CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Magyar olimpikonok fergeteges ünneplése a Syma Csarnokban

2012. augusztus 14. 00:01 - csú

Olimpia-hazatérés.PNG(MTI) - A londoni olimpiáról 17 éremmel - nyolc arany, négy ezüst és öt bronz - hazatért magyar olimpikonokat fantasztikus ünneplésben részesítették hétfőn délután a Syma Csarnokot teljesen megtöltő sportrajongók.

A versenyzők valamennyien meghatódva fogadták a szurkolóktól feléjük áradó szeretetet, a gyerekek aláírásért ostromolták a londoni ötkarikás játékokat megjárt hősöket, mások csak gratuláltak, vagy boldog mosollyal nyugtázták, hogy szemtől szembe, életnagyságban is láthatják a televíziós közvetítéseken megcsodált nagy bajnokokat.
Szabó Gabriella, az aranyérmet nyert női kajaknégyes tagja azt mondta, hihetetlenül boldognak érzi magát.
"Nagyon vártam ezt az eredményt, és titkon számítottam is rá" - fogalmazott.
A kajaknégyessel szintén aranyérmes, ám a kettes hajóban "csak" második Kovács Katalin bevallotta, egyelőre még hullámzóak az érzései, ha visszagondol a Londonban történtekre.
"Az idő majd begyógyítja a sebeket. Az a fontos, hogy csak a jóra emlékezzünk. Már megszoktam, hogy rendszeresen egy arannyal és egy ezüsttel térek haza az olimpiáról."
Szintén sokan faggatták Douchev-Janics Natasát, aki a jövőjéről szólva, megnyugtatta a rajongókat, mindössze pár hetet fog pihenni, s utána megkezdi a felkészülést a jövő évi versenyekre.
"Örülök, hogy csak két hétig tart a pihenő, mert a hosszabb kihagyás után nekem mindig nehezebb a visszatérés" - mondta, majd hozzátette: számított rá, hogy valamikor véget fog érni a győzelmi sorozata, de nagyon sajnálja, hogy ez pont Londonban történt meg. "Rengeteget dolgoztam az olimpia előtt, és nagyon bíztam az elvégzett munkában."
Harsányi Gergely arról beszélt, hogy a londoni negyedik hely elképesztően jó eredmény a magyar férfi kézilabda válogatottól.
"Sajnálom, hogy nem sikerült előrébb végeznünk, mert a dobogós helyezéssel örökre beírhattuk volna a nevünket a magyar férfi kézilabdázás történelmébe."
Mocsai Tamás, a kézilabda válogatott átlövője elárulta, mindössze egy napja marad a pihenésre, mert utazik vissza Németországba, hiszen hamarosan kezdődik a bajnokság.
Pálvölgyi Miklós, az öttusázók szövetségi kapitánya úgy érzi, a bronzérmet nyert Marosi Ádám teljesítménye elismerésre méltó, mert nehéz versenyen, erős mezőnyben harcolta ki a harmadik helyet.
"A lányok sajnos megilletődöttek voltak, s még túl fiatalok az olimpiához. Az ő idejük Rióban jöhet el" – tette hozzá.
Ungvári Miklós, az olimpián ezüstérmet nyert cselgáncsozó így fogalmazott:
"Nagyon boldog vagyok, de a londoni döntő egész életemet végig fogja kísérni."
A Syma Csarnokban hétfőn történteket a legfrappánsabban a gyerekek körében talán legnépszerűbb Pars Krisztián, a kalapácsvetés friss olimpiai bajnoka foglalta össze:
"Fantasztikus ez az ünneplés, elképesztően jól sikerült a fogadtatás." (Szöveg és fotó: MTI)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr844711108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása