CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Bayer Zsolt-olvasóversenyt mikor szervez a Kárpát-medencében Németh Szilárd?

2012. október 15. 00:05 - csú

Orbán-Bayer.jpgA csepel.hu önkormányzati hírportálon egyre több Orbán Viktorral kapcsolatos hír olvasható. Orbán ezt mondta, itt avatott valamit, amott nyilatkozott. Bayer Zsolt pedig ezt írta, meg azt, a jobboldal vagy a szélsőjobb meghatározó médiáiban. Nem értem, hiszen ez egy helyi önkormányzati ügyekkel foglalkozó internetes „újság”. Kell a „kitekintés” mondom magamban, de ennyi? Ezért átnéztem az utolsó 100 oldalt, a március 30. – október 12. közötti időszakban megjelent híreket, írásokat. Valóban sokszor idézik a két embert? Néhány érdekes adat:

> 62 hír foglalkozik Orbán Viktorral. Hiába, Magyarország miniszterelnöke, Németh Szilárd polgármester meg helyi vazallusa. A híreket olvasva megtudhattuk például, hogy „növekedési fordulat következik”, az „átalakulás meghozza eredményét”, miközben „naponta folytatunk egyfajta szabadságharcot”. Megértettük, hogy a kormányfő nem adja fel két éve meghirdetett – egyelőre eredménytelen –, célját, a munkahelyek megvédését, munkavédelmi tervét, „hogy minél többen dolgozzanak”. Mindezek eredményeként „Magyarország ismét a jövőbe tekintő ország”, amely nem áll messze az IMF-el kötendő „jó megállapodástól”. Ráadásul az Európai Unóval és az IMF-fel folytatott szabadságharcunk is eredményes: „minden vitát megnyertünk”. Nem tudom, hányan olvassák az önkormányzat hivatalos honlapját, mindenesetre, akik olvassák – velem együtt –, rendkívül boldog emberek lehetnek, lehetünk. Ez már a Kánaán, senkinek nem lehet egy szava sem. És igen, vegyük tudomásul: egy falkaforradalomban, az azt követő hazai és nemzetközi szabadságharcban, a karvalytőke ellen folytatott mindennapi ádáz küzdelemben, a hazai ellenség eltaposásában, ilyen világraszóló sikerek mellett, a csapat minden tagjának ugyanazt kell kifelé sugároznia. Csak így lesz ez az ország valóban boldog, így érhetjük el további hazai és nemzetközi sikereinket, így lehet hosszú távon bebetonozni egy autokrata hatalmat, ami álmaink netovábbja. Itt nincs semmi helye a kétkedésnek, a rossz híreknek, még az „új terhek bevezetéséről” szóló miniszteri sajtótájékoztatónak sem, akkor sem, ha éppen a Viktor „jobbkeze” mondja. Azt kell mindenhol kommunikálni, hogy jó úton haladunk és győzni fogunk. Hogy a munkanélküliség meg csak egyre nő, s az ország lassan beleszakad? Ilyen kérdéseket fel sem lehet tenni. Azt sem, hogy emberek, valóban ezt akartuk? Pláne a csepel.hu-n! Aki ezt kérdezi, arra itt rá kell mutatni: „Te, sötétben bujkáló rémhírterjesztő ellenforradalmár! Reszkess!” Ja, most jut eszembe, hogy ezt már mondták néhányszor ebben az országban. Az ismétlés a tudás anyja? A történelemben nem!   

> A honlap másik kedvenc „szerzője” Bayer Zsolt. Huszonnyolc írását közli – a jelzett időszakban –, a honlap. A Fidesz egyik alapító tagjaként nyilvántartott újságíró volt már a Kurirnál, a Népszabadságnál, a Magyar Nemzetnél, most éppen a szélsőjobbhoz közeli Magyar Hírlapnál írja cikkeit. Egy időben sajtófőnökként is szolgálta a Fideszt. Időnként meg is jelenik Csepelen. Legutóbb a Daru-dombon rendezett, Vivát Huszár-on beszélt, a „Demokrata kör extra” egyik előadójaként. Vajon az önkormányzat mennyit fizet ki cikkei átvételéért? Vagy van lehetőség más formában való támogatására? Nem tudom. Most azonban nem ez a lényeg. Idézett írásaiból megtudjuk, hogy a „sárkányok és a turulok mítoszai majd eltemetik” a Népszavát és munkatársát, hogy Ángyán József volt államtitkár, most már csak fideszes országgyűlési képviselő, nagyon rossz ügyet szolgál, amikor feltárja a minisztérium földügyeit, a fideszes „földmutyi” világát, ráadásul a Népszabadságban. Felháborító! Csakúgy, mint azok véleménye, akik nem értik meg a legfőbb vezető kinyilatkoztatását, miszerint, mi „nem leszünk gyarmat!”. Arról nem is beszélve, hogy mindezt a disznóságot az MSZP, a bal-liberális gárda vezényli. Azok, akik „méltóság, tudás, fenség, műveltség nélkül” akarnak visszatérni a hatalomba. Egészen elképesztő! Remélem, a csepel. hu olvasói – velem együtt –, megértették! Orbán is felhívta figyelmünket a szeptember 29-i, ópusztaszeri szoboravató beszédében: „Azt kívánom minden magyarnak, legyen füle a hallásra”! Ha ezek után sem értik, akkor a polgármester kötelező olvasmányként – „a csepeliek kérésére” –, előírja. Lehet, hogy kerületi vezetőnk Bayer Zsolt olvasó versenyt is szervez a Kárpát-medencében –, ha kérik a zemberek? Egyébként Bayer írásai ismerős, dezsavű érzést keltenek az emberben: az ilyenfajta újságírói magatartás, stílus és módszer eléggé elterjedt volt a rendszerváltás előtti időszakban. Ezek a cikkek viszont egy még korábbi időszakot szolgálnak, egy letűnt, a történelem szemétdombjára került kort szeretnének újraéleszteni. Kell ez nekünk?

Megértem a számomra ismeretlen szerkesztőt. Egyrészt a kormány támogatását élvező napi-, hetilapok, folyóiratok is tele vannak a miniszterelnökkel, újságíró barátunk meg az Ő barátja, és az ő barátja a mi barátunk is. Másrészt a szerkesztőnek is van főnöke. Harmadrészt valószínűleg nem esik nehezére az ügyben való aktív részvétel. A szakmai tisztesség meg most senkit nem érdekel.  Egy pártkatona mindent megold. Ezek után már naiv dolog lenne részemről, ha megkérdezném: miért van, hogy más kerületi Fideszes önkormányzatok  honlapjain fele annyi Orbán sem olvasható, Bayer meg szinte alig található? Náluk nincs megfelelési kényszer? Jobban állnak odafönt? Vagy itt Csepelen valamiért nagyobb szükség van a hűség mindennapi bizonyítására, a szélsőjobb megnyerésére? Ha így van, akkor csak maguknak köszönhetik.

V O X 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr94848346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása