilveszter.jpgValamikor május hónapban arra gondoltam, hogy jó lenne ismét összejönni a Rákóczi Kertben egy jó beszélgetésre, egy közös szalonnasütésre.  Figyelni kell ilyenkor az időpontra, jó, ha mindenki ráért el tud jönni. Ha vége az iskolának, a vizsgaidőszaknak, a felvételiknek, és minden másnak, ami akadálya lehet egy közösségi találkozónak.

Május 25-én levélben kerestem a Csevak illetékes munkatársát, útmutatást kérve, egy ilyen találkozó megtartásához. (E-mail-ben, mert a telefonos megbeszélés „elfelejtődhet”) Rövid egyeztetés után azt a választ kaptam, hogy a Rákóczi Kert területe közterület, azt bárki ingyenesen használhatja, csupán egy Tűzvédelmi Szabályzatot kell aláírnom, a rendezvény előtt. Ígéretet kaptam (szintén írásban.), hogy bejegyzésre kerül a naptárba, nehogy a rendezvények ütközzenek.

Nosza, akkor lehet értesíteni a civileket, hogy még időben tudjon mindenki a találkozóról. És mellesleg megjegyzem, arra gondoltam, hogy nincs is itt nagy baj, volt kérdés, volt válasz, és egyenes az út a civil kapcsolatok fejlesztésében. A találkozó a csepeli civil szervezetek és a lakosság találkozójának volt tervezve. Beszélgetni, találkozni egymással. Sima ügy.

Június 22-e volt a találkozó napja (16 óra), amikor azt a telefonhívást kaptam, hogy az egyik civil szervezet által, a találkozóra rendelt padok kiszállítása során azt tapasztalta a szállító, hogy a Rákóczi Kertben a Csepeli Közterület Felügyelet munkatársai piknikeznek, és területfoglalási engedélyük is van. Nem gondoltam rosszra egyből, hiszen a kéthektáros területen biztosan elférünk. No meg éppen jó a civil kapcsolatok terén, ha ott van az önkormányzat rendészeti szerve is. Telefonáltam a Csevak munkatársának (12 óra 38 perckor), hogy hallom, rendezvény van, de ugye jöhetünk? A munkatárs elmondta, hogy sajnos ez így sikerült, de kérdésemre azt felelte, hogy mehetek a Tűzvédelmi Szabályzatot aláírni. Mentem a megbeszélt 15 óra 30 kor. Sem a Csevakos munkatárs nem volt sehol, persze a Szabályzat sem. (Később megérkezett ugyan, de okosabbak nem lettünk.)

Sebaj, gondoltam, egyeztetek a közterületesekkel, elvégre emberek vagyunk. Itt megint nem írok nevet, nem véletlenül. (A délután folyamán többször is felmerült több embernél az állásvesztés veszélye, amit egyszerűen nem értek!) A Közterület Felügyelet munkatársa nagyon barátságos volt, és sikerült megtalálnunk a közös hangot abban, hogy nem róla szól ez a „tévedés” és nem is rólam. Megpróbáltam megértetni az úrral, talán jó ötlet, hogy azok a nagyszerű emberek, akik Csepel közterületére felügyelnek, együtt süssenek a csepeli civilekkel, akiknek ugyebár a közterületét felügyelik. A felügyelő úr nem találta jó ötletnek, közölte, hogy a kollégáival nyugodtan akarnak enni, beszélgetni, majd a területfoglalási határozatát mutatta, és felszólított minket, hogy hagyjuk el a Rákóczi Kert területét. Közben odaértek néhányan, szépen kitessékeltek minket, és bezárták a kaput mögöttünk. Előbb autóval két fő felügyelő biztosította a kaput, majd később lakattal lezárták.

Nagyjából 30-40 ember maradt hoppon, (civilek, gyerekek, nagyszülők, anyukák, apukák) akik bevásároltak és készültek a találkozóra, de az utcán ragadtak, míg Csepel közterületén, a Rákóczi Kertben 5-6 ember üldögélt a tűzrakó helynél. (15: 30 tól 19 óráig voltam ott. 

Számos kérdés vetül fel az ügyben:

Hogyan lehet az, hogy egy 40-50 fős civil találkozót felül ír egy zártkörű, 5-6 fős önkormányzati találkozó? Hogy lehet az, hogy a csepeli civileket egyszerűen kizárják a Rákóczi Kertből? Hogyan lehet, hogy egy nyílt ingyenes találkozó előtt kettő nappal területfoglalási engedélyt ad ki a Csevak, DÍJMENTESEN, a teljes területre? De ha kiadta, akkor hogyan lehet az, hogy a csepeli civilek nem kaptak erről értesítést? Miért nem fért el a Közterület Felügyelet a civil lakossággal kéthektárnyi közterületen? Ami talán a legérdekesebb: Miért kell a Közterület Felügyeletnek egy kéthektáros közterületet lefoglalnia, amikor a Kossuth Lajos utcai bázisuk mögött úgy legalább 300m²-es terület áll rendelkezésre?

Óhatatlanul eszembe jut, a meghiúsított hagyományos Madarak és Fák napjának esete. A civilektől 150.000 Ft-ot kért az önkormányzat a területhasználatért, amit egy héttel a rendezvény előtt közöltek. Most díjmentesen kapta a területet a Közterület Felügyelet.

Egy újabb állomásához érkezett hát az önkormányzat és a csepeli civilek kapcsolata, de a helyzet nem javult. A civil élet évtizedek óta zajlik Csepelen, óriási eredményeket felmutatva, a jelenlegi önkormányzat viszont csak két éve teheti azt, amit tesz, a csepeli választópolgárok döntése alapján. 2014-ig is lesz civil élet Csepelen akárhogy is gáncsolják, és az után is. A többit nem tudom… Egy biztos: Így nem maradhat.

Forrás: Szilveszter Csepelen

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr684606109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása