CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

CSEPEL CSÚSZTATÁSI BAJNOKA : ÁBEL ATTILA

2013. január 11. 09:30 - csú


Ábel Attila lóvá téve.PNGA Csepelen.hu cikkét változtatás nélkük közöljük:

A Kedves Olvasó nem egy téli sporteseményről, „curling” versenyről tudósítok Kanadából, nem egy jégvitorlás versenyről, nem is egy balatoni fakutyázásról írok, hanem egy honlap szerkesztőjéről, aki képtelen korrekt módon tájékoztatni, vagyis állandóan csúsztat, félretájékoztat. Bírósági döntés után is magát hozza ki győztesnek, sőt „korrekt” tájékoztatás helyett még az egyértelmű döntés után a tények sajátos átértékelésével közli is a honlapján. „Ha ugyanis a tényeket néznénk, az MSZP véleménye nem tudna megjelenni Csepelen. Túl sokat hazudtok ugyanis” – írja a nagy tényközlő, kedvesen az MSZP elnökének. Nézzük a tényeket:

A sajtóper előzménye, hogy a Csepeli Hírmondó “Eltelt két év: mi történt a kerületben?” címmel, körkérdést tett fel és készített összefoglalót az önkormányzat vezetőivel és az ellenzéki frakcióvezetőkkel. Az újságban a többi ellenzéki frakcióvezető mellett megszólalt a polgármester és az alpolgármesterek. „Nehéz megérteni, mire jó, hogy az MSZP két év alatt szinte semmit, még olyan ügyeket sem támogatott, mint a méhnyakrák-elleni védőoltás vagy az ingyenes házasságkötés, legutóbb pedig a Sáska utca csatornázása” – mondta el többek között Ábel Attila alpolgármester. Mi a méhnyakrák-elleni védőoltást tartottuk egyértelmű hazug politikai állításnak és igaztalan támadásnak. Ez a nagyszerű demokrata az általa vezetett honlapon így fogalmazott.”Ha ugyanis a tényeket néznénk, az MSZP véleménye nem tudna megjelenni Csepelen”. A vitából per lett: a fővárosi MSZP nyújtott be keresetet az alpolgármester igaztalan véleményét megjelentető internetes újság, a csepel.info ellen. A bíróság úgy döntött, hogy a csepel.info-nak, meg kell írnia, hogy az MSZP frakciója három alkalommal támogatta a vírusellenes oltást. Hatszor nemmel, háromszor igennel, írja most a mesterien csúsztató Ábel. Hatszor nemmel?! Összegzi a 2. számú mellékletben a szerzője. Nézzük meg tételesen ezt a hat MSZP-s nemet.


1. 2010. február 23: A képviselő-testületi ülésen a HPV (humán papilloma vírus) elleni önkéntes védőoltásról szóló előterjesztés napirendre vételéről volt szó. A testület nem vette napirendre, tehát nem szavazhatott és véleményt sem mondhatott az oltás bevezetéséről. Tények nem zavarják nem olyan fából faragták Ábelt, természetesen az oltásra nemet, mondtak a „szocik”.

2. 2010. március 23. A képviselő-testületi ülésen a HPV-védőoltás elleni önkéntes védőoltásról szóló előterjesztést nem vette napirendre a képviselő testület, tehát nem szavazhatott és véleményt sem mondhatott az oltás bevezetéséről. Nem számít gondolta Ábel és nála ez egy kristálytiszta nem.

3. 2010. április 20. A képviselő-testületi ülésen a HPV-védőoltás elleni önkéntes védőoltásról szóló előterjesztést nem vette napirendre a képviselő testület, tehát nem szavazhatott és véleményt sem mondhatott az oltás bevezetéséről. Na, nézzük olvasta Ábel ez is egyértelműen látható, nem vették napirendre, de ha felvették volna, biztosan nemmel szavaznak, tehát ez is egy nem. Nem igaz?

„A politikus azt állítja, hogy az MSZP rendre megszavazta a nőknél rákot okozó HPV elleni védőoltást. Nos, ez nem igaz, és erre a 2. mellékletben össze is gyűjtöttem az eseteket. Bár a jegyzőkönyveket nem mellékeltem, mert az ügy szempontjából érdektelenek, azt azért ki kell emelnem, hogy a rákellenes oltás legnagyobb kritikusa Dobák István volt, aki hamarosan akár az MSZP csepeli és soroksári parlamenti képviselő-jelöltje is lehet.” írja Ábel Attila a bíróságnak.

Ragyogó oldalvágás az alpolgármestertől, mondhatnám mesteri, egy párbajtőröző is csettintene. Most azonnal riogatni kell a választópolgárokat, rámutatni arra az „óriási kockázatra”, hogy vigyázzanak, mert ez az esetleges országgyűlési képviselő jelölt Dobák még a rákellenes oltást is meri kritikával illetni, ki hallott ilyet?

Persze itt jöhet az önvallomásom, tényleg én az akkori bizottsági üléseken 2010. első hónapjaiban, valóban óvatosságra és körültekintésre kértem képviselő társaimat, az oltás bevezetése előtt javasoltam, hogy tekintsük át azokat az önkormányzatokat ahol ezt bevezették, milyen tapasztalataik vannak. Vegyük fel azokkal a szakemberekkel, orvosokkal a kapcsolatot, akik egyértelművé teszik, hogy a mellékhatások sokkal kevesebb veszéllyel járnak, mint azt sokan állítják. Kételyem oka az a viszonylag sok internetes olvasmány volt, mely a kockázatok és mellékhatások tekintetében óvatosságra intik az oltás bevezetőit. Most is, ha az oltás kockázatairól kívánunk az interneten információt kapni, döbbenetesen sok ellenérvet találunk. Az MSZP frakció, személy szerint én, sok egészségügyi szakember véleményét meghallgatva megnyugtató adatokat kaptunk a nemzetközi és hazai tapasztalatokról és ettől kezdve egyértelműen támogattam az oltás bevezetését.

4. 2010. november. 4. A szavazáson 20 igen, az MSZP is megszavazta

5. 2010. december 16. A szavazáson 15 igen, az MSZP frakció távol maradt, tehát nem szavazhatott így véleményt sem mondhatott, az oltásról. Ábel látnok alpolgármester briliáns logikával úgy döntött, hogy az MSZP frakció nem volt jelen, de biztos nemmel szavaztak volna, tehát újabb nem az oltásra.

6. 2011. február 25. A 3/2011. II. 25. rendelet a 2011. évi költségvetés elfogadásáról. Ez határozta meg a HPV-védőoltást lehetővé tevő kiadásokat is. A végtelen éleslátásáról és sokéves gyakorlatáról ismert Ábel Attiláról, aki sok éven át bizottsági elnök volt az önkormányzatban, nem tudom felfogni, hogy egy költségvetés elfogadását hogy tudta összekapcsolni a védőoltással kapcsolatos MSZP döntéssel, hacsak nem a politikai rosszindulat vezérli. No persze vezérli, hisz a politikában egy kicsit is jártas polgár tudhatja és tudja, hogy íratlan szabályok szerint is minden ellenzék elutasítja és nemmel szavaz az éves költségvetésekre. Persze Ábel „parasztvakítását” megtetézve erről nem akar tudomást venni, de ha emlékezni tudna, hogy az elmúlt 16 évben hány költségvetést szavazott meg a Fidesz frakció, akkor érezné írásának tarthatatlanságát, hazugságát. Elárulhatom, egyet sem, persze én sem mondom, hogy az „elmúlttizenhatévben” költségvetéseink elutasításával a FIDESZ-KDNP Csepel egyetlen fejlesztését, út, járda, óvoda, játszótér építését sem támogatták, hiszen a költségvetést minden évben elutasították, tehát pénzt sem javasoltak megvalósításához. Így a fordított logika legalább Ábel számára, az MSZP-s nem az oltásra.

7. 2012. február 23. A 3/2012 II. 23 rendelet a 2012. évi költségvetés elfogadásáról. A 2/a. számú mellékletben, 3918-as sorszámmal külön soron is szerepelt a HPV-védőoltás. A 6. pontban leírtak hasonlóan vonatkoznak az évi költségvetés elutasítására. Tehát nem a HPV-re szavaztunk, és nem külön a sorszámmal ellátott helyre, hanem az éves költségvetésre. Persze a furfangos Ábel a sorok között lévő oltás anyagi fedezetét, ami az oltásról mivel az egész költségvetést elutasítják a védőoltást is. Erről szól Ábel féle politikai csúsztatás, ami itt is jól látható és tetten érhető. Ez „Tisztelt Bíróság ez is egyértelmű nem. NEM?”

8. 2012. november 08. A szavazás eredménye 19 igen, az MSZP is megszavazta.

9. 2012. szeptember 27. A szavazás eredménye 20 igen, az MSZP is megszavazta.

Most akkor vegyük sorra, számoljuk meg, hogy az MSZP frakció hányszor mondott nemet. Kiderül az Ábel Attila szerint aratott 6:3-as győzelme, szemen szedett hazugság. Gátlástalanságára jellemző, hogy a bíróságnak küldött 2. számú mellékletében ezeket a hazugságokat le merte írni. A legnagyobb baj, hogy a csepeli embereket a csepel.info, Ábel Attila irányításával, illetve segédletével politikai számításból, vagy valakinek az utasítására, igen gyakran félretájékoztatja. Ábel a rengetegbe került, no, nem a regény címe szerint, hanem elutasítottságban. Véleményem szerint ezt, egy idő után „még a vak is látja”, hacsak nem a politikai vakság vezérli. Egy dolgot a Fidesznek és Ábel Attilának sem szabad elfelejtenie, hogy a féligazság is hazugság.


Dobák István
MSZP csepeli szervezetének elnökhelyettese
önkormányzati képviselő

Eredetiben: CSEPELEN.HU

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr765011571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása