Kétségkívül vitatkozhatnánk arról is, nem érdemes-e a matematikatanítást a másodfokú egyenlettel kezdeni, s csak aztán rátérni az összeadásra, mert hát a másodfokú egyenlet komplexebb, mint egy pimf kettő meg kettő.

De hülyeségekről nem vitatkozunk, ugye. Kivéve, ha nyelvtanításról van szó:

mert ez esetben teljes komolysággal le lehet írni az oktatási államtitkárság nyelvoktatási stratégiájában, hogy azért kívánatos a nyelvtanulást negyedikben az angol helyett a némettel kezdeni, mert az utóbbinak bonyolultabb a nyelvtana. Ami egyrészt nem igaz (nem bonyolultabb: más), másrészt az államtitkárság azon makacs téveszméjéről tanúskodik, hogy a nyelvtanulás célja nem a használható tudás megszerzése, az idegen nyelven való hatékony kommunikáció elősegítése, hanem valamiféle önmagáért való ismeret magas szintű elsajátítása.

Hát nem. Nyelvet azért tanul az ember, hogy beszéljen, olvasson, értsen a segedelmével. És milyen jó lenne, ha tényleg az volna a legfőbb gondunk, a német vagy az angol legyen-e az első, és melyik kövesse második-harmadik nyelvként. De a baj ennél sokkal nagyobb. Az iskolák jelentős részében ma nincs ugyanis hatékony nyelvtanítás, és pusztán a szintfelmérők bevezetésétől még nem is lesz. Viszont ha törvénnyé válik a mindmellékesen bedobott ötlet, és öt év múlva már csak nyelvvizsga birtokában lehet a felsőoktatásba felvételizni, egy célt garantáltan elér a kormány: a szegények, a tanulatlan szülők gyermekei, a szegregált, félpénzből működő iskolák nebulói még csak a gondolatkísérlet szintjén se jutnak ezután a közelébe az egyetemeknek és a főiskoláknak. De a munkapad mellett remekül mondják majd, hogy jawohl. Esetleg, hogy yes, sir. (Népszabadság, Ötödik hasáb)